Vass Judit oldala Posts

december 7, 2023 / Évfordulók

Vörösmarty Mihály (Pusztanyék1800december 1. – Pest1855november 19.) magyar költő, író, ügyvéd, táblabíró, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja.

Szegény kisnemesi családba született egy Velencei-tó környéki faluban, Pusztanyéken (ma Kápolnásnyék része). Édesapja idősebb Vörösmarty Mihály , aki 1797-ben szegődött gróf Nádasdy Ferenc nyéki birtokára gazdatisztként, édesanyja Csáthy Anna, mindketten római katolikus vallású nemesi családok leszármazottjai.

Tanulmányai

1807-től 1811-ig Pusztanyéken, 1811–16 között a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban, majd annak VI. osztályától a pesti Piarista Gimnáziumban 1816–17-ben tanult. Apjának keveset kellett költenie rá, mert csakhamar alkalmazták két fiú mellett: élelmezését, szállását tanítással kereste meg. Pesten több könyvhöz is hozzájutott, az újabb magyar költők művei, főként klasszikusok műfordítása: Baróti Aeneise, Rájnis Eklogái, Virág Benedek ódái és horatiusi levelei. Mindezek hatással voltak rá, s kevesebbet tanult ugyan, de annál többet verselt.

1817 nyarán, a pesti egyetemre kerültekor meghalt az apja, aki az utóbbi években állásától megválva, önállóan gazdálkodott, s a rossz évek miatt jövedelmének jó részét elvesztette. Halála az egész család hanyatlását vonta maga után; az özvegy édesanya ugyan tovább gazdálkodott, de évről évre szegényebb lett, s a gyermekeknek korán meg kellett küzdeniük az élettel. Alig öt év alatt mindenüket el kellett adniuk, és így az özvegy nem neveltethette tovább gyermekeit, sőt maga is a nyomorral küzdött.

Vörösmarty mint egyetemista, 1817 novemberében a Perczel családhoz került nevelőnek; Perczel Sándor három fia, Sándor, Mór és Miklós voltak a növendékei. Nyolc évig volt nevelő; 1820-tól a Bonyhád melletti Börzsönypusztán, majd 1823 őszétől újra Pesten lakott tanítványaival, s mindemellett 1820-ban elvégezte a bölcsészkart. Reménytelenül beleszeretett Perczel Adélba (Etelkába). Később Perczelnek börzsönyi birtokára ment és ott készült a jogra, melyből félévenként vizsgát tett, kitűnő osztályzattal.

Felnőttkora

A Börzsönyben töltött két év alatt Perczel Sándor gazdag könyvtárát bújta. Megismerkedett Egyed Antal és Teslér László írókkal. 1823-ban hozzáfogott a Zalán futása megírásához, mialatt 1822–23-ban joggyakornok volt Csehfalvi Ferenc Tolna vármegyei alispán mellett, Görbőn1823 őszén Pestre ment; ott ismét a Perczel fiúk nevelését vette át, s egyúttal felesküdött királyi táblajegyzőnek.

1824december 20-án letette az ügyvédi vizsgát, de nem ügyvédkedett. Ezidőtájt ismerkedett meg Zádor (Stettner) Györggyel, aki aztán meghitt barátja lett; ő ismertette össze Fáy Andrással, s elvitte hozzá a Vadász Kürtbe, ahol lakott Deák Ferenc1825-ben már országos híre volt, és bár szűkös körülmények közt élt, 1826 augusztusában, befejezvén tanítványainak nevelését, elhatározta, hogy az írói pályán marad.

Költői hírnevét a Zalán futása című, 1825-ben megjelent honfoglalási eposza alapozta meg. A nemzet ébresztője nevet kapta érte.

1827-ben Zádorral kirándulást tett dunántúli megyékben. 1827 márciusától 1831 végéig szerkesztette a legjelentékenyebb tudományos folyóiratot, a Tudományos Gyűjteményt (és 1828 márciusától ennek szépirodalmi havi mellékletét, a Koszorút 800 váltóforint tiszteletdíjért). A Magyar Tudományos Akadémia 1830november 17-én alakuló gyűlésén második fokozatú rendes taggá és néhány nappal utóbb az elhunyt Kisfaludy Károly helyébe első fokozatúvá tette, 500 pengőforint fizetéssel. Előkelő szerepe volt az intézmény korai munkásságában, s leginkább az ő fellépésének volt eredménye, hogy az akadémia mindjárt kezdetben a Révai-féle nyelvtani rendszert fogadta el.

