Vass Judit oldala Posts

március 3, 2024 / Egy meg nem írt regény

R

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY:

R

R-t hithű katolikusnak nevelték. Az is lett. Templomba járt, férjhez adták, esténként részegen megverték.

R elment a templomba, imádkozott egy igazit, és megírta levelét a pápának, hogy engedje elválni. Nem készített másolatot, milyen tanulságos lenne. A levél írása közben már terhes volt apámmal egy másik férfitól. És a pápa engedett. Hja, az úr a Vatikánban is úr.

J tökéletes férj lett, ambiciózus paraszt, napestig fáradatlan, és józan életű. 1945 telén elbújtatta a család nőtagjait, hogy ne találják meg őket. Egy egész éjszaka állatták meztelenül, térdig a hóban. R ott maradt három gyerekkel.

Soha, még egy „hülye” sem hagyta el a száját, de minden ősszel, ha megjöttek a legyek, elkurjantotta: „Hogy mé’ nem baszta meg Noé azt a rohadt legyet, amikor beszállt a bárkájába!”  Cséplőgép, kuláklista. B, a kisebbik lánya nem lehetett tanár, elment T-val kocsmárosnak. T minden éjjel, miután a falu népe elhordta magát, ott maradt, rendbe tette a napi bevételt. Nem kellett volna. Egy ütés a koponyára, no lám, úgy maradt. Fémkoporsó.  Torkomban lüktet közeled.

R, özvegyen maradt lányával és unokáival élt, és amikor már beállt a demencia, a mindig keze ügyében lévő kereszttel jól fejbe vagdosta az ápolónőt. Mindig feketében járt. Egy végtelenül ostoba pap temette. Torkomban lüktet közeled.

Csak most az egyszer szólhatnék veled.

március 3, 2024 / Évfordulók
„Andrássy Gyula…Nagy úr tudott lenni, a nélkül, hogy gőgös legyen, mindenkit megnyert, sőt megigézett, a nélkül, hogy leereszkedőnek látszanék.” (Mikszáth Kálmán)

 „„Ha a közjóról van szó — mondta —, akkor nem szabad provinciális szempontoknak hódolni, mert különben lehet ugyan az ember jó zempléni, de sohasem jó hazafi.” (1844)

Az Andrássy családból való magyar arisztokrata politikus, k. u. k. miniszterszabadkőműves, előbb a Magyar Királyság miniszterelnöke 1867 és 1871 között (ideiglenesen a Monarchia pénzügyminisztere és Magyarország honvédelmi minisztere is), majd az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere 1871 és 1879 között. Jelentős szereppel bírt az 1868-as horvát–magyar kiegyezés létrejöttében, a nemzetiségi törvény megalkotásában, és az önálló Magyar Honvédség megalakításában. Emlékét számos köztéri szobor, emléktábla, intézmény, valamint a róla elnevezett Andrássy Gyula-díj is őrzi.

Hazafias szellemű nevelést kapott, a család hagyományosan ellenzéki szellemű volt. Középiskolai tanulmányait a budai Királyi Katolikus Egyetemi Főgimnáziumban végezte. Ifjúkorában a reformkor pezsgése igen jelentős hatást gyakorolt rá. Jogi tanulmányainak befejezése után a korabeli arisztokrata ifjak szokását követve hosszú külföldi utazást tett. Példaképeként tisztelte Széchenyi Istvánt, akivel a Tisza szabályozása kapcsán személyesen is megismerkedett. A „legnagyobb magyar” felismerte kitűnő képességeit, és nagy jövőt jósolt az akkor politizálni kezdő fiatalembernek: „minden lehet belőle, még Magyarország nádora is”.

A szabadságharc idején

 

1848 áprilisától Zemplén vármegye főispánja, Jellasics betörése után a megyei önkéntes nemzetőrök parancsnokaként részt vett a pákozdi csatában, majd harcolt Schwechatnál is. A tavaszi hadjáratban Görgei Artúr segédtisztjeként szolgált. 1849 tavaszán honvéd ezredessé léptették elő. A Szemere-kormány külügyminiszterének, gróf Batthyány Kázmérnak megbízásából Konstantinápolyba utazott diplomáciai küldetésben, a szorongatott magyar szabadságharc számára igyekezett külföldi támogatást szerezni. Többször ment Párizsba és Londonba is. A magyar szabadságharc bukása után nem térhetett haza.

Száműzetésben

 

1851-ben távollétében halálra ítélték, és jelképesen (in effigie) felakasztották a szabadságharcban való részvételéért. Kisebb megszakításokkal a francia fővárosban élt ezután, ahol élénken részt vett a társasági életben. Kora egyik legszebb férfiának tartották. A párizsi hölgyek a „szép akasztott” (le beau pendu) néven emlegették. Kendeffy Katinka grófnővel az emigrációban kötött házasságot.

A kiegyezés

 

1857-ben hazatérhetett. Azonnal bekapcsolódott a politikába, Deák Ferenc követőjeként. Kegyelmet nem kért, a főispáni tisztséget sem vállalta el újra, meg kívánta várni, míg újra alkotmányos viszonyok jöhetnek létre. […]

kiegyezést előkészítő tárgyalások egyik vezetője lett, az azt megszövegező, ún. Hatvanhetes bizottság tagjaként. Deák számára fontos volt Andrássy diplomáciai és politikai tehetsége, a bécsi udvar által iránta tanúsított elfogadottságára szükség volt ahhoz, hogy a császár is rugalmasan álljon a kiegyezés kérdéséhez. Ezen kívül az Erzsébet császárné és Andrássy közötti jó viszony is döntő fontosságú volt a kitűzött célok elérése szempontjából.

Deák Ferenc javaslatára 1867február 17-én Ferenc József miniszterelnökké nevezte ki. Az Andrássy-kormány, Magyarország első kormánya az 1848–49-es forradalom és szabadságharc óta, február 20-án tette le hivatali esküjét.

[…]

Jelentős érdemeket szerzett a dualista államon belül az önálló modern magyar államszervezet megteremtésében. Politikai helyzete kényes volt, mivel miniszterelnökként nem ő, hanem Deák volt a parlamenti többség vezetője, másrészt ekkor még a kiegyezés ellenzőinek tábora is igen erős volt. Andrássynak jelentős szerepe volt a horvát-magyar kiegyezés (1868) létrejöttében, a nemzetiségi törvény megalkotásában és az önálló magyar Honvédség megalakításában. Miniszterelnöksége idején került sor az Állami Számvevőszék felállítására, a közigazgatás és a bíráskodás szétválasztására, a Határőrvidékek feloszlatására.

