Vass Judit oldala Posts

november 29, 2021 / Vers

VASS JUDIT

SZORUL

 a baj gyávák akolmelegébe

takarni farkasuk birkabőrbe

tavasszal rászáradt vért

seftel a rongylélek

tekintetig mocskosan

henyél a szennyben

a hűség hegyekbe-barlangba

szökik fehér batyujával

ott rekeszti hószakadás

halálig

feltámadásig

 

november 29, 2021 / Vers

VASS JUDIT 

EGYSZER CSAK


vagyonra ébredsz:

az ég-föld tiéd.

 

Na lássuk,
mire is költenéd…

 

Esetleg elherdálod,
„míg jő a halál”.

 

Mekkora gáz,
ha így rád talál.

 

Alapíts, mondjuk
egy bibliotékát,

 

pénzed betűbe-könyvbe

mentsd át:

 

„kézirat nem ég el,”
tudhatod.

november 29, 2021 / Egy meg nem írt regény

SK

Woman wearing a red shirt and grey skirt dancing on top of a table looking like she’s having a good time

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY: SK

 

Valójában Jolán, mindenki csak így szólította.

 

Irtózatosan vastag copfjai voltak, és sokadik gyerek. Mezőtúron az asztalon táncolt a bálban. A visszafoglaláskor apját Petrozsényba küldték vasutasnak, ott verekedett és feleselt a román gyerekekkel. Vissza Pestre albérletbe. Goldberger szövőgyár. A hold lágy fénye a fonál. Süketítő zajban Jolán mintaszerű futkosása és omló álmai. Végig nagyothallott. Vimosnaknak mondták: ”lenne itt egy rendes lány”. Vilmos a szocdemektől tanulta a helyes viselkedést, az öntudatot. Felvette az öltönyét, vett egy csomag nápolyit, és meghívta Jolántt moziba.  

Klári, a lányuk, „Dönci” imádta apját-anyját. Talán az ő harmóniájuk akadályozta abban, hogy maga is megtalálja. Ezen eltöprengeni.  Jolán boldogan élt, amíg Vilmos egyszer arra nem kérte: „Üss agyon” ─ mert már nem bírta a prosztatarákkal járó kínokat. „A görbe vonalak hó zsupp.” Jolán, aki az asztalon táncolt, istenítette a puritánabbul is szigorúbb Vilmost. És nem verte fejbe.  

Az utolsó 10 évben néha már ki sem kelt az ágyból. A temetésen a tiszteletes finom célzásokat tett azokra, akik nem járnak templomba, de egyházi temetésre vágynak. Hja, van az a pénz. 

Csak most az egyszer szólhatnék veled.

 

H3

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA:

H3 

Ha az ember több évtizedet tanít az alma materben, elkerülhetetlen a „vérfertőzés”. Bármerre járok a városban, biztosan találkozom valakivel, vagy hallok valakiről, aki szintén oda járt, és persze tanítottam, vagy hattam volna, de megúszta. 

Ha egy jóképű férfi rám mosolyog, rögtön tudom, így folytatja: „Jó napot, tanárnő!” – én pedig törhetem a fejemet, hogy őt vagy a gyerekét, ma már az sem kizárt, hogy az unokáját tanítottam. A dolgot tovább „aberrálja”, hogy különböző generációkból való tanítványaim lelnek egymásra a világ valamely táján, és akkor beáll a tohuvávohu: ki, mikor, de hogy kerülnek össze? Olyan vagyok már, mint szegény József Attila versében a „visszhangzó családi kripták.” Néha attól rettegek, hogy beállít Petrovics István, és bikacsökkel kéri számon rajtam, miért hagytam elkujtorogni a fiát. 

H3 eredetileg szőke, keszeg fiúcska volt, kérdeztem is az atyát: „Sportol ez a gyerek valamit?” Papa göcög a nevetéstől: „Tanárnő, mindennap órákig püföli a homokzsákot.” 