1832-ben munkái első gyűjteményét eladta Károlyinak 1100 forintért; 1834-ben a Marczibányi Intézettől átvette a 400 forintnyi pályadíjat, amelyet a Zalán futásáért 1828-ban odaítéltek neki. Ezzel segíthetett magán és szűkölködő anyján is. Addig a Mázsa utcában, egy kis szobában húzta meg magát, amit még fűteni sem tudott, úgyhogy Zádor György barátjánál kötött ki. Voltak olyan napjai is, hogy jurátusi díszruháját zálogba kellett adnia, mert büszkébb volt annál, hogysem panaszkodjék. 1828-tól 1830-ig a Lipót utcában a Turóczy-féle ház egyik szűk szobájában lakott; onnan a Kalap utcába költözködött, Fáy András mellé, aki gyakran meghívta vacsorára, ahol egész akadémiai klub alakult. Nőkkel Bártfay estélyein találkozott, ahol ő, Bajza és Kisfaludy jobb műveiket felolvasták a társaságnak; itt ismerkedett meg báró Wesselényi Miklóssal1834szeptember 15-én meghalt az édesanyja, s ő nem is búcsúzhatott el tőle, mert Ferenczy szobrásszal éppen az Alföldön utazgatott. Szép epigrammában siratta meg. Kilenc társával megalapította a Kisfaludy Társaságot, amelynek 1837február 6-án volt az alakuló gyűlése.

1837-től 1843-ig Bajza Józseffel és Toldy Ferenccel az Athenaeumot szerkesztette.

Színikritikusként 1837-ben lépett a közönség elé. Kritikái közelebb hozták a színészekhez és drámaírókhoz, akik játék után örömest siettek a „Csigába”, ahol az írók vacsorázni szoktak. A „Csiga” vendégei később annyira megszaporodtak, hogy az első emeletet kellett kibérelniük, s ebből keletkezett később a Nemzeti Kör, majd az Ellenzéki Kör. Vörösmarty volt a központi alakja, egyszersmind első elnöke. Nőtlen volt, itt töltötte esténként üres óráit. Megjelent néha Széchenyi István és Batthyány Kázmér estélyein is.

1842-től a Nemzeti Kör elnöke, 1847-től az Ellenzéki Kör alelnöke volt.

1842-ben, saját költségén adta ki Újabb munkáit, de nem kelt el belőle 20 példány; ezt is szegény tanulók vették meg, s így a nyomdának tartozott a nyomtatási költséggel; az lefoglaltatta bútorait; és amikor már az árverés is ki volt tűzve, szomorúan ballagva az utcán, találkozott Kossuth Lajossal, akinek elmondta a baját. „No, várj, segítünk a bajon!” mondá, és írt egy vezércikket: „Szégyen, gyalázat…” kezdettel, felhívta ez ügyre a közönség figyelmét, és másnap az összes példány elkelt.

1843május 9-én a Komárom vármegyei Csépről nőül vette a nála 26 évvel fiatalabb Csajághy Laurát (1825–1882); öt gyermekük született: BélaIlona, Erzsébet, Mihály és Irma. Utóbbi kettő már kisgyermekkorában meghalt. A kisfiú halálakor Petőfi Sándor verset is írt.

1843-ban Deák Ferenccel meglátogatta Wesselényit Erdélyben. Politikával nem foglalkozott, de Széchenyi reformmozgalma lelkesedéssel töltötte el, és lírája hol előhírnöke, hol kísérője lett a nemzeti küzdelemnek. Gyermekei szaporodásával megélhetése nehezülvén, aggodalmak szállották meg, mert csak akadémiai fizetése és a költeményeiért kapott pár száz forint képezte jövedelmét. Ezután már nagyobb munkát, a Czillei és Hunyadiak című drámáján kívül nem is írt. Kilián könyvárus 2600 forintért vette meg összes műveit; ez segített rajta, de pár év alatt az is elfogyott.