Közös külügyminiszterként

 

1871 és 1879 között az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere volt, egy ideig a közös pénzügyeket is felügyelte. E tisztségében átalakította a Monarchia külpolitikájának addigi irányvonalát, megszüntette az ország elszigeteltségét, közeledett a Német Császársághoz, az Orosz Birodalomhoz és Olaszországhoz is. Bismarck kancellárral baráti viszonyt ápolt.

Később főleg a magyar közvélemény nyomására szakított az oroszbarát politikával, és a Monarchia semleges maradt az 1877–78-as orosz–török háborúban.

Külügyminiszterségének legnagyobb eredménye az 1878-ban megtartott berlini kongresszus volt, amely gátat vetett a háború következtében a Balkán felé megindult orosz térfoglalásnak. A Balkán helyzetét rendező nagyhatalmi konferencia során az Osztrák–Magyar Monarchia lehetőséget kapott Bosznia-Hercegovina megszállására. Ennek kapcsán főleg a nagy költségek és az elrendelt mozgósítás miatt számos bírálatot kapott. Ezek hatására lemondott, ami előtt még sikerült megkötnie a Német Birodalommal azt az alapszerződést, amelyet a kiegyezés mellett élete másik fő művének tekintett.

Utolsó évei

 

Élete utolsó éveit elhatalmasodó betegsége miatt tőketerebesi kastélyába visszavonulva töltötte, továbbra is figyelemmel kísérve a közéleti eseményeket. A pesti állami temetési szertartásán sokan részt vettek, többek között Erzsébet magyar királyné is. Sisi leánya, Mária Valéria főhercegnő, így ír Andrássy temetéséről naplójában: „Február 21. Ma temetik Andrássyt. Mama özvegyéhez utazott – én később mentem utána. – Amikor a Mama elment, biztosította Andrássy özvegyét hűségéről, odaadásáról, szeretetéről, és arra kérte, hogy ő és fiai minden helyzetben támaszkodjanak rá. Mama azt mondta nekem, hogy csak most jött rá, mi volt számára Andrássy: először érzi magát egészen elhagyatva tanácsadó és barát nélkül.”  A temetés után a grófot, az ottani kastélyparkban álló mauzóleumában helyezték örök nyugalomra, ahol feleségével együtt nyugszik. Halálának helyén, a horvátországi Voloskón utolsó lakhelyét emléktábla jelöli.”

https://hu.wikipedia.org/wiki/Andr%C3%A1ssy_Gyula_(politikus,_1823%E2%80%931890)

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

HULLÁK TÁRSASÁGA

Diákjainkkal elmentünk az Átriumba megnézni a Holt költők társasága előadást.

Kicsit szorongtam – milyen lesz a film után? Remek volt.

Azután azon gondolkodtam, hogy ez a mű, habár angol-amerikai, milyen jól leképezi napjaink magyar iskoláját. Igaz, ma már nem verjük a gyereket – csak a gyerekotthonokban.

És a film óta kínoz a kérdés: meddig lehet lázítani, felrázni? Hiszen itt egy diák öngyilkos lesz. Meddig lehet szembenevelni a szülői házzal? A tantervvel? Megoldhatatlan problémák.

Tanárnak lenni olyan, mintha a Niagara felett kihúzott kötélen kellene átmenned.

És innen már csak egy lépés a rendszerkritika. Miért? Miért kell nekem ezt elszenvednem? Fölösleges kérdés. Ez van. „Az istenadta” így akarta. Nem kellett hozzá választási csalás. Naponta tapasztalom, hogy sokaknak, a többségnek? ez kell.

Egy mindentudó guru, akik elvezeti őket a Kánaánba. Hogy ez a guru sehova nem vezet, ez nem érdekli őket, mert hisznek benne. A hit nagy dolog. És rendkívüli gyávaság. Az önálló gondolkodásra, integritásra.

Maradok a „Cogito ergo sum”-nál. A „carpe diem” nem nekünk való ezen a tájon, ahol hullák társaságában telnek napjaink. Rég levitézlett erkölcsi hullák szobrai között. „Ezek ilyen társadalmak.” – ahogy Spiró György mondja.

Kibírni. Ennyi? Tényleg csak ennyi?

március 3, 2024 / Évfordulók

Jászi Oszkár (született Jakubovits)Nagykároly1875március 2. – OberlinUSA1957február 13.) társadalomtudós, szerkesztő, politikus, a Magyar Nemzeti Tanács tagja, a Károlyi-kormány nemzetiségi ügyekkel megbízott tárca nélküli minisztere, majd emigráns politikus, egyetemi tanár. A liberalizmus elvein és társadalmi, politikai és nemzetiségpolitikai reformelképzeléseken alapuló radikális rendszerkritikával bírálta a korabeli Magyarország viszonyait. A konföderáció eszméjére alapuló nemzetiségi politikája és demokratikus eszmerendszere minden autokratikus huszadik századi magyar rezsim ellenségévé tette.

Gimnáziumi tanulmányait kitűnő eredménnyel végezte el a nagykárolyi piaristáknál. Tizenhét évesen iratkozott be a budapesti egyetem állam- és jogtudományi karára, ahol 1896-ban doktorált, majd a Földművelésügyi Minisztériumnál vállalt állást. 1906-tól csak tudományos és politikai törekvéseinek élt.

Huszadik Század

Két egyetemi tanára, Pulszky Ágost és Pikler Gyula körül alakult ki az a szellemi kör, amely a modern társadalomtudományi gondolkodás, a szociológia módszereit és szempontjait magáévá téve fordult szembe a nemzeti historizmus történet- és társadalomszemléletével. 1900-ban Jászi e kör tagjaként egyike volt a Huszadik Század című társadalomtudományi folyóirat megalapítóinak, s hamarosan a lap két évtizeden át meghatározó szerkesztőjévé és szerzőjévé vált. Tagja volt az 1901-ben Pulszky Ágost elnökletével megalakult Társadalomtudományi Társaságnak is.