H3, alias szelíd, szőke jó tanuló, tudott viselkedni, elvégre a homokzsák önkontrollra nevel, meg is lett hamar az összes nyelvvizsgája, a kitűnő érettségije, sajnáltam is hogy nem humán szakra megy, de nem erőltettem.  

De addig püfölte azt a zsákot, míg kigyúrta magát és magából a dupla humán diplomát, és egyszer csak beült a tanáriba kollégának, de már tar fejjel, bár ifjan. Sok „hajaszála hullott a tudományokért”. Keszegből izompacsirta, hangját-alig-hallodból öblösen bömbölő suttogás lett. 

H3 hátrányosan halmozott helyzetű: magyartanára, angoltanára és osztályfőnöke voltam, de nagyon örülök, hogy nem hasonlít rám sem stílusban, sem módszerekben. Autonóm. Respect.  

Mikor megérkezett, épp végzős osztályom volt, osztályfőnök-helyettes nélkül, adódott tehát, hogy felkérem, jöjjön velünk kirándulásra.  

„B” az osztályomból titokban elmesélte nekem, hogy rajongott zenészéről, R-ről véletlenül kiderült, hogy H3 osztálytársa volt, aki most az ő osztályfőnök-helyettese. R, a hajdan csendes, sztoikus, ma már külhonban is csápolt zenész, mikor megtudta, hogy H3 tanár lett, csak annyit mondott: 

„Tudtam, hogy el fogja cseszni az életét.”  

Imádják a gyerekek.

 

november 29, 2021 / Vers

VAK

VASS JUDIT 

VAK ügetését hallani

eltévedt, hajdani lovasnak,

szimultán magyar ez:
Etelköz-Bizánc visszafogadnak.

 

Köddel, rémmesékkel
benőttük ezt a tájat,
ideje szépen haza menni, 
s szolgálni a sztyeppei kánnak.

 

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA 

KÖTELEZŐ 

Csaba kollégám azt találta mondani, hogy kilencedikben nem, de felnőtt fejjel elolvasta az Odüsszeiát, és nagyon élvezte. Csaba halmozottan hátrányos helyzetű: osztályfőnöke, magyar- és angoltanára voltam. 

És akkor Tin (focista) azt mondta az írásbeli érettségi után, hohy elkezdte olvasni a kötelezőket, és most élvezi. 

És akkor, immáron ezredszer megvilágosodtam: a kötelezőnek nem kötelező unalmasnak lenni. Lehetne gyermekközelibbekkel kezdeni, és felvillantani a klasszikusokat…na feltaláltam a melegvizet… 

Herczeg Ferenc, Wass Albert…vicc…csak a nagyon nemzetiek olvassák direktívaként, mert itt élned-olvasnod kell. Nem kell. Lehet. A nemzet nem pusztul ki nélkülük. Legfeljebb unja magát.

Kedvenc sorozatomban, az Igenis, Miniszterelnök-ben (BBC) panaszkodik a miniszterelnök az államtitkárnak, hogy a tanulók az iskolaidő háromnegyedében halálra unják magukat, holott a munka világára kellene felkészíteni őket. Erre az államtitkár azt feleli: a háromnegyed unalom tökéletes felkészítés a munka világára. 

Szóval: meddig áltatnak még minket, magyartanárokat, hogy a Csongor és Tünde megfelelő olvasmány 15-16 éveseknek? 

Ja, értem. A háromnegyed.

‘Well if you’re sick of seeing me here, and I’m sick of coming in here,let’s call a truce!’

