Vass Judit oldala Posts

november 26, 2020 / Vers

VASS JUDIT

VIRÁG

„Грабитель входит без ключа,
А дура плачет в три ручья –
Над днем без славы и без толку.”

Se arc, se rím

nem hajaz virágra.

Konok öntörvény

anarchiája

ez a kort vétett Szapphó,

kibe kulcs nélkül

lép be rabló,

orgyilkos történelem.

Cirill betűket olvasok újra,

szemem három patakba sírja:

nem!

Nem kell

vad egetek sztyeppéje,

múltam korbácsa sem.

Nem kell rab-álmotok se.

Csak néha fellapozva

kezembe veszem.

november 26, 2020 / Uncategorized

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY

PARTIUM

In memoriam Szendrey Júlia, Kaffka Margit, Lesznai Anna, Brüll Adél, Szabó Magda, szóval a partiumi lányok

Ízlelgetem a szót: „A RÉSZEK”. Mire megint alaposabban körbenézek, jelentését veszíti majd ez is. A szó elszáll, a betű megmarad, de jelentéseink kivesznek belőle, felülnek a végtelen időre, mint Kaffka Margit lompos szoknya-versei, talán odaát még kiejtik az író-olvasón, ki tudja. Kultúránk még él, „bizantinikusan”, ahogy Babits mondja, de „az ifjúságot nem érdekli többé”.

És jót súgtak-búgtak a Nyugat-asztal kerek lovagjai, mert pletykál ám a hím is, Móricz is odavág az „asszonyi” jelzővel, miközben égbe meneszti. Ment is szegény Margit hamarosan. Színek és évek… egy magát túlélő idézet: „Ott laknak, onnét terpeszkednek el közönséges, rideg és korlátolt életformáik egyre nagyobb befolyásával ezen a nyomorult városon. És engem figyelnek onnét most, a múltamat fürkészik, a lépteimet lesik előre elítélő rosszakarattal.”


PARTIUM. Na, soroljuk csak fel őket:

JúliaMargitAdél ǁ Anna a négyzeten és ǁ Magda a sárga ruhában.

Műszempillákkal ezt azért tegyük hozzá, a ruha pedig fehér volt, de a verslábakon az nem állt volna jól. Ám Margitot, Magdát nem lehetett kinézni holmi kis nőiségért, lobogtatni persze, mint feminista zászlót, azt igen.

És  Margit vagy Magda csak úgy menet közben magára tekert egy függönyt szoknyának, lédásan körbepillantott, de azért margitosan-magdásan várta őt. Talán nagyŐvel, mert el kell jönnie, talán egy buja spanyolban, ám a partiumi lányok foga valahogy entellektüelre vásott, szóval, Margitunk is ellibbent egy biológus karján, hogy metszetekben keresse a kisimult boldogságot, és egyre jobban állt rajta függöny-abrosz s egyéb lebernyegek, álmodott is még újabb gyermekeket, de eljött a buja, a halálosan perverz spanyol nátha alakban, elragadta Margitot, és vitte magával fiát.

De miért pont Margit, amikor végre boldog? Ilyet nem kérdez kálomista, se katolikus-félvér, se Margit, se Anna, legfeljebb, ha MAGDA, A PARTIUMBÓL.

Műszempillákkal. Ragaszd csak szemedre, ha jő a halál. 

november 26, 2020 / Vers

VASS JUDIT

Homage Bari Károly

CSILLAG

börtönben hányódunk

partra vont halak

miénk a szégyen

a mindig-marad

legalsó foka

hova a fények

csak rácsot vetve esnek

és merőlegest

remények fáradt testének

hol arcunkba öklöz

egy alattomos bánat

és étkei vagyunk

a félelem

örök szörnyhalának

november 26, 2020 / Vers

VASS JUDIT

IZGÁGA

európai vagyok

leszek és voltam.

A merülő csendet

nem bírom

se élve, se holtan.

A merülő csend

csak pihenés,

a többi lobogó rohanás.

Ki tudja,

mi vár odaát?

