VASS JUDIT
KISSÉ
emelt állal,
ahogy az érvelés kívánja,
fogunk a meg-megújuló
és intő ámulásba,
mérve a foghatatlant,
szólva a mondhatót,
boncolva, ami tagolatlan,
versben, négyzetben, oldatokban.
Mindenség markoló korunkból
szerteszórt egészek
szolgálunk képtelen
hiteivel a résznek,
hogy mégis összeálljon,
ha csak egy pillanatra,
mi úgyse bontható
képletre, mondatokra,
de kell, hogy összeérjen
naponta mégis,
ízekre szedve ott,
hol úgyis újra mérik.
VASS JUDIT
EGY
másik égövre mentem,
ide csak központozni járok,
hogy jól olvasd a verset,
halált a hangaszálon,
mert mérget hajt a rét,
a golyó ütötte seb,
de visszajövök néha,
mert itt érdekesebb.
VASS JUDIT
LELKES
Milyen jó szó ez:
lelkes − vagyis van lelke,
lelkes plusz van hozzá kedve,
Aranyul: szenvedelme.
Milyen jó ez,
hogy vannak akikre nézni jó.
Halihó!
Hát ott, a magasban
miféle dáridó
üli lelkesedését,
miféle föld feletti népség
örül, és ma minek éppen,
míg a földkerekségen
annyi a baj,
hogy jól jön egy kis vigasz
valaki, aki jó és igaz.
The Olympian gods
are throwing a party
to celebrate Fry
to eat, drink and fart,
because it’s arty
to be human and barmy,
while dead serious
let’s celebrate all of us.
Let us all FLY.
VOJTINA
LEVELE ÖCCSÉHEZ
SZÜLETÉSNAPJÁN
Hát öcsém,
ne tudd meg!
Az ember ha megvénül,
keresni kezdik a tárgyak.
Na, nem épp költőiek,
csak amit szertehánynak.
Például a szemüveg.
Hja, neki a legnehezebb,
mert ugye nélkülünk
hogyan is látna meg,
mondjuk a fagyasztóban
(bizony, megesett).
Szóval, aggasztóan
kifordul itt a rend,
matat a kéz,
befordul a szem,
s a múltban kutat
mint a tétova teve,
hogy hova is tette le,
meg jaj,
valaha mit is akartam.
Hát öcsém,
így éldegélünk itt-meg ottan,
(kissé szomorúan mondom)
én, az elhagyott tárgyak
(ha nem is az út szélén),
a vége felé valahogy
már csak kezeink látnak,
néha egy véletlen mozdulat
segít csak földön-égen.
Szóval, ne tudd meg, öcsém…
(az öregnek erre
néha már szégyen).
Te meg, fiam,
csak vigyázz a szemedre.
Adjon erőt hozzá Isten kegyelme.
VASS JUDIT
NYÖGŐ
lombok alatt,
mint az Ady-versben,
ez nem költészet,
csak ujjgyakorlat,
sorok, amiket el-elcsentem
elbújni mint a holtak,
ablakomra kúszó platán
fülembe súg s én félek,
hogy immár kész a leltár:
bevétel, kiadás, egyenleg
sok kopott frázis megtalál:
se netán, se hátha,
csak habár.
VASS JUDIT
RÍMES
ha körbetüsszög
a város
torkon ragad
a vírus
s orrod fújástól
véres
RÉMES
két fújás közt
körbenézed a face-ed
hopp tudós hírek
egy új dimenzió
DE JÓ
nem idő
de téres
nyugszol te is
az agy se véges
és eljön az idő
a telis-tele tér
amiről jesua
de pilátus nem remél
ha igaz és vigasz
vagy csak félig az
megéred
mert rím el nem vész
bárminő rémes
csak átalakul
mert kézirat sem éghet
egy vagy kitudja
párhuzamos térben
látod jobb magad
á heló vitéz
ja most látom ady
glad to space you
arany barátom jani
hoppá
hoppá
lenni vagy
nem van-é
lehellet megszegik
bök bennakad
én úgy vagyok
hogy már százezer éve
vélem a térem
mag-magamat
de né
egy rím
gazdátlan lebeg
az nem lehet
múlass velem soká
szelíd
emlékezet
VASS JUDIT
KÉKET
szőkét kevert
a DNS találka,
apám-anyám
elveszett barnája
nem öröklődik testté,
tán néhány ige fogan,
na nevezzük, mondjuk
verssé,
de halálnál maradandóbb
a rímet nem fogant
hétfő vagy péntek reggel,
mikor nem álltam bosszút,
vagy nem lökdösődtem,
de inkább nyeltem,
és inkább továbbálltam,
mert jó is volt itten,
a porszem szabadságban,
hol nem lóg kötélen
csak a lét balgasága,
a kékes szőkébe öltözött
nyírfák ringatása.
És most jön a győzelem
nehezebb része:
az élet szabadon engedése,
a belenyugvás,
hogy megszökött,
a legjobb, ha két szolgálat
között.
VASS JUDIT
EGY
rettenetes üres papír
kínálja magát,
mint egy kurva,
mert meg van írva,
hogy írni kell.
Tetoválni, ami hófehér,
skribálni, ami belefér,
habár csak múlni volna
kedved,
s mikor végre nekikezdesz,
részegre dőli magát betű
és élet.
Üres lap ülepéhez
reszketve szignóz
halál és lényeg,
egy rettentő üres papír,
mi okból, mi végett?
VASS JUDIT
FALUDY GYÖRGY
IMÁJA
Buonarotti hangján
merek csak szólni
mert minden imámba
villoni vihogás
reccsen-recsken
lásd ilyen idétlen
senkifia lettem
légy te az üllő a kalapács
ki tudja talán
életre kelted
amivé kövültem
a testet