Polgári radikalizmus

A Huszadik Század és a Társadalomtudományi Társaság élesen rendszerkritikus, demokrata, liberális köreiből formálódott a „polgári radikalizmus” eszmei és politikai irányzattá 1906 derekára. A folyóirat 1907. januári számának élére írt programadó cikkében (Az új Magyarország felé) Jászi olyan radikális függetlenségi politikát körvonalazott, amely megteremti a (Monarchiával szembeni) gazdasági önállóságot, az önkormányzatokat, a közoktatási reformot, az egyházi birtokok szekularizációját, a teljes gondolat-, sajtó-, gyülekezési és sztrájkszabadságot, továbbá szakít a kisebbségek magyarosításával és azon lesz, hogy lehetetlenné tegyen minden nacionalista izgatást. A polgári radikális és szociáldemokrata értelmiségiekkel együtt ő is részt vett előadóként az 1908-ban létrejött Galilei Kör rendezvényein. 1914június 6-án Budapesten megalakult az Polgári Radikális Párt, amelynek Jászi lett az elnöke. A párt nagyváradi alakuló gyűlésére írta az elnöki tanács tagjává választott Ady Endre a Várnak a táborozók című versét.

Háború és őszirózsás forradalom

Az 1914június 28-ai szarajevói merénylet után a háborús hisztéria közepette Jászi a mellett érvelt, hogy nem a fegyveres bosszú, hanem „az általános választójog és a demokratikus népállam gondolatának” kellene felerősödnie. A háború kitörése előtt azt írta Adynak: „Ha valami csoda nem jön, a világtörténelem legnagyobb katasztrófája előtt állunk.” 1915 őszétől 1917 derekáig maga is haditudósítóként járta a frontokat.

1918 októberében, az őszirózsás forradalom előtt részt vett a Magyar Nemzeti Tanács megalakításában, majd a Károlyi-kormány nemzetiségi ügyekkel megbízott tárca nélküli minisztere lett. Megbeszéléseket folytatott az ország nemzeteinek/nemzetiségeinek képviselőivel. Az elszakadásra készülő nemzetiségi vezetőknek Magyarország „Keleti Svájccá” alakítását, vagyis föderalizálását ajánlotta. A Magyarországot alkotó nemzetiségeknek, így a ruszinoknak, németeknek, szlovéneknek olyan jogokat kívánt biztosítani, amelyekben autonóm entitások hozhatnak létre. Ennek megfelelően mondták ki a nemzetiségileg rendkívül sokszínű Bánságban a Bánáti Köztársaságot, melyet a szerb-francia csapatok lerohantak, majd Románia és Szerbia osztotta föl, továbbá tervezték nyugaton a Vendvidéken ún. Szlovenszka krajina létrehozását, ami végül inkább egyesült a Szerb–Horvát–Szlovén Állam részét képező Szlovéniával egyesült (ezzel kapcsolatban Jászi muraközi-vendvidéki közös autonómia létrehozását javasolta a terület kis mérete okán). A felvidéki szlovák és ruszin önkormányzat kialakítását is célul tűzte ki, ahol Slovenská krajina és Ruska krajina néven alakítottak volna entitásokat, de ez sem sikerült.– A Károlyi Mihály miniszterelnök vezette kormányküldöttség tagjaként Belgrádban részt vett a belgrádi egyezmény aláírását megelőző tárgyalásokon. A kormány által kezdeményezett, és Erdély szempontjából meghatározó jelentőségű, a Román Nemzeti Tanács vezetővel folytatott aradi tanácskozások (1918. november 13–14) irányítója volt.[3] – Törekvései kudarccal jártak, ezért 1919január 19-én lemondott. Jászi Károlyi legfőbb külpolitikai tanácsadója is volt, 1919 tavaszán a Külügyi Tanács elnökévé is kinevezték.

Emigráció

Jászi a Károlyi-kormány bukása után hatalomra került Tanácsköztársaságot „új középkornak” nevezte, s bizonyos volt abban, hogy a bolsevik diktatúrát fehérterror követi majd. 1919április 30-án elhagyta az országot és Bécsben telepedett le.

Épp olyan élesen támadta a tanácsköztársaságot, mint a rá következő Horthy-rendszert, és sokáig bizakodott abban, hogy rövid időn belül az utóbbi is megbukik, s ismét az őszirózsás forradalom demokratizmusa lehet úrrá az országban. Ez nem következett be, őt magát pedig a budapesti egyetem 1920-ban megfosztotta professzori címétől, s a Horthy-korszak hatóságai mindvégig legfőbb ellenségeik közt tartották számon.

1925-től 1942-es nyugdíjazásáig az Egyesült Államokban volt az Ohio állambeli Oberlin College politológiaprofesszora. Évente látogatott Európába, de Magyarországra nem is próbált beutazási engedélyt kérni. A második világháború után egy ideig abban bízott, hogy a szovjet katonai jelenlét dacára lehetővé válik Magyarország demokratizálódása és a dunai népek összefogása, de amikor 1947-ben Budapestre látogatott, be kellett látnia e remény hiábavalóságát.

Károlyi Mihállyal való politikai egyetértése, amely az őszirózsás forradalmat megelőzően és a Károlyi-kormány idején teljes volt, az emigrációban egyre inkább megbomlott. Jászi igyekezett hozzájárulni Károlyi forradalomban játszott szerepének tisztázásához, az őt ért rágalmak szertefoszlatásához, de élesen szembefordult a bolsevizmussal, és egyre keserűbben szemlélte Károlyi rokonszenvét a szovjet rendszer iránt. 1948-ban végül, Károlyinak a magyar kommunisták mellett vállalt szerepe miatt hosszú időre felfüggesztette vele barátságát. Levelezésük hangvétele csak később enyhült, s mint L. Nagy Zsuzsa Jászi amerikai irathagyatékát áttekintő tanulmányából kiderül, Jászi halála előtt Károlyi életrajzát kezdte el írni, amelyből csak néhány fejezet vázlata készült el.

1956 októberében már súlyos beteg volt, a forradalom hírei nem juthattak el tudatáig.