Míg forog a föld,

pörög az értelem,

hullámzik ég,

a viharos bölcs elem.

És néha jó

egy kis keleti méla.

De nem jó az önfogság

zsarnok tartozéka. f

november 26, 2020 / Vers

VASS JUDIT

CSAK

a tükör készül fel

mindhalálig ránk,

ha már megtanultuk

magunk rajta kapni

mások szája szélén –

készületlen arcuk

vádol vagy hízeleg,

a portrékat néha

indulat festi meg,

s egy csepp epével

zavaros hínárt fest

tiszta szemfenéken. o

november 26, 2020 / Vers

VASS JUDIT

SZÁLL

a kakukk fészkére

kukú

nem vagy se nagy se

kiskorú

a ketrec

örök csapda és nem afféle

kecmec

a szabály az szabály

ne kiabálj

ablaka mint a törvény kapuja

nyitva áll

egy mesebeli hajnal

miként a filmben

vagy inkább alkony

mesél a nincsben

november 26, 2020 / Vers

VASS JUDIT

HATVANEGYBE

léptem én,

meglepetés! E zengemény

para

fraza

Lehettem volna költemény,

vagy vers, de elherdáltam én

basszus

csasztus

ka lettem közfokon

a lírát meg nem újítom

mese

ma se

De rám bízhatod a kölködet

Ha Horgernél van több eszed,

bizony

nagyon

Ha érdekel a nézetem,

merengj el néhány hézagon,

s magad

leled.

ANI

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÉRT ETTSÉGI: ANI

Aninak olyan a szeme vágása, hogy a Kínai Nagy Fal adja a másikat. Helyesírása nem mindig hibátlan, de így is fénynél sebesebben lobog a nagy magyar átlag horizontján.

Kilencedikben, mikor megtanultuk a hexametert, elskandáltuk, lekottáztuk, eltapsoltuk, lekopogtuk, szóval mondom: Na, most akkor írjanak egyet ─ mankónak megadtam egy daktilikus szót. Öt perc múlva Ani hozza tökéletes  sorát, a többiek még próbálkoznak jambusokon sántikálva, hiába, a Kodály-módszer bölcsőjében kevésnek ringattak hallást hozzá, az meg ugye 14 éves korra rögzül, mint sok minden, ami állítólag nem növeli a dzsídípít, de valahogy mégsem árt úgy társadalmilag. (Meg a tanári pszichének is kifejezetten jót tesz, de az ugye nem számít.)

Figyelmeztetem is a csoportomat (csupa intelligens agysejt): Vigyázzanak, mert ezek a ferdeszeműek okosak és nagyon szorgalmasak. Emi esetében ez utóbbi nem jött be, iparkodásán sokat rontott a  helyi klíma, kicsit aggódom is az érettségije miatt, de megnyugtat, hogy át fog menni, én pedig „megnyugtatom” őt, hogy ez már csak rajta múlik.

Ani ritkán jegyzetel, ha egyáltalán bejön, de a szeme nyeli az gondolatokat, egészen  kikerekedik (sorry).

A média torzító hatásairól beszélünk, sorra vesszük  a verbális és nonverbális manipulációs eszközöket, fel is teszem a ma már kötelező kérdést, hogyan ismerik fel a „fake newst”, szóval az álhíreket.

Ani hátra dőlve nevet, szeme csodálkozó-huncutra ferdül: „Hát hogy…józan paraszti ésszel.” 

Némán vihogok. Ez ugyan az érettségin nem elégséges válasz, de amúgy hosszú távon megnyugtat. Van remény.

november 26, 2020 / Vers

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

CIPOLLA

Valakinek kölcsön adtam, és nem kaptam vissza John Fowles regényét, The Collector. Nem mintha újra akarnám olvasni, mert főhőse egy aberrált fickó, aki elrabol egy lányt és elzárva tartja. Nem bántja, csak gyönyörködik benne, és boldog, hogy az övé. Horror. A lepkegyűjtő.

