BÖKÉS
Nem
a való hát,
de virtualitása,
és megint ott vagyunk,
ahol a kutya szimulálva,
hol temetetlen fekszik az eb,
tán megdöglött, tán mi öltük meg,
talán már nem is bökken ő,
de olvad a jég, emelkedik a tenger,
na most jön a rím: ó, ember,
ez itt az ismert tartomány
és tény-tömény:
olvad a jég, emelkedik a tenger.
Nem hiszem el,
hogy ennyire seggfej,
hogy ilyen barmok voltunk.
S EZ
már a tizenkettedik.
Mert a képzelet előbb befutja,
amit az értelem
visszabont szakaszokra:
mér, cölöpöl, jegyez.
De ez már a múlt.
„Készüljetek a Marsra”,
miképp a tizenharmadik
(Hawking a riadót fújja),
már mindenkit elhülyít
a fent és a lent zsarnoka-foglya.
És ímé az ébredés
két színnel előbbre hozva:
tán egy isten épít a tudatosságokra ─
ám legyen.
Szóval,
jegyezd le gyermekem:
a létből már nem ballag tisztán
se értelem, se embere haza.
Mert ímé, igazat beszél
Madách, s persze a Biblia.
És ne feledd: volt elég fóka,
de hallgatni kellett róla.
S hogy ne unatkozz majd
a nagy kényelemben,
kutasd az okát,
eszed ne térdepeljen,
és mindennap megemlékezzél róla:
az „íziglen” nem volt „metafóra”,
de mindegy, hogy hogyan írjuk.