Szabadkőműves pályafutása

Jászi 1906-ban már ismert teoretikusként lépett be a szabadkőművességbe (Demokratia páholy) és annak radikális irányvonalát szerette volna megerősíteni. Páholyából 1908-ban kilépett, hogy másokkal együtt megalapíthassa a radikális Martinovics-páholyt, amelyben 1911-ben főmesterré választották. Ennek a páholynak lett – Jászi hívására – barátja, Ady Endre is a tagja. Jászi a Martinovics-páhollyal és a többi radikális páhollyal együtt próbálta a szabadkőművesség egészét progresszívabb irányba fordítani. Küzdöttek a szekularizáció, az általános és titkos választójog szabadkőművesi programponttá emelése érdekében. Ennek érdekében terelték egyre radikálisabb irányba a szabadkőműves Világ című újságot is. Ekkor még bizakodó volt:

Midőn tehát a Martinovics-páholy vezetésére vállalkoztam, ezt abban a meggyőződésben teszem, hogy a szabadkőművesség fontos és számottevő eszköze lehet Magyarországon az emberi haladásnak.…
– Jászi Oszkár (1911)  

Jásziék csalódtak a magyar szabadkőművességben politikailag: a szövetség nem tette magáévá a radikalizmus eszméit, nem vált a társadalmi haladás magyarországi zászlóvivőjévé; s a Martinovics-páholy szándéka a szövetség progresszív intézmények iránti anyagi támogatását illetően is csak részlegesen vált valóra. A Magyar kálvária magyar föltámadás című könyvében keserűen emlékezett meg a korabeli magyar szabadkőművesség opportunizmusáról.

a kőmívesség nagy többsége legföljebb rokonszenvezett a modern demokrácia törekvéseivel, de azokért igazi áldozatokat hozni sohasem mert. Egy nagyon kiváló, de nagyon kicsiny, művelt, bátor és áldozatkész kisebbség mellett, az átlag szabadkőmíves-vezér típusa mindvégig az a középszerűen szavaló és jóétvággyal „vakoló” (vacsorázó) lelkes közéleti férfiú maradt, aki ugyan merészen ágált a „sötétség hatalmasságai” ellen a páholyműhelyeknek a nyilvánosságtól elzárt félhomályában, de aki – ha a helyzet komolyra vált – alázattal félreállt a mindenkori főispánok és államtitkárok egyetlen kézlegyintésére.
– Jászi Oszkár (1920)  

1947. őszi hazalátogatása során, a páholyában több mint félezres hallgatóság előtt mondott beszédet.

Tisztelői 1989-ben kezdeményezték a Jászi Oszkár Külpolitikai Társaság létrehozását, amely hivatalosan 1991. januárjában alakult meg. A Társaság rendszeresen megemlékezéseket szervez Jászival kapcsolatosan: mind tudományos tanácskozásokat, mind civil rendezvényeket.

1991-ben valósulhatott meg végakarata, amelynek értelmében hamvait hazahozták Oberlinből, és szülei farkasréti sírjában, magyar földbe temették. A szertartáson méltatta a köztársasági elnök és az országgyűlés elnöke is. Szüleivel közös sírboltban nyugszik.

Sírfelirata: „S hogy folyósan szélesedtek az ő utjai, ugy ömölgettek felé mindenünnen a magyar becsületesek és intellektuelek utjai.” (Ady Endre)

A Jászi által alapított, 1950-ben betiltott Martinovics szabadkőműves páholy 1956 augusztusban Párizsba „emigrált” (párizsi magyar emigránsok működtek benne tagként) , ezért az 1992-ben hagyományait követő Budapesten újraalakult páholy, nem a Martinovics hanem Jászi Oszkár nevét vette fel. A Jászi Oszkár páholy a mai napig is működik, a Magyarországi Nagyoriens Szabadkőműves Nagypáholy egyik páholyaként. 

https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1szi_Oszk%C3%A1r

március 3, 2024 / Évfordulók

ARANY JÁNOS

EN PHILOSOPHE 

Azt hivém, hogy életem,
   Filozóf módjára,
Csöndes daccal végzem majd,
   Ha jutok fogytára.

Azt hivém: tört dal lesz az
   Mely derülten játszik,
Míg rájegyzi jámbor kéz:
   „A többi hiányzik.”

Most látom, hogy ami volt,
   Eltűnt édes mámor;
„Vanitatum vanitas”
   Maga is a húmor.

Nem marad Kómosz velem,
   Sem a szende múzsák,
Csak a húmor-nélküli
   Puszta nyomorúság.

(1880. dec. 10)

1817. március 2-án született Nagyszalontán, református, paraszti családban. Szüleinek késői és egyetlen fiúgyermeke volt. Születésekor nővére már régen férjhez ment. Három- négyéves korában megtanult olvasni, hamuba írt betűk segítségével. Apja rengeteget mesélt neki a Toldikról, megszerettette vele a magyar népköltészetet és az irodalmat. Csodagyereknek tartották, és már iskolai évei alatt városszerte ismertté vált verseiről. Hogy szülei anyagi helyzetén könnyítsen, a tanulás mellett tanított is, és az iskolában lakott. 1833-ban a Debreceni Református Kollégiumban tanult. Mivel reményei nem váltak valóra, és pénze is kevés volt, 1834 márciusában Kisújszállásra ment egy évre segédtanítónak, „praeceptornak”, hogy pénzt szerezzen tanulmányai folytatására. Kisújszálláson Török Pál, a későbbi református püspök volt a rektor, aki megnyitotta jeles könyvtárát Arany előtt, és ennek köszönhetően éjjel-nappal olvasott. A német és francia nyelvben is elmélyült, és latinból, németből fordítgatott, sőt a költészettel is kísérletezett. Egy év múlva visszament Debrecenbe, ahol tanárai is felfigyeltek rá. Az iskolai egyhangúságot megunó Arany azonban ekkoriban nem tanító, hanem festő vagy szobrász akart lenni, így 1836 februárjában önként elhagyta a kollégiumot. Ez a kilépés azt eredményezte, hogy középfokú tanulmányait nem fejezte be, és emiatt nem kaphatott végbizonyítványt sem.

Gyakran járt színházba, hiszen Debrecenben erre bőven volt lehetősége. Az alig húszéves ifjú 1836 februárjában a Debrecenben működő színtársulathoz szegődött egy évre. A társulat azonban a korra oly jellemző módon pár hónap múlva feloszlott. Ezután egy vándorszínész csapathoz csatlakozott Erdélyben. A néhány hónapig tartó sanyarú hányattatás során megtapasztalta az egyre érezhetőbb nyomort, továbbra sem jött a nagy színészi szerep. Egy éjszaka álmában halottnak látta édesanyját, ezért elhagyta a társulatot, és gyalog hazaindult. 