A lepkegyűjtők köztünk élnek. Valamiért szükségük van rá, hogy lelkeket hódítsanak, és rabságban tartsák úgy, hogy a lepkék ezt ne vegyék észre. Nárcisztikusak, mondanád, de többről van szó, ám itt át is adom a terepet a pszichológusnak. Nem vagyok szakember, csak laikus tapasztaló.

A lepkegyűjtő, vagy mondjuk így: lélekrabló, karizmatikus személyiség, tehetséges, többnyire kreatív. De ez kevés neki: a lelked akarja. Elbájol, magához vonz, vagy épp elérhetetlenségével ejt rabul. És akkor elveszíted önmagadat, már személyfüggő vagy: drogos. Ez a fajta rabság a szerelemben is életveszélyes, nemcsak a közéletben.

És veszélyes az iskolában. Minden tanárban van egy kis exhibicionizmus, ott lapul bennünk a tapsra, sikerre éhes lélek. Érthető: sikerélmény nélkül mi is motiválná az embert? Sőt, a kudarc személyiségtorzító is lehet, szélsőséges esetben bosszúállóvá nevel.

A katedra nagy hatalom, amivel szolgálni és visszaélni lehet, mint minden hatalommal. Most hagyjuk az egyértelmű eseteket, a nyíltan terrorizáló tanárt, azt az egészséges  diák tudja kezelni – ha egyébként normális az iskolai légkör.  De van a látens: az elbűvölő, gyerekbarát, a láthatatlan lepkegyűjtő, nárcisztikusan kompenzáló „celeb”. Akiről csak pletykából tudod meg, milyen mosolygós lelki terror alatt tartja a neki be nem hódolókat. Az eszközök kimeríthetetlenek, és sokszor megfoghatatlanok.

Egy egész tantestület dőlt be szelíd, szerény kedvességének. Csak a diákok tudták, hogy mit művel. „Zolikának” az utolsó évben minden órán elmondta, hogy meg fog bukni. (Zoli jó volt, szorgalmas, csendes. Rejtély, hogy miért utálta. Talán mert szelídsége könnyű prédává tette.) Az osztály néma asszisztálása mellett folyt a lélektani hadviselés. Nem vették komolyan. „Találkozunk a javítóvizsgán.” Az utolsó órán Zoli nem bírta tovább, és odaszólt: ”Igen, még találkozunk.” Igazgatói szoba. Nem tudni, hogy ott mi történt. Zoli kapott egy igazgatói intőt, de nem bukott meg. Hallgatott. Ő pedig tovább taníthatott. Talán kiváló eredménnyel menne át a minősítő vizsgán. Erre nincs indikátor. Ezt a „kompetenciát” nem jegyzik.

Végülis nem történt tragédia. A gyereknek nem árt, ha felkészül az életre.

Kérdés, hogy melyik szerepre készül fel. Gének? Neveltetés? Válaszolj, ha mersz.

Cipolla nem irodalmi hős. Ott ül veled szemben a buszon, előtted áll a pénztárnál, cikket ír, amelynek egy mondatával tönkre tehet valakit, sőt, talán melletted ül az iskolapadban. Talán benned lapul, talán csak egy-egy pillanatra tör elő, hogy bosszút állj, magad sem tudva, miért. A bennünk élő sérelem. Nem mindig nő patologikus szörnyeteggé. Néha csak egy kis pitiáner. Lepkegyűjtő. Lélekgyilkos.

november 26, 2020 / Vers

VASS JUDIT

A PÉNZTÁROS

ballábbal ébredt,

míg kotrom a pénzt

megnevel,

az ellenőr

bérletem motozza,

metró süvítve el.

Olcsó parfümillat,

kilós kosztümkabát,

gyomorgyűrő közelség,

és néha egy „anyád”.

De vannak

jobban öltözött arcok,

finom és halszálkás zakók,

az alvilági tájon

élve utazót

mohón lapozzák

elítélt bugyrosok,

az ingyen biblián

lúzer nyáluk csorog.

Olvasd te is.

Közéjük tartozol.

Hazát és népet álmodánk,

na ja:

full extrás jambusokon.