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA 

MÓSZERTAN

Félreértés ne essék, a módszertant nagyon fontosnak tartom. Sőt. Középiskolában a módszer sokszor fontosabb a tárgyi ismereteknél, mert jól megválasztott módszerrel motiválni lehet, motiválni további, egyéni kutakodásra, ismeretszerzésre. Mondom, jól megválasztott módszerrel. DE! A tanár személyisége kikerülhetetlen, az a bizonyos karizma. Továbbképzésről jövök épp haza vidékről. Voltak remek előadóink, és kevésbé remekek. Volt visszafogott, tárgyilagos, szakmai tudásával lenyűgöző. Volt nárcisztikus, szakmailag ugyan felkészült, de a fennállónak nagyon megfelelni akaró, elidegenítő. És voltak a lehengerlők. Felkészültek, és kiváló előadók. Hja, a karizma. Az egyik a szívbajt hozta ránk a kezdeti poroszos szigorával, aztán kiderült, hogy a blazírt külső frenetikus humort és tudást leplez. És it most külön megnevezem Miklósi Lászlót, a Történelemtanárok Egyletének elnökét, és Keglevich Kristófot, a Fazék történelemtanárát. Nem csodálom, ha imádják őket a gyerekek. 22 agyongyötört tanárt is képesek voltak felvillanyozni.

 És akad a mainstream. De ez már régebbi emlék mószertani továbbképzésekről. Azokról szólok, akik  csak az interaktív eszközöket, játékokat sajátítják el, de nincs mögöttük igazi tudás, igazi ember.

ÉS akkor jött a harmadik a csomagolópapírral meg a színes filctollakkal, és én legszívesebben tényleg ráírtam volna, hogy mit szeretnék csinálni az órán, de nem akartam bölcsködni, s mivel közben a meleg vizet is felfedezte, és én még mindig szégyelltem volna kioktatni, külnösen, hogy 20 évvel volt fiatalabb, nem maradt más menekvés, mint a kóma.  

MERT nincs azzal baj, ha valaki önálló gondolkodás útján jut el evidenciákig ─ sőt, személyes tapasztalatból tudom, hogy heuréka élmény, a legnagyobb. A baj az, ha nem tudja, mert lusta utánajárni, vagy nagyképű tanárai voltak, hogy az evidencia már matuzsálem korú, és nem illik mások idejét lopni vele. Hacsak nem pénzért. Akkor értem.

Az már az én bajom, hogy kellett a papír, meg meleg is volt, meg hajlamos vagyok elcsüggedni. Néha olyan reménytelen. Háklisodom.

Jó volt ez a hétvége, visszaadta a hitemet, hogy az emberi faktor még játszik. Szerintem kihalhatatlanul. Becsüljétek meg a jó tanárokat!

 

 

VASS JUDIT 

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

CIGI, BÉKESEJT 

Egy robot pontosságával és egy beszélő szerszám alázatával érkezem reggel hat húszkor a villamos-megállóba ─ abszolút fölöslegesen, tudhatnám már, hogy az 1-es az orrom előtt füstöl el…ja, az a 3-as metró, az 1-es még csak a pótlóbusz-meglepetést tudja, igaz, már hetente kétszer.

A kukánál két közterület-felügyelő cigizik, kicsit tétovázom: mégiscsak kínos: nő létemre, ráadásul egyedül közéjük állni… na de: minden függő egyenlőnek és szabadnak érkezik, tehát kellő távolságra megállok. „Nézd, öregem – közben elnyomja a cigit, és a kukába dobja ─ mi sem vagyunk hülyék, de szerintem a nők okosabbak” …a többit már nem hallom, mert távolodnak az utcazajban, csak az tűnik fel utólag, hogy a hangjában sem irónia, sem …sem …gyakorlatilag semmi nem volt, csak tényközlő nyugalom, olyan csend, amit, már nem is tudom, milyen időmélyben hallottam utoljára. Hm. A hanghordozás…izé…a hangszín…ja, nem: a hanglejtés mágiája. Jé. Egészen otthonosan érzem magam a villamoson.

Egy rövid megálló erejéig meg sem hallom az alvó testvérek szendergésébe fejhangon mobilozó hölgytársat (mellesleg mindig nők csinálják)…és nem látom azt a tahó izomagyút, akinek esze-ágában sincs levenni a hátizsákot a tömegben…ne hagyj el idegsejt…

 Hm. Az idegsejt mágiája. Békesejtek.

2019.

november 29, 2021 / Vers

VASS JUDIT 

AZ ANGYAL 

ki jegyezte botlásai számát,

számolt a bajjal is, persze.