Batthyány Kázmér gróf Mány tagosításakor két maradványtelket ajándékozott neki, amelyeket később tőle egész haláláig fizetendő 500 forintért visszaváltott. 1845július 14-én Zala vármegye táblabírájának választotta. Az 1848. évi változást nagy lelkesedéssel fogadta. Örömnapjait azonban családi csapás zavarta meg: legkisebb fia áprilisban meghalt. Politikai cikkeket írt; szót emelt a zsidók mellett. Azonban a nagy politikai mozgalom aggodalomba ejtette, amit Deák hallgatagsága még növelt. 1848-ban Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter felajánlotta neki a pesti egyetem irodalmi tanszékét, de ő nem fogadta el.

1848. június 9-én Bács-Bodrog vármegye almási kerülete egyhangúlag képviselőjévé választotta; a képviselőház leghallgatagabb tagja volt. Nem volt jó szónok. 1849június 15-én, a Habsburg-ház trónfosztása után a kegyelmi törvényszék közbírájává nevezték ki évi 4000 forintos fizetéssel. Július 10-én – Kossuth ajánlására – a bácsalmási választókerület országgyűlési képviselővé választotta. Követte a kormányt DebrecenbeSzegedre és Aradra.

világosi fegyverletétel után hosszabb ideig bujdosnia kellett. Közben egyik lánya meghalt, egészségi állapota megromlott. A hányódás és a reménytelen élet beteggé tette; ekkor (1850) Pestre ment, és föladta magát a katonai törvényszéken; kikérdezték, és elítéltetéséig szabadlábon hagyták. Májusban házat és földet vásárolt a Fejér vármegyei Baracskán. 1850 nyarán Haynautól kegyelmet kapott, és családjával Csépre, neje szülőhelyére költözött; de ott nem tudott megszokni.

Boross Mihály Baracskán idősebb Pázmándy Dénessel jó viszonyban volt. Kieszközölte, hogy a főúr a Baracskával határos szentiványi pusztáján a csinos tiszti lakot kétholdnyi kerttel Vörösmarty élete tartamára 1 forint bérért átadja. Baracskán köztiszteletnek örvendett, és családja legkisebb nélkülözést sem szenvedett, mert a baracskai urak elhalmozták jótéteményeikkel. Kertészettel foglalkozott. 1853 tavaszán szülőföldjére, Kápolnásnyékre költözött. Mind a két helyen jól érezte magát, csak a Bach-kormány rendszabályai nehezültek kedélyére. Vértolulások törtek rá, szívbetegsége tüneteként gyakran nehézlégzésben szenvedett.

Halála

Szívelégtelensége 1853 őszén komolyabbra fordult, és hullámzó állapotú tüdővizenyő fejlődött ki nála. 1854-ben valóságos szenvedés volt élete, 1855-ben a balatoni fürdőzést használta, de sikertelenül. Ekkor közölte a Pesti Napló (1855. II. 6. sz.) A vén cigány című utolsó költeményét. November 17-én a költő egész családjával Pestre költözött, a Váci utcai Kappel-házba, hogy állandó orvosi felügyelet alatt lehessen. Azon az emeleten vett ki lakást, amelyen azelőtt 25 évvel barátja, Kisfaludy Károly lakott és meghalt. A lépcsőn fölmenet összerogyott; lefektették, de nem kelt fel többé; utoljára november 19-én délután egy órakor Deák Ferenc és Kemény Zsigmond látogatták meg, s alighogy távoztak, Vörösmarty délután negyed kettőkor, életének 55., házasságának 13. évében meghalt. A halál okaként Gyulai Pál agyszélhűdést (apoplexia serosa cerebri nevez meg, míg Eötvös Károly azt írja „Utolsó napjaiban Kovács József, a későbbi híres egyetemi tanár és sebész volt körülötte, s tőle hallottam, hogy szívbajának legalább egy év előtt már erősen kifejlődöttnek kellett lenni. Meg volt támadva tüdeje is, s halálát közvetlenül tüdővizenyő nevű betegség idézte elő.”

Temetése valódi nemzeti gyászünnep volt: november 21-én ment végbe, éppen Kisfaludy Károly halála napján és óráján, délután kettőkor. Pest emberemlékezet óta nem látott oly népes temetést. A költőkirály ott nyugszik a Kerepesi úti temetőben, neje állíttatott neki síremléket; Fejér vármegye és Székesfehérvár városa díszes szoborral tette emlékét maradandóvá. Vörösmartynak özvegye és három gyermeke Béla, Ilonka és Erzsébet maradt, akikre nem hagyott egyebet költői dicsőségénél; de a nemzet megmutatta, hogy nagyjait meg tudja becsülni: Deák Ferenc felhívására néhány hónap alatt 103 000 forint gyűlt össze. A Magyar Tudományos Akadémia 1858december 20-i közülésén báró Eötvös József tartott róla emlékbeszédet; a Kisfaludy Társaságban pedig 1864február 6-án báró Kemény Zsigmond.