Otthon megtudta, hogy apja megvakult, anyja pedig haldoklott, és két héttel később, hazaérkezése után kolerában megbetegedve elhunyt.Egyháza és a város részvéttel tekintett a fiú sorsára, és megválasztották őt segédtanítónak majd aljegyzőnek Nagyszalontán.

Az 1836-tól 1840-ig terjedő időszakban is sokat olvasott: Shakespeare-t , elővette Homéroszt is, Molière-t kezdett olvasni. Ez időszakban találta meg élete párját is, és fontos lett számára, hogy házasságához biztos anyagi hátteret teremtsen, így kevesebb ideje maradt az irodalom tanulmányozására.

Nagyszalontán1840-ben vette feleségül Ercsey Juliannát. Munkájában szorgalmas és kiegyensúlyozott volt, kitanulta a földmérést. Házasságukból 1841-ben született Juliska lánya és 1844-ben László fia, aki később ismert bankár, népköltészetgyűjtő, Arany hagyatékának gondozója, kitűnő költő és irodalomtudós lett. Halála után fia rendezte sajtó alá Arany hátrahagyott iratait és levelezését.

1842 tavaszán Arany egykori tanulótársa, Szilágyi István  az irodalmi munkásság folytatására buzdította: elsősorban a görög tragédiaszerzők fordítását javasolta neki. Szilágyi István inspirálására, teljesen egyedül tanult meg angolul. Beszélni nem tudott, csak az írásképet ismerte. Az angol szövegeket összevetette a német fordítással, és így kezdett el nyelvtankönyv segítségével lépésről lépésre haladva egyre jobban elmélyülni az angol nyelvű irodalomban. A nyelv olvasásában jártasságot szerezve Shakespeare-t kezdte tanulmányozni és fordítgatni.

1845 nyarán írta az Elveszett alkotmány című szatirikus eposzt, amelyet beküldött a Kisfaludy Társaság vígeposzpályázatára és vele a 25 arannyal járó pályadíjat is elnyerte, bár Vörösmarty nem volt teljesen elragadtatva, és bírálta hexametereit. 1846-ban a Kisfaludy Társaság ismét irodalmi pályázatot írt ki, amelyre megírta a Toldit.Olyan győzelmet aratott, hogy nemcsak a pályadíjat nyerte meg, hanem egyszerre ünnepelt költő lett. Petőfi volt az egyik első, aki üdvözlésére sietett, és ismeretlenül is levélben köszöntötte őt.

1847 nyarán Petőfi meglátogatta Szalontán, és ettől kezdve szoros barátság szövődött köztük, és rendszeresen leveleztek egymással. Ez a levelezés jelentős kor- és irodalomtörténeti emlék is egyben. Úgy írt és fordított ez időben, hogy közben napi tíz órai hivatali munkáját is ellátta, és családjára is odafigyelt.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt néhány verset és kisebb elbeszélést írt a folyóiratokba, és néhány közéleti helyzetdalt is. Ilyen például a Nemzetőr-dal. Nemzetőrként részt vett a szalontai századdal az aradi várostrom körüli katonai szolgálatban. Az ostromról így írt a Bolond Istókban: „Oh láttam én (hisz ott is voltam egyszer, / Tenni kevés – de halni volt esély)” Jegyzői hivatalát 1849 tavaszáig megőrizte, de a város nem tudta fizetni a tisztviselőit, ezért a Szemere Bertalan által vezetett belügyminisztériumnál vállalt fogalmazói állást. Hivatalával összefüggésben Debrecenbe, majd Pestre költözött. Mindeközben családja végig Szalontán maradt, ahol otthont adtak Petőfi családjának 1849-ben.  Június végétől megkezdődött a cári csapatok előli menekülés. Nagyszalontán keresztül vonultak vissza Görgei tábornok egységei. Néhány napig nála húzta meg magát Vörösmarty Mihály. A világosi fegyverletétel után nem tartóztatták le, rövid bujdosás után közéleti szerepet nem vállalva visszatérhetett Szalontára.

1851-ben a Nagykőrösi Református Gimnáziumban a magyar és latin nyelv és irodalom tanárává választották Tíz éven keresztül lelkiismeretes és pontos tanár volt. A gimnáziumban ekkor számos tudóstanár működött.

Magyar Tudományos Akadémia  1858-ban rendes tagjává választotta. Székét  Zrínyi és Tasso című értekezésével foglalta el. Ekkoriban sokat betegeskedett, gyomorbántalmak kínozták. 1860-ban a Kisfaludy Társaság igazgatójává választotta, így Pestre költözött, és még az év november 7-én megindította a Szépirodalmi Figyelőt. Ennek melléklete volt Arany külön lapja a Koszorú. 1865-től a Magyar Tudományos Akadémia titkára, majd főtitkára lett. A főtitkári teendők alól megromlott egészsége miatt több ízben is kérte felmentését. 1879-ben mikor harmadszor kérte a felmentését, már elfogadták. A döntéshozóknak közben az is feltűnt, hogy főtitkári fizetését, melyet egyébként az alapszabályok életfogytig biztosítottak neki, már az eltelt két évben sem vette fel. Arany ki is jelentette, hogy végleges visszalépése után sem fogja azt elfogadni. Ezért arra kérték, hogy legalább az akadémia palotájában levő főtitkári lakást használja a továbbiakban, és – hogy senkiben se merülhessen fel kétely – a nagygyűlés tiszteletbeli főtitkári címmel ruházta fel, és igazgatótaggá választotta őt.

Deák Ferenc és a kiegyezés híve volt. Arany, a költőfejedelem emblematikus alakja volt korának, és ezt az uralkodó, Ferenc József is felismerte. 1866-ban elismerve érdemeit és fejet hajtva költői munkássága előtt, Arany Érdemkereszttel tüntette ki. Az érdemkeresztet a költő nem akarta elfogadni, ezért értesítette a belügyminisztert, hogy visszautasítja azt. A megkeresésére hamar választ kapott, hogy nem teheti meg, mert a Hivatalos Lap már leközölte a kitüntetést. Ferenc József koronázása alkalmával újabb, immáron fejedelmi kitüntetést adományozott a magyar nemzet akkor élő legnagyobb költőjének, 1867-ben a kiváltságosak közé emelte, és a Szent István-rend kiskeresztjével akarta kitüntetni, ekkor írta A csillag-hulláskor cmű versében:

Járnak hozzám méltóságok,
Kötik rám a méltóságot:
„Megbocsásson méltóságtok,
Nem érzek rá méltóságot.”
 

