VASS JUDIT
In memoriam Lator László
Pár éve láttam a metróban,
s megdöbbentett frissessége.
Számolni kezdtem, hány éves lehet,
a tiszta arcon a súlyegyen békéje
vitte aktatáskájában a rímeket.
A kertet, a folyondáros évek
örökre burjánzó metafizikáját,
talán egy tanítvány próbálgatásait,
de olyan volt, mint egy egészen
hétköznapi ember.
Szégyelltem volna bámulni,
netán megszólítani ismeretlenül,
s most sorra járulunk nevéhez,
a magát álmodó naphoz,
amit már csak a test homálya érez.
VASS JUDIT
ARANYKOPORSÓT
poroz a szél a napban,
lassan ülepszem
földdel-iszappal,
szemcsés halottaim
rám ismernek-e majd?
Távol Afrikába
csattogó vitorlákat hajt
szálló homokra
bottal írt szerelmem,
e lassú költemény
poroz majd
homoktengerekkel.
Már szemcsésedem.
VASS JUDIT
MERT
negyven nap
negyven éjjel
hányingert ringó
hajófenéken
mert halállal haltunk
negyven hajnalon
iszonyú geszták
csataterében
alig héroszok
dőlt sorai közt
honnan ki nem betűz
igazra esküdött
írnokod se majd
s mert királydrámák
katarzisaival
elkent masszakínunk
tapsolja híg emlékezet
mert vérünkben fürdetett
császárok jellemére
hordtuk a tömjén éneket
irgalom
VASS JUDIT
ELEFÁNT
voltam
jámbor és szerény
pár napja
legfőbb attrakció Pesten
elefánt
mutatta apám
az első szó volt talán
amit pestiül ejtettem
mert egyszerre
látszott s hangzott
anyám csak nevetett
na innen se rángatjuk el
ezt a gyereket
és belekacsint a képbe
hol homlokom támasztom
az állat légterére
s milyen érdekes
nem emlékszem mégse
sőt később annyira untam
bámulni növényt állatot
képeskönyvvel utazni múltban
nem izgatott a macskánk se
pedig hatalmas volt
bölcs és engedelmes
öregszem
már el-elnézem fentről
a hosszan elnyúlt testet
reggel csak les
míg kávém hörpölöm
alkonyatkor nekidől
az árnyékolt fatörzsnek
egerészni ki fog
de meg se mozdul ha kérdem
most hallja talán a szót először
és nem köti össze
se emlékkel se képpel
VASS JUDIT
AZ ELTŰNT
időben teába áztattunk egy kekszet
és hosszú-hosszú pillanatokra tellett
betűkre vajúdni halottak születését
párhuzamos jelenekben állt
vagy hömpölygött a jövő
még három dimenzióban éltünk
de kezdtünk már csak a múltról beszélni
ez az öregedők szokása volt és marad
miközben a jövő mindig elkezdődik
a kekszek ronggyá olvadnak a szájban
csak a múltak íze miatt jó mégis
csupa nyom vagy magad is
kit a holtak lépte vet
míg apokalipszist renget a rémült reggel
hogy nem érted már a jelen levőt
s a jövő is egyre rövidebb
felhőbe töltjük földi félelmeink
és lájkjaink közt lassan kihűl a nap
de a szőlőszemek ígéretekkel érnek
hogy nem volt hiába semmi
s a nagy szüret meséje még hívogat
az eltűnt idő nyomában
felhőkbe ásunk sorokat-sírokat
ha minden összetört vagy elrepedt
felszáll a dimenziótlan képzelet
VASS JUDIT
IN MEMORIAM
BÁLINT GYÖRGY
„Az erő tánca ez egy pont körül”,
melynek csak mélység a kiterjedése.
A toronyőr szolgál, s az éjszaka alól
letekint a menthetetlenségbe.
Valaki éppen eclogát ír, de tudja,
őt is várja rosszabb, mélyhalál,
(az embernek néha angyalra se futja)
szolgálsz, s egyszer csak tarkón talál,
vagy azt se tudják, el vagy-e temetve.
A torony áll, de nem világít.
Már chipek írnak hajót tengerekre.
De minden chip öregebb önmagánál:
emlékezik majd bűnre, tetthelyekre.
VASS JUDIT
ÉS
lehet, hogy azért égett a máglya,
mert Brunónak nagy volt a szája:
boldog-boldogtalannal összekapott.
Vagy talán az volt az úzus:
„Natura est Deus in rebus”?
Az is lehet.
Bruno és Goethe ekkorát tévedett?
És egyáltalán: baj-e a teremtésnek,
ha megkérdőjelezik?
Vagy csak a káté érdekei égtek?
Valaki felnőtt a végtelenig.
Mondjuk, alágyújtott egy piti sértett
„a nagy szájú szemétnek”.
És egyáltalán: „több-e a történet?”
„Törpefejűek” örömének,
lehet, hogy ezért ég újra a máglya,
mert örök az ökrök, seggfejek körforgása.
Hódolat hát a hülyéknek,
szóljon ma róluk az ének.
VASS JUDIT
CLICK
kicsit bolond
vagy nagyon naiv
Taorminán a naplemente
giccs alkonyát a patikus
naranccsal elkeverte
click
boldogabb vagy-e
ha nézed
vagy inkább tétova
görgetsz tovább
click
athéni holdfényes éjszaka
a szón is elmerengsz
click
micsoda
szentimentalizmus
egy libanoni cédrus
milyen elkoptatott
click
talán itt válnak el
mélyek és magaslatok
görgetsz tovább
és click
vissza nem hozod
az istenek halnak
itt
amott az alkonyok
VASS JUDIT
KAFKAI
Meddig
még, Uram,
ez a szigorított?
Tudom, tudom,
nem te cellásítod,
már az őr sincs talán,
csak visszhangzik lépte,
talán csak magam álltam
a falak helyébe.
De ez a talán
bizonytalan.
Szóviccbe játszik,
míg hatalma van.
Ha későn és hiába,
azért én mégis:
fellebbeznék, Uram.
VASS JUDIT
KARDOMRA
vésve
„élni és élni hagyni”
ütemhangsúlyos irónia
az embernek nem kell
modernet rónia
ott vannak arra adyk
és kosztolányik
meg a sok nímand
előttem-utánit
gyerek felett-alatti
éntörvényem
néha álmodom
párnák közt végzem
míg alföldem megtagad
az értelem legyint
védd magad
habzó szájú suhancok
hogyha jönnek érted
félbemaradt regényed
végét ha megéled
halálra ítéltnek felriadnia
az lesz csak véres irónia
szépernős mosoly
Leben und leben lassen
gyilkosok közti félkomoly