Sírját, sok más sírral együtt, a Rákosi-korszakban fel akarták számolni, ám ez nem valósult meg.

https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%B6r%C3%B6smarty_Mih%C3%A1ly

december 7, 2023 / Évfordulók

Kovács Margit (Győr1902november 30. – Budapest1977június 4.Kossuth-díjas magyar kerámiaművész, érdemes és kiváló művész.

1902-ben Győrben született, Kovács Zoltán főreáliskolai tanár (1871. június 13. – Győr, 1912. augusztus 14.) és Heller Ilona gyermekeként. Édesapja a győri Állami Révai Főreáliskola fizikatanára volt, aki fiatalon, 41 éves korában elhunyt.

Kovács Margit keramikusi tevékenységére hazai és külföldi iskolákban folytatott tanulmányok során készült fel. Jaschik Álmos magániskolájában grafikát, az Iparművészeti Iskolában porcelánfestést tanult 192426-ig. 192628 között Kende Judittal együtt Bécsben sajátította el a keramikusi mesterség alapjait, Hertha Bucher kerámiaműhelyébenMünchenben a Staatsschule für Angewandte Kunst intézményében képezte tovább magát keramikusként s ugyanitt szobrászhallgatóként plasztikai formálást is tanult. 

1932-ben Koppenhágában tett tanulmányútja során funkcionális használati tárgyak készítésével ismerkedett. 1933-ban a Sevres-i Porcelángyárban a samottos figura és a porcelán zsánerfigurák mintázási technikáját sajátította el. A korongozás technikáját és az érzékeny plasztikai formálást egyesítve tanulmányai után Kovács Margit olyan alkotások sorát kezdte létrehozni, melyek szerencsésen oldották fel a képző- és iparművészeti tradicionális műfajhatárokat.

Művészi pályakép

 

30-as évek elején mintázott terrakotta kisplasztikákreliefek és korongolt dísztárgyak alkotásával indult művészi pályája. A 30-as évek második felében stilizáltabb falképeket és folklorisztikus hatásokat asszimiláló, egyéni hangú dísztárgyakat kezdett alkotni.

A geometrizáló tendencia egyre jobban kezdett érvényesülni figuráinál a korongolt forgásformák alkalmazásával. Kúpformákra egyszerűsítette a kisméretű figurákat, a nagyobb méretű alakokat pedig oszlopszerűen kezdte megformálni. A korongolt formákat dekoratív ornamentális díszítményekkel gazdagította s a fényes fedőmázak mellett megkezdte a matt mázakkal való kísérletezés színes falképek mellett realisztikus hangvételű kisplasztikákat és bravúrosan korongozott nagyméretű figurákat kezdett készíteni. Kedvelt terrakotta anyagát a hatvanas és hetvenes években samottra váltotta át és expresszívebb mintázással, vagy tömbösebb formázással egyre több új témát is feldolgozott mitológiákbólmesékből s mondákból is merítve. Kovács Margit rendkívül gazdag életműve, bensőséges emberközpontúságot sugárzó művészete egyedülálló hangot képvisel kortárs kerámiaművészetünkben.

Elismerések, megrendelések

 

1928-ban önálló kiállítása nyílt meg egy budapesti galériában. Ettől kezdve érett és befutott művészként tartják számon. Számos megrendelést kapott köz- és magánépületek díszítésére, kerámia faliképek, domborművek készítésére. Pályája 1945 után is töretlen maradt. Elismert és foglalkoztatott művész, 1948-ban az elsők között Kossuth-díjjal tüntették ki. Számos állami megbízást kapott. Sikeres kiállítások és elismerő díjak sora bizonyítja hazai és külföldi népszerűségét.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kov%C3%A1cs_Margit

december 7, 2023 / Évfordulók
„Heim Pál Professzor nem csupán az akkori idők Csoda-Pál-ja volt, üzenete máig elkísér mindannyiunkat: szolgáld nemes szívvel az embereket, add tudásod legjavát önzetlenül mindenkinek, és tegyél meg mindent azokért, akik nálad is elesettebbek. Számomra Heim Pál nem csupán A dédnagyapa, hanem az Ember, akinek az emléke fényt mutat akkor is, amikor úgy érzem, hogy a hatalom és a vagyonszerzés logikája nem ismeri a kenyérre, szerény hajlékra, jó szóra, és őszinte szavakra áhítozó milliók óhaját.”
– Heim Pál, a dédunoka