Arany az uralkodói kegyet megpróbálta visszautasítani, de végül hosszas kapacitálás és levélváltások után elfogadta.

Miután megvált főtitkári hivatalától, a visszavonulás jót tett irodalmi munkásságának, mert számos lírai költeményt és balladát írt ez időben. Művei a Margit-sziget tölgyfái alatt születtek.  1868-ban veszélyes máj- és bélgyulladást állapítottak meg nála, emiatt rendszeres gyógyfürdőzést írtak elő neki. Hallása és látása is romlani kezdett. Régi betegsége, a heveny hörgőgyulladás 1878 áprilisában újra kitört rajta, de a szokottnál súlyosabban. Végül – egy városi legenda szerint – a pesti Petőfi téri Petőfi-szobor 1882október 15-i avatásán meg is hűlt, és tüdőgyulladást kapott. Egy héttel később, október 22-én  elhunyt. Végső nyughelyére (Kerepesi úti temető) az akadémia tagjai testületileg kísérték. Később a Margit-szigetről áttelepített tölgyeket ültettek a sírja fölé.

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

KELLENE

Kellene egy kormány, amelyik szembe mer nézni a magyar közoktatás általa (is) elbaltázott jelenével, jövőjével. Hagyjuk a múltat! Vagy mégse? Ifjútanár koromban 18 óra volt a kötelező, ezért mindenre volt időm: tanórára, felkészülésre, szakkörre, tehetséggondozásra.

KELLENE egy nem tanárellenes propaganda.

KELLENE egy gyakorló tanárokból álló grémium, amelyik ki meri mondani: az általános iskola jelenleg nem képes az alapvető kompetenciákra felkészíteni a tanulókat. Tisztelet a kivételnek. Amelyik ki meri mondani, hogy az általános-és középiskolai kerettanterv rossz, elavult. Ja, ezt már sokszor kimondtuk, de a gyakorlatban a többség mégis szolgaian követi.

KELLENE egy konszenzuson alapuló szándék egy jelen-jövő kompatilibis NAT kidolgozására. Végre komolyan venni azt, hogy a diákjaink jövője bukik azon, hogy 19. századi tartalmakkal tömjük/nénk a fejüket. És láss csodát! az itthon borzasztó szövegértési eredményeket elért tanulóink könnyedén beilleszkednek a nyugat-európai egyetemeken. Mert ott nem magolás kell.

KELLENE – NÉNEK jó tankönyvírók, mert az is egy szakma. Mit, hogyan írni, hogy tanulható legyen. Az utóbbi években elszaporodott az esszéisztikus tankönyv, amelyben többszörösen összetett mondatokból kellene a diáknak kihámozni a lényeget. Alapvető módszertani hiba.

KELLENE egy kritikát elviselni tudó hatalom, amelyik nemcsak szavakban szereti a gyereket.

KELLENE sok-sok tanár, aki fel mer egyenesedni. Mint például Romániában.

Itt tartunk. Már nagyon kellene.

KELLENE egy nagy demonstráció, amin nem hosszú, unalmas szövegek hangzanak el, amiután álmosan hazaballagunk.

március 3, 2024 / Évfordulók

Vámbéry Rusztem (teljes nevén: Vámbéry Rustem Loránd Vilfried) (Pest1872február 29. – New York1948október 24.) jogász, polgári radikális publicista, Vámbéry Ármin orientalista fia.

Élete

A világhírű orientalistaVámbéry Ármin és Arányi-Rechnitz Kornélia egyetlen gyermeke. 1872. június 2-án keresztelte meg Török Pál református lelkész a Kálvin téri református templomban. Keresztszülei Csengery Antal és neje König RózaPulszky ÁgostPulszky Polixénia, valamint az akkor még trónörökös Edward Hailstone esquire, walesi herceg, későbbi VII. Eduárd brit király volt.

hallei és a budapesti egyetemen folytatott jogi tanulmányokat. 1896-ban fejezte be a tanulmányait. 1899. május 9-én Budapesten, a Terézvárosban feleségül vette Vámossy Olga Róza Júliát, s két fiuk (György és Róbert) született.

Mint jogász elsősorban a büntetőjoggal foglalkozott, a kriminológia elismert szakértőjének számított. 1896-tól az Igazságügyi Minisztériumban a törvényelőkészítést vezette. 1913-ban mint királyi táblai bíró vonult vissza. 1903-tól tanított a budapesti egyetemen.

A politikával az 1914-ben alakított (Országos) Polgári Radikális Pártban kezdett foglalkozni, melynek rövid idő alatt az elnökévé választották. Ebbéli tisztségében az őszirózsás forradalom győzelmét követően a Nemzeti Tanács tagja lett. Ezért a frissen alakult Horthy-rendszer megfosztotta egyetemi katedrájától, így 1920-tól ügyvédként dolgozott. Olyan jelentős politikai perekben lépett fel védőként, mint a népbiztosper (1920), József Attila első pere (1924), illetve a második Rákosi-per (1934–1935). Közben csatlakozott a Függetlenségi 48-as és Kossuth Párthoz, melynek 1923-ban az egyik alelnökévé választották.

1913 és 1934 között a Jogtudományi Közlöny1926 és 1938 között a Századunk szerkesztője volt. 1919–1923 közt publikált az Aurórában, 1921–1923 közt a Független Szemlében1938-ban a fasizmus elől Londonba, majd az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol a baloldali emigránsokhoz csatlakozott. 1941-ben megfosztották magyar állampolgárságától.

1945-ben tért haza, amikor egyike lett annak a nyolc kiemelkedő közéleti személyiségnek, akiket az alakuló Ideiglenes Nemzetgyűlés saját döntése alapján meghívott képviselőnek. Az 1945-ös választások után az alakuló Országgyűlés ismét behívta, immáron a tíz (később tizenkettő) meghívott képviselő egyikeként. Mivel az ezt lehetővé tévő törvényt időközben eltörölték, még az 1947-es választások előtt parlamenti mandátuma lejárt; választásokon (sikerrel) sohasem indult. 1947. szeptember 5-étől Magyarország washingtoni követe volt egészen 1948május 2-áig. Megbízatása lejártával Amerikában maradt, ott is érte a halál alig több mint öt hónappal később, október 24-én.

