VASS JUDIT
PLÉHKRISZTUS
megfeszítette tenyerét,
levált a kar
átölelte
hát te senki kölke
mit akartál
de már dőlt előre
még tartotta a lába
és már fejjel lefele lógott
úgy ölelte
az utolsó volt
hogy végre mind megértse
itt a könnyek
nincs üdve a keresztnek
csak a mérlegelő
hideg értelemnek
VASS JUDIT
TÜKREIT
szeli fénytörés,
hozott és szerzett vérzéseit
a poklokat járó józan ész
szemléli kameraképpen,
s a pecsétek feltöretnek,
szilánkjain jársz
földben-égben,
ecce homo,
egy őszi szonátát
sajdít benned a volt, a van,
és gyönyörű és fáj
míg hallgatod alázatosan,
fuvolavarázslat,
a fejedre dőlő házat.
VASS JUDIT
AZ ELTŰNT
időben teába áztattunk egy kekszet
és hosszú-hosszú pillanatokra tellett
betűkre vajúdni halottak születését
akkor még párhuzamos jelenekben állt
vagy hömpölygött a jövő
még három dimenzióban éltünk
de kezdtünk már csak a múltról beszélni
ez az öregedők szokása volt és marad
a jövő mindig elkezdődik
a kekszek ronggyá olvadnak a szájban
csak a múltak íze miatt jó mégis
jó lesz így is
mondta öreg orvosom
utalva a receptre
amin se aláírás se pecsét nem volt
hümmögtem
biztos már szenilis
a nővér csak legyintett szilárd iróniával
majd hozzam vissza ha nem fogadják el
de a gyógyszerészlány azt mondta
jó ez ha feltette a felhőbe
és öreg orvosom feltette és ott volt
és én jelen voltam
múlt és jövő találkozásakor
nagy pillanat volt
a lány amúgy patriarkálisan megjegyezte
régen láttam önt
míg anyám élt gyakorta jártam patikába
és tényleg
már két gyereke született közben
s öreg orvosom a felhőbe költözött
micsoda íze volt ennek a felismerésnek
múltból a jövőbe
VASS JUDIT
CLICK
bolond kicsit,
vagy nagyon naiv
Taorminán
a naplemente,
kék alkonyát
a patikus
naranccsal elkeverte,
click,
boldogabb vagy-e,
ha nézed,
vagy inkább tétova,
görgetsz tovább,
click,
athéni
holdfényes éjszaka,
a szón is elmerengsz,
click,
micsoda
szentimentalizmus,
egy libanoni cédrus
mennyire megkopott,
click,
tán itt válnak el
mélyek és magaslatok,
görgetsz tovább,
és click,
vissza nem hozod,
az istenek halnak itt,
amott az alkonyok.
VASS JUDIT
I.M. KAFKA
MEDDIG
még, Uram, ez a szigorított?
Tudom, tudom, nem te cellásítod.
Már az őr sincs talán,
csak visszhangzik lépte,
talán csak magam álltam
a falak helyébe.
De ez a talán is bizony-talan.
Szóviccbe játszik, míg hatalma van.
Ha későn és hiába, azért én mégis:
fellebbeznék, Uram.
VASS JUDIT
I.M. SZÉP ERNŐ
AHOGY
a piacra megyek,
egy üres telek esik utamba.
A láthatatlan gazda
titokban füvet nyír a gazra,
de nem lakja be se házzal, se kerttel.
S én mindig sóvárogva nézem:
ha lenne pénzem…
micsoda házat emelnék
ebben a térben.
Visszafelé aztán itt gyújtok rá,
s amíg a cigaretta tart,
kiülök a verandára,
és kissé ódivatú verseket írok.
A csikket papírba gyűröm,
hogy ne szemeteljek.
Megyek tovább, a haza felé,
s ahogy lépek,
kissé ódivatú dallamot
dúdol bennem ez a vándor élet.
VASS JUDIT
AZ ÖREG
nem magántanár,
nem ügyel részletekre,
bolygónyi neuron
ügyködik mellette
saját kis kozmoszán,
vagy lustán elhever,
és néha angyal röpül át,
valami csend emel,
s néha fojtott röhögés
a pillanat vége,
az Öregnek fáj,
de nem mozdul rá
minden szentségtörésre.
Nincs kőbevésett óraterve,
se tanmenet uralma.
Az Öreg néha viccel,
és sosem etatista.
VASS JUDIT
LEVITÁCIÓK
G.K.-nak
És velünk lebeg
a tér is.
Irigyli tudásunk:
árnyunk fölé
lobbanásunk
a légre.
Betonba kövült
gyökerek
húznának vissza
a semmiértbe.
És megkapaszkodunk
hol arcunkat táncolja
a fény éjsötétje.
VASS JUDIT
ET LABORA
azt hittem
rétest sütök
vagy csókolózom
Yorkban
vagy megdöbbenek
jé anyám vihogott
a szemináriumban
míg zengett az ének
és rémlik
hogy hódolni kellett
Árpád vérének
vagy Trianonban
köpni egy jó nagyot
és azt hittem
végül is itt vagyok
ettem satöbbi
ami kell
még nevem is volt
amit helyesen írtak
anyám szerb volt
vagy horvát
apám egészen magyar
vagy a fene se tudja
de néha szép volt az igaz
és én Viszockijjal
kergettem sírba
a szomszédokat
egyszóval
azt hittem bejglit sütök
de egy tót suhanc
kipurcant Segesvárott
ezért nem lehetett
akárhogy
csak úgy pacsázni
bele a Balatonba
mert mindig belepofázott
most is
beledumál a csattanóba
hej barátim
hol labora
kollaborálok
VASS JUDIT
ELMONDANÁM
ezt, ha nem unnád…
talán emlékszel,
együtt voltunk, és ezt tudták,
hogy együtt vagyunk
mindannyian,
kiknek emberhez méltó
gondja van.
S talán emlékszel,
intettelek:
lassan a testtel, itt nincsenek
se mi, se ők.
Ezek itt közös temetők,
mint Fehérvárott
a királyi csontok halma,
összekuszálva
híg-és mélymagyarja,
s körülállva mi,
mai magyarok.
Én kávézni akarok,
elszívni ötven cigarettát,
s nevetni magunkon,
akik tudták,
hisz értették Madáchot
17 évesen.
Csak nézlek,
s hívnálak szívesen,
de értened kell:
nálunk ma sem térdepel
profán ikon előtt az elme,
s talán félsz, még híre kelne,
hogy itt jártál nálunk,
velünk…
látod, a névmás kibékül…
mellesleg:
tejjel vagy a nélkül?