„Nagyszülei egyszerű emberek, apai nagyapja, Heim Henrik (1807–1891) ruhafestőmester volt, apai nagyanyja Knorr Katalin a zsombolyai árvaházból származott.

Édesapja, dr. Heim Péter (1834–1904) a hazai postahálózat megszervezésében Baross Gábor közvetlen munkatársa volt.

Orvosi tanulmányait Lausanne-ban kezdte, de a klinikai tárgyakat hallgatni már hazajött és a Budapesti Tudományegyetemen szerzett orvosi oklevelet, 1897-ben.

Rezidensként ifj. Bókay János professzor (1858–1937) gyermekgyógyászati klinikájára került. Ösztöndíjasként másfél évig Breslauban (ma: Wrocław), Adalbert Czerny (1863–1941) gyermekklinikáján a csecsemő kórélettanának sajátosságait tanulmányozta. Újabb lausanne-i, illetve a párizsi Pasteur Intézetben tett rövid tanulmányút végeztével visszatért Budapestre, és 1901-ben a budai Irgalmasrendi Kórház gyermekosztályának főorvosává nevezték ki.[1] Ezekben az években németül publikált tanulmányaiban korát megelőzve mondta ki, hogy a hasmenéses, sorvadt csecsemő anyagcseréjének összeomlásában az egyik döntő mozzanata a víz és a konyhasó arányának felborulása.

1907-ben a budapesti egyetem orvosi karán  A gyermekkori betegségek szemiotikája című tárgykör magántanára lett, majd Preisich Kornéllal közösen megírták Az általános haematológia című könyvüket, amely hazai viszonylatban úttörő műnek számított. Részt vett az első világháborúban, ahol a katonai járványkórház parancsnoka, majd 1916-tól a székesfővárosi csecsemőkórház főorvosa, 1918-ban az anya- és csecsemővédelem országos biztosa lett.

1918-ban nyilvános rendes tanárrá nevezték ki a pozsonyi egyetem gyermekgyógyászati tanszékére, de a megszálló csehszlovák hadsereg elől menekülniük kellett. Az egyetemet átmenetileg a magyar fővárosba helyezték át, ahol az 1921/22-es tanévben ő lett a rektor. Létrehívója az Erzsébet Tudományegyetem Baráti Egyesületének, valamint az Egyetemi Tudományos Szövetség Orvosi Szakosztálynak, amely pályadíjjal jutalmazta a legjobb dolgozatokat. A gyermekklinika átmenetileg a Fehér Kereszt Gyermekkórházban működött.

Kiemelkedő szerepet játszott az anyák és csecsemők védelmére létrehozott Országos Stefánia Szövetségben, s e szervezet orvosi bizottságának elnöke volt. Pécsen töltött évei alatt megalapította annak helyi fiókját. Fontosnak tartotta a megelőző-, felvilágosító- és nevelőmunkát. Kezdeményezésére 1916-ban a Stefánia Szövetség elindította a gondozóképzést a Központi Védőnőképző Iskolában; életre hívva a gyermekápolónői iskolát („Heim-nővérek”). 1921-től a nagy megbecsülést élvező „Heim nővérek” kétéves továbbképzést követően záróvizsgához kötött gondozónői oklevelet kaptak és viselhették az erről tanúskodó jelvényt.

Az 1923-24-es tanévben Pécsre költözött, az ott töltött évek klinikusi, kutatói és oktatói munkásságának legtermékenyebb szakasza volt.