Vámbéryt besúgói jelentés a szabadkőműves Martinovics-páholy tagjának nevezi, de ezt semmi más dokumentum nem erősíti meg. Tagja volt a Társadalomtudományi Társaságnak és a Huszadik Század c. társadalomtudományi folyóirat körének is.

Emlékezete

1984-ben a Magyar Kriminológiai Társaság Vámbéry Rusztem-emlékérem néven díjat alapított a büntetőpolitikai tevékenységben, főleg a kriminológiai tudományos kutatásokban kiemelkedő szakemberek munkájának elismerésére.[5]

https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1mb%C3%A9ry_Rusztem

március 3, 2024 / Évfordulók

Rácz Aladár (Jászapáti1886február 28. – Budapest1958március 28.Kossuth-díjas magyar cimbalomművész.

Élete

Édesapja Rácz Pál, cigányzenész, míg édesanyja Balázs Judit  magyar zsellérek és szolgálók leszármazottja. Rácz Aladár harmadik gyermek volt a tizennégyből. Három és fél éves korától brácsás édesapjától – aki egy kis cimbalmot készített neki – tanult hallás után zenélni. 8–9 éves korában már apja zenekarában játszott. A budapesti EMKE kávéházban tizenhat éves korától zenélt esténként. 

1910-ben, 24 évesen Párizsba szerződött egy cigányzenekarral, amellyel bejárta FranciaországotSpanyolországot, és eljutott Egyiptomba is. Hamar hírnevet szerzett: Saint-Saëns a „cimbalom Liszt Ferencének” nevezte.

1914-től a svájci Genfben az „egzotikus” muzsikát kedvelő közönségnek cimbalmozott különböző cigányzenekarokban. Svájcban a játékára felfigyelő neves zenészekkel ismerkedett meg (például Ansermet-vel és Igor Stravinskyjal), akik a zenei érdeklődését a komolyzene felé mozdították. Autodidaktaként tanult francia nyelvet, zenetörténetet, szociológiát. Kitartóan tanulta a zeneelméletet, a klasszikus kották olvasását, átiratok készítését.

Eközben ismerkedett meg CouperinBachScarlatti műveivel – amelyeket cimbalmon kezdett játszani. A Bach művek közül többek között a BWV 808, 810, 811, 814, 816, 825, 829, 999, 1002, 1003 és 1006 szvitek és versenyművek voltak repertoárján. Megismerkedvén a kottaírással, saját műveit is lejegyezte. A cigányzenében megszerzett rendkívüli virtuozitásával könnyedén alakította át a barokk műveket is.

A jobb hangzás eléréséért a cimbalmon újításokat vezetett be: pedált épített rá, a verők átalakításával és a hangszer átépítésével valódi koncerthangszerré nemesítette hangszerét. Stravinskyt cimbalmozni tanította, aki később e hangszerre zenét is szerzett.

Első önálló cimbalomkoncertjét Lausanne-ban tartotta 1926-ban. 1927-től Franciaországban élt, ahol feleségével, Yvonne Barblan hegedű- és zongoraművésszel közösen lépett fel. Yvonne Barblant 1931-ben vette feleségül Bagneuxban . 

Honvágya 1935-ben visszahozta Magyarországra. 1937-ben a Nemzeti Zenedében (ahol 1890-ben indult a cimbalom-tanszak), majd 1938-tól haláláig a budapesti Zeneművészeti Főiskolán tanított. Újításait többen értetlenül fogadták, így Cziffra György (zongoraművész) és Dohnányi Ernő is; ha barátja, Bartók Béla és annak felesége, Pásztory Ditta nem támogatja egyedi útkeresését, lemondott volna tanári állásáról.

Hatása

Tanítványai, Gerencsér Ferenc és Szalai József folytatták mesterük útját, de amíg Rácz Aladár zongorakísérettel szólaltatta meg az eredetileg csembalóra írt műveket (François Couperin, Domenico Scarlatti, Jean-Philippe RameauJean-Baptiste Lully darabjait), addig a Gerencsér–Szalai duó a homogén hangzás érdekében két cimbalmon adta elő a barokk és preklasszikus billentyűs irodalom gyöngyszemeit, valamint Bartók eredetileg zongorára írt népdalfeldolgozásait. A klasszikus repertoárt bővítették, kortárs zeneszerzőket inspiráltak további cimbalomművek komponálására. Gerencsér Ferenc és tanítványai révén több cimbalomtanár és -művész öregbíti a magyar cimbalomiskola hírnevét.

https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1cz_Alad%C3%A1r

március 3, 2024 / Évfordulók

„Mindkét dolog fontos ugyanis, de az erkölcs és józan értelem előbbre való a tudománynál […] Tanítóink szünet nélkül kalapálnak a fülünkbe. Tölcsérrel öntik fejünkbe a tudományt. Nincs más dolgunk, csak újra felmondani a mások leckéjét. Az új nevelő ne kövesse ezt a szokást. Először próbálja ki a gyermek lelkét, a lehetőségeket tárja eléje, és bízza rá a választást. Néha jelölje meg az utat, de néha még ezt is hagyja rá. Nem jó, ha mindig a nevelő beszél, mert ő mindent előre tud. Hagyja tanítványát is szóhoz jutni, ha rajta a sor.

[…]

Gyakran árt a tanítók tekintélye a tudnivágyóknak. Jobb, ha előtte üget a gyermek, a nevelő így könnyebben megítélheti járását, eszerint tartja vagy engedi a gyeplőt és alkalmazkodik hozzá. Mindent elrontunk, ha hiányzik ez a távlat. „ (Montaigne: A gyermek neveléséről és az új magyar érettségiről. 1588.)

„Az újkor kezdetén, a francia vallásháborúk idején a klasszikus humanista görög-latin gondolkodók hatására kezdte írni Essais címmel jegyzeteit, melyeket három kötetre bővítve jelentetett meg (1580-88). Az esszé műfajának megteremtője a világirodalomban.