 

Ne hagyj el hidegvér, reméli Bánk,

kinek volt a feladathoz mersze.

 

A gyalázatot lemosdom,

habár tulajdon síromon.

 

Mert egy angyal számol ezzel is,

virágozzék békesség, nyugalom.

 

De rosszul számoltak mind a ketten,

a fej meg a szív néha egyezhetetlen.

 

Feladat, alkat, alkalom,

angyal mereng egy angyalon.

 

Aztán könnyes szemmel

törli ki nevét a krónikákból.

 

A teremtést győztesek írják,

irdatlan alkat, alkalom.

november 29, 2021 / Évfordulók

Katona József (Kecskemét1791november 11. – Kecskemét, 1830április 16.)[2] főügyész, drámaíró, a magyar drámairodalom kiemelkedő alakja.

Édesapja Katona József takácsmester, édesanyja Borbák Ilona.[3] Elemi iskoláit 17981802 között a kecskeméti római katolikus iskolában végezte. Apja 1802-ben Pestre vitte az I. gimnáziumi osztályba; de a sokat betegeskedő fiút szülei az iskolai év végén hazavitték és a II. latin osztálytól kezdve a VI-ig iskoláit Kecskeméten végezte. 1808-ban a filozófiai tanfolyamot (VII. osztály) a szegedi piaristáknál kezdte meg, a második évet is itt folytatta, de ezen tanszakot 1810-ben Pesten fejezte be. Apjának ez időből fiához írt leveleiből nyolc maradt meg (közli Miletz).

  1. augusztus 22-én Halász Bálint pesti ügyvéd irodájába került, ahol mint joggyakornok és 1814-ben már mint hites jegyző működött 1815. november 22-ig.

1811-től bekapcsolódott a Második Pesti Magyar Játékszíni Társaság munkájába. Műkedvelő színészként darabokat fordított, dramatizált Békési József álnéven. 1812-ben „delectans actorként” (műkedvelő színész) a pesti együtteshez szerződött, a színészeknek és a színtársaságnak akkori felügyelője Mérey Sándor 1812. január 20-án nyerte őt meg, hogy a színpadon fellépjen. E társasággal vidékre is kirándult, Székesfehérvárra és Komáromba; sőt rendező is volt négy hónapig. A színház iránti szenvedélyét fokozta Déryné Széppataki Róza iránti elfojtott szerelme.

1812-ben és 1813-ban többször fellépett Békési álnév alatt, mint műkedvelő az akkori rondellában. Az egykorúak állítása szerint jó színészi tehetséggel bírt és szerepeiben meglehetős sikert aratott; az Othello volt kedvenc szerepe. Szüleinek rábeszélésére a színészettel szakított, és minden idejét az önképzésnek, különösen a magyar irodalom és az esztétika tanulmányozásának szentelte. Anyanyelvén kívül jól beszélt latinul és németül, meglehetősen jól franciáulolaszul és angolul. Az akkor még szegény műsort öt év alatt (1811–15) huszonkét, részben eredeti, részben többé-kevésbé átdolgozott drámával gazdagította.

A fordítások és lovagregények dramatizálása után megírta A Luca széke című karácsonyi játékát, majd pedig rátért az önálló történelmi drámákra, melyek közül figyelemre méltóak a Žiśka (1813) és a Jeruzsálem pusztulása (1814). A drámaírói pályának már épp készült hátat fordítani (e szándékát a Zsiska című, 1813-ban megjelent szomorújátéka előszavában taglalta), amikor 1814-ben az Erdélyi Múzeum című folyóirat pályázatot hirdetett a kolozsvári Nemzeti Színház megnyitásakor előadandó történeti drámára. A pályázatra beküldte fő művét, a Bánk bánt (melynek első változatát 1815-ben írta, a darab ősbemutatójára 1833-ban került sor, Kassán). A pályázat eredményhirdetésekor Katona művét meg sem említették, az sem tudható biztosan, hogy valóban megérkezett-e a címzetthez. Lehetséges (de közel sem biztos), hogy más darabokat is küldött, például a Jeruzsálem pusztulása címűt, illetve néhány szerző neki tulajdonítja a bírálóbizottság által bántóan ironikus kritikában részesített Kun László című szomorújátékot is; bár a korabeli közvélemény ezt Kisfaludy Sándornak tulajdonította. 1819-ben a székesfehérváriaknak átdolgozta a Bánk bánt, de a cenzúra nem engedélyezte az előadást.

