VASS JUDIT
SZTOA
Ezt az eget már ismerem:
megint kódolva van.
Nyugodtan alszom mégis,
a sötétség zajtalan.
És persze relatív.
Szabad, amit lehet,
alig gondolni meg
valami veszélyeset.
Görbíteni istent,
gerincet, egót.
Hiába, na:
gyakorlat teszi az alattvalót.
VASS JUDIT
EPIRRHEMA
1.
Manufaktúra ez.
Gyönyörű-irgalmatlan.
Egy alkatrész az agyban
bomlik, míg éledez.
2.
Rébusz ez.
A lét-ige buzgalma
egyesül okba-okozatba.
Natura est.
3.
Küszöb ez.
A szabadság ára.
Törvények innen-átja.
Lencsék sugara.
Gyémántok fénye ez.
4.
Tűz ez.
Akarat pokla.
Ostor.
Széthull darabokra.
Por és hamu ez.
5.
Szív ez.
A világ pitvara.
Alakja ölelés két oldala.
Születés ez.
6.
Út ez.
Mentén nyomok hevernek.
Nyílik,
mikor ösvényt cserélnek
lelkek.
Nyugalom ez.
7.
Tény ez.
Világ serénye.
Isten – sötétből fényre.
Ratio est.
8.
Én ez.
Körbe-körbe.
Egyenes, kereszt, görbe.
Utazás ez.
9.
Rész ez.
Rés az egészre.
A mag-héj villámló fénye.
Szimbólum ez.
10.
Ez.
VASS JUDIT
HUNN,
éltem és élted világ csúfjára,
értől a pocsolyáig lépked
hétöles álmunk dadogásba.
bennünk a szándék már nem is szándék
úrverte, cudar, gyeplő-fogta álom,
hajnalok nyílnak odakintre,
estéllik itt bent millió halálon.
Voltunk egy ágban szabadulás, béklyó,
bilincsem hull a térdeplőkre,
vedd csak magadra, szerelmetes fajtám,
kertem virágzó lelkek temetője.
Elvándorol innen a bánat,
eliszkol az öröm messze földre,
lehettél volna bölcső sírig,
álom maradsz már mindörökre.
VASS JUDIT
AZ ANGYAL
mely jegyezte botlásai számát,
számolt az esendőséggel is persze.
Ne hagyj el hidegvér, mondogatta,
kinek volt a feladathoz mersze.
A gyalázatot lemosdom,
habár tulajdon síromon
virágozzék is béke.
Mert egy angyal számol ezzel is.
De rosszul számoltak mind a ketten,
a fej meg a szív néha egyezhetetlen.
Feladat, alkat, alkalom…
Angyal mereng egy angyalon,
s aztán kitörli könnyes szemmel
becsületét a krónikákból.
A teremtést győztesek írják:
merénylet, alkat, alkalom.
Szedd rendbe lélek magadat.
Gyalázat sarjad hantokon.
VASS JUDIT
ASZTALRA
terítő, testbe lélek
nem kozmikus, de emberarca van.
Ma próbaképp,
holnap a tűző nap miatt
megölsz egy uzsorást,
aztán egy idegent,
ahogy épp a cselekményből fakad,
amiben nem is az akció,
inkább a rettenet elgondolása lüktet:
„az ember mindig bűnös egy kicsit”,
és talán ott kezdődik a borzalom,
azon a vasárnapi asztalon,
ahogy állva eszed a főtt tésztádat,
mert minden megszokható − beszélik −,
akár az idegenség,
egy nyitott ablakon át
a világ dokumentumfilmje ─
jaj rettenet.
VASS JUDIT
BETŰ ÉS TÉNY
kettős történelem,
és néha fontosabb
a csend,
s az, amit tehetnél,
de mégsem teszel,
mert halálnál halálabb
kelepcét tud az élet,
nem őrzik krónikák,
vagy mellébeszélnek,
Hamlet hülye
és eszelős,
s mellesleg
sorozatgyilkos,
Claudius tisztán jön ki,
de ekkor jön
Sékszpír Vilmos,
s a néző megtudja,
amit a lánynak
nem mondhat el,
olyan megható
az a pantomim búcsú,
s ahogy a végén
vérben-mocsokban
terül el…
De jön Fortrinbras,
halálon nem matat.
Halványra nem betegíti
se gond, se gondolat.
BETŰ ÉS TÉNY
külön világot él
tett és nemtevés
galaxisára
embert-istent
ki nem beszél
ez Jákob lajtorjája
tolnak-előznek
angyalok
még hány fok
van hátra
nem tudhatod
s csak ennyit írsz
mert rím és ráció
így kívánja
ergó
ott volna jobb
hol még és már
nem ingadoz
a hátha
de ez van
betűk és tények
síkos lajtorjája
VASS JUDIT
AKARNOKOK
tora ez a kor,
kétfele húzók sara-árja.
Középre lépnél ─ nem lehet.
Sodor a túlzás orgiája.
Kilép az agy csontkeretéből,
az ellepett partokon
gondolkodom, tehát vagyok,
míg köröttem haldokol
Haragszik tán a Gazda …
gyerekkorom vidéke ismeretlen.
Kié a világ, ha szétfeszíti
túltengők hullámverése,
elönt a sár…
de hisz tanultuk,
és persze tudjuk, mi a vége.
Volt partokon ülök
múlt vihart sodor
a szennyes víz felszínére,
gátjainkra örvényt
elvadult egek tengerárja.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod.
Az nem lehet, hogy mindhiába.
VASS JUDIT
EGY PERCRE
mértékbe kényszerítve
két snitt között megáll az út
portrék tekintetébe
árnyékot lop a fény
a súlyos pillanat
a szobrok félig-lépte
egy percig nem halad
aztán megindul újra
de nem látja senki
csak aki még innen
visszatekinti
hol fáj a sor a talpalatnyi
a térd a szemhéj-horizont
és nem pereg le semmi
csak hajló nyakizom
VASS JUDIT
VIRÁG
„Грабитель входит без ключа,
А дура плачет в три ручья –
Над днем без славы и без толку.”
Se arc, se rím
nem hajaz virágra.
Konok öntörvény
anarchiája
ez a kort vétett Szapphó,
kibe kulcs nélkül
lép be rabló,
orgyilkos történelem.
Cirill betűket olvasok újra,
szemem három patakba sírja:
nem!
Nem kell
vad egetek sztyeppéje,
múltam korbácsa sem.
Nem kell rab-álmotok se.
Csak néha fellapozva
kezembe veszem.