Nemességet szerzett gazdag kereskedőcsalád gyermekeként Bordeaux városi tanácstagja majd 1581-ben a város polgármestere lett. Apja halála után irodalmi munkáknak szentelte idejét. Az Esszék első két könyvének megjelenése után hosszabb utazást tett Európában (1580–1581) 14 hónapig Itáliában tartózkodott. Esszéit hazatérve állandóan újjáírta, bővítette. Visszavonultsága ellenére többször közvetítői szerepet vállalt a vallásháborútól sújtott ország szembenálló hatalmasságai körül. Navarrai Henrik, a későbbi IV. Henrik bizalmi embere volt. Navarre Montaigne kastélyában is töltött néhány napot. Több gyermeke még csecsemőkorban meghalt; egyetlen érte meg a felnőttkort.

Az Esszék egyes darabjai rövidebb, majd főleg a harmadik könyvben hosszabb etikai elmélkedésekből áll. A sértés és megbocsátás, a támadások elviselése, a lelki és testi szenvedélyek-szenvedések, hazugságok és lustaságok, a félelem és a képzelet hatalma – ezek leginkább visszatérő témái. Nem filozófiai általánosságokkal világítja meg tárgyát, hanem történetekkel, anekdotákkal, események elbeszélésével.

A fejezetek középpontjába egyre inkább ő maga kerül, a külső világ a saját tudatán átszűrve értelmeződik. Barátjának, Étienne de La Boétie-nek halála, és saját tanácstalansága, betegségei, lelkiállapota lesz írásainak fő tárgya, háttérben mindig a klasszikus, görög-latin kultúrával, és a jelenkor vallásháborúinak fenyegető közelségével.

Szemléletmódja, világlátása szkeptikus és sztoicista, ember- és jövőképe borúlátó. Többnyire VergiliusSenecaCicero és Horatius történeteiből, elmélkedéseiből indulva jut el saját gondolatának megfogalmazásáig. Egyik híres gondolata – „Filozofálni nem más, mint megtanulni a halált” (vagy: „halni tanulni”)

Montaigne a személyesség megteremtője az európai irodalomban: a később gondolataival sokat vitatkozó Blaise Pascal nemcsak elismeri úttörő voltát és jelentőségét, hanem hasonló érzékenységgel és kételyekkel alkot maga is. Jean-Jacques Rousseau gondolkodására is hatott.

Az egyik legismertebb francia népszerű-tudományos könyvsorozat címe (Que sais-je – kb. „Tudhatom én?” – vagy „Mit tudok én?…”) Montaigne szkepticizmusát kifejező egyik fő kérdésének idézése. André Gide egyik írásában Jézus alapszemléletéhez hasonlítja Montaigne-ét („Én vagyok az igazság”), de nem vallásos értelemben, hanem az igazság egyedül érvényes, szubjektív értelmezésére gondolva.

Az Esszék első modern helyesírással a Gallimard Kiadó 1962-es Pléiade teljes és szöveghű kiadványával egyidőben jelent meg, melyhez André Gide írt bevezetőt. Azóta az újabb, így a népszerű Folio-sorozatban már mindig modern helyesírással teszik közzé, kivéve természetesen a történeti-szöveghű edíciókat.

Apja kérésére még ifjúként lefordította franciára Raymond Sebonnak a 15. században latinul írt Theologia naturalisát (Természetteológia). Később visszatért a műhöz, de az apológia már nem a „természetteológia” ügyének védelme lett, hanem védőbeszéd Sebon mellett. Az ítélkezés felfüggesztését azért javasolja, mert az érzékek megbízhatatlanok, az ember nem ismerheti ki az emberi észt.

Ami az erkölcsi meggyőződéseket illeti, a társadalmi és kulturális beidegződések eleve meghatározzák ítéleteinket. Montaigne is a keresztény fideizmus szószólója, de nála ez együtt jár a bigott vallásosság elítélésével.

Lemond a mély bölcsességről. Első lépésben visszavonul a természet vagy a természetfölötti tárgyak (fizika és metafizika) vizsgálatától. Korlátozott megismerésének tárgya a megismerést hordozó személye. A világról való pragmatikus lemondást azonban nem követi az én belső szerkezetének rendszeres feltárása. Az én is a világhoz tartozik, de megvannak a saját természeti törvényei, működésének tudományos feltárásáról le kell mondani.

Az Esszék másik jelentős gondolatmenete a szabadság fogalmára összpontosít. A montaigne-i szabadság részben keresztényi, részben sztoikus, de mindenképp etikai értelmű. Ellentéte a szolgaság, de nem bármiféle indíttatástól való mentesség, hanem egy sajátos indíttatáshoz való felbonthatatlan kötődés értelmében. A mentesség a kötetlenség értelmében vett szabadság is fontos szerepet játszik filozófiájában. A szabadságnak két formája létezik, a nemzeti sajátságok és a vallásfelekezetek közti választás.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Michel_de_Montaigne

VASS JUDIT

FECNI

„BESZÉLHETÜNK négyszögletes körről, jóllehet, egy ilyen kifejezést használva egyszerűen csak zajt csapunk a szánkkal, mivel a kör nem szögletes és a négyszög nem kerek.” (Schrödinger)

HAZA kell jutni. Nem tudom, miért, de a léleknek is kötött vegyértéke VAN. Mikor Mengyelejevet kérdezték, szabad időben miért varr bőröndöket, azt válaszolta: „Egy értelmes férfinek rendes szakmája is van.” Szóval otthon vagyunk a mengyelejevben. Nekem könnyű: ott nevem is van. De hagyjuk az ócska poént: nomes est omen.

Van, tehát van. A líra logika és nyelvtudomány. A szónak – tetszik vagy nem ─ tömege, súlya van. Nóta benne, tanítandó és veendő komolyan. Szóban lehetséges minden, de az van, ami van. A többi csak irodalom ─ mondja Verlaine.

De van, tehát lehet. Íme, a nyelv. Benne is találhatsz olyan helyet, ahol otthonos a vegyérték és szövegkörnyezet. Ahol a vas nem bánja, de tudja, hogy nem arany. Nem lesz talán – de kellene. Mert gondolat is, tehát van. Szabadság, testvériség ─ ne mondd, hogy nem lehet. Szó és gondolat kelt útra betölteni üres helyeket. Beszélj csak. Hallgatni ott kell, ahol az ész már megérkezett.

Reménynek meg tűzz ki egy kacagó Einstein-fejet.