1815-ben, amikor állandó épület és támogatás híján feloszlott a pesti színtársulat, Katona felhagyott a színészettel, 1816-ban letette az ügyvédi vizsgát, és először mint Halász Bálint ügyvéd segédje, később önálló ügyvédként működött Pesten, 1820-ig. 1820 derekán, az akkori tisztújítás alkalmával folyamodott a kecskeméti uradalmi és városi tiszti alügyészi állásért, november 2-án ezen állásra megválasztották és hivatalát december 1-jén foglalta el.

Még ebben az évben megírta híres röpiratát; Mi az oka annak, hogy Magyarországban a játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni? Az írásban közölt tények: az állandó kőszínház, a nemzeti öntudat hiánya, a könyvformában való megjelenés nehézségei, a cenzúra működése. Az értekezés először a Tudományos Gyűjtemény, 1821-ben megjelent IV. kötetében volt olvasható.

  1. 1826november 23-tólKecskemét főügyésze lett és irodalommal nem foglalkozott tovább. Ebben az évben egy színház tervrajzát azonban elkészítette a kecskeméti tanács számára.

Természetére nézve komoly, hallgatag ember volt. Jellemének fővonásait: a ritka becsületességet, jó szivet, őszinteséget és igazságszeretetet folyton megőrizte. A szegények számára adakozott, ügyeiket díj nélkül vállalta el. Mint hivatalnok és magánember, a társadalmi életben egyaránt kedvelt egyéniség volt. A városban megjelent vándorszínészeknek általánosan ismert pártfogója és a városban és tanácsnál egyik legerélyesebb szószólójuk volt; amikor csak tehette, mindig megjelent az előadásokra, és ismerőseit is a színház látogatására buzdította.

1830-ban a kecskeméti városháza kapujában[4] szívrohamban halt meg. Szülei a Seress Pál ismerősüktől kért kölcsönpénzből temették el fiukat április 17-én.

A Városháza bejárata előtt egy 100X100x100 cm-es mészkő kocka két szabálytalan részre hasítva jelöli meg azt a helyet ahol Katona József összeesett a halála előtt. 1934. július 21-én állították fel.

A felirat a nagyobb darab hasított oldalán:

„Itt hasadt meg szíve Kecskemét legnagyobb fiának.”

Az írója halála után „legelső nemzeti drámává” magasztosult Bánk bán elhomályosítja Katona többi művét, holott a színművek mellett jelentős költeményeket írt (Idő, Andal, Gyermek-kor), több fontos, színházi és dramaturgiai kérdésekről szóló tanulmány szerzője volt, és értékes kutatásokat végzett Kecskemét város történetéről.

Emlékezete

Horváth Döme kezdeményezésére 1861-ben Kecskemét hazafias lakossága a költő emlékszobrát állította fel a vasút melletti sétatéren, melyet május 20-án lepleztek le; a temetőben a költő emlékéhez méltóbb sírkövet készíttetett, 1878. november 1-jére; 1883 tavaszán pedig szülőházát jelölte meg emléktáblával; végül emlékére Katona-kört alapított.

Jókai És mégis mozog a föld! című regényének főszereplőjét, Jenőy Kálmánt többek között Katona Józsefről mintázta.

Az ország számos településén viseli nevét utca, található köztéri szobra. Szülővárosa színháza mellett a világhírű budapesti társulat is a drámaíró nevét viseli.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Katona_J%C3%B3zsef_(%C3%ADr%C3%B3)