Érdeklődésének előterében olyan kérdések álltak, mint

  • a csecsemőkori táplálkozás zavarai
  • fehérvérsejtek sajátosságai
  • a tuberkulin-allergia
  • a gyermekkori miliáris TBC diagnosztikája
  • a csecsemőintoxikáció patológiája
  • a csecsemőtáplálás alapelvei
  • a különböző tápanyagok, diéták emésztésre gyakorolt hatása
  • a szervezet folyadék- és sóforgalmában bekövetkezett változások
  • az anyatej és a vitaminok fontossága

Szakmai cikkei mellett szívesen írt az Orvosi faluzás Baranya megyében és hasonló népszerűsítő munkákat. Nem ismert „rangon aluli” témát, a gyermeknevelés és az egészségügyi személyzet milyenségének kérdései mindig foglalkoztatták. Ez a sokoldalúsága is magyarázza páratlan népszerűségét.

1929 őszén egykori mestere, Bókay János nyugalomba vonulásával meghívták a pesti Gyermekklinika élére. A meghívást elfogadta, bár Pécset otthagyni sajnálta. Székfoglalóját A gyermekorvostan jelentősége és tanítása címmel tartotta. Néhány hónappal kinevezése után, tragikus hirtelenséggel, 54 évesen tüdőgyulladásban elhunyt. Az egyik legnagyobb magyar gyermekgyógyász a Kerepesi temetőben nyugszik.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Heim_P%C3%A1l

december 7, 2023 / Évfordulók

Báró németkeresztúri Dóczy Lajos, születési és 1872-ig használt nevén Dux Lajos (Sopron1845november 29. – Budapest1919augusztus 27.) zsidó származású magyar közéleti személyiség, a Külügyminisztérium osztályfőnöke, udvari és miniszteri tanácsos, magyar újságíró, költő.

Atyja Dux Mór bőrkereskedő volt, aki a szabadságharc alatt tönkrement. Édesanyja Rosenberg Róza. Atyja, miután a szabadságharc alatt szerencsétlen vállalatok vagyonát teljesen tönkretették, családjával Németkeresztúrra költözött és sógorának, Rosenberg Mórnak üzletébe lépett, mint üzletvezető.

Fia, Lajos onnét Nagykanizsára ment Lövingernéhez, anyja nővéréhez, akinek elemi zsidó iskolájában elvégezte a hat elemi osztályt; azután Keresztúron a talmudikus tudományokba avatta be a község tanítója. 1856-ban a soproni gimnáziumba adták szülei, s itt Rákosi Jenővel együtt az ifjúság vezetője lett.

Bevégezvén középiskolai tanulmányait, a bécsi egyetemen jogot hallgatott és a Presse szerkesztőségének is tagja lett. Ó tudósította a koronázásról a Presse-t, és cikkei nagy feltűnést keltettek. Mint tudósító annak az irodalmi társaságnak központjába került, amelynek Ágai AdolfAsbóth LajosHevesi LászlóKaas IvorKónyi ManóLőw Tóbiás és Rákosi Jenő voltak éltetői.

Ő is állandóan írogatott az akkor magas nívójú Borsszem Jankó című politikai élclapba, egyúttal hírlapi cikkekben lelkes védője volt Deák Ferenc politikájának. Horvát Boldizsár 1868-ban a miniszterelnökségre rendelte őt be fogalmazónak, de már 1872-ben Andrássy Gyula gróf külügyminiszter magával vitte Bécsbe, s Dóczi rövid időn belül magyar udvari tanácsos és miniszteri osztálytanácsos, ugyanakkor a Kisfaludy- és a Petőfi Társaság tagja lett. 

1878június 8-án nemességet, majd 1900március 13-án bárói címet, valamint a „németkeresztúri” nemesi előnevet szerzett I. Ferenc József magyar királytól.

Publicisztikai tevékenységét sohasem szüneteltette. Munkatársa volt a Presse-nek, a Pesti Napló-nak, Hírmondó-nak, a Reformnak, a Fremdenblatt-nak.

Munkássága

 

Színdarabjai egymás után kerültek színre: Az utolsó próféta (Jeruzsálem pusztulását tárgyalja, Budán mutatták be 1869-ben); Csók (Teleky-díjat nyert vígjáték, Nemzeti Színház1874; Burgtheater 1877); Utolsó szerelem (vígjáték, Nemzeti Színház 1884; Burgtheater 1885); Széchy Mária (történelmi dráma, Nemzeti Színház 1886); Vegyes párok (vígjáték, Nemzeti Színház, 1889); Vera grófnő (tragédia).

Híressé azonban Faust-fordításával (1872) tette magát 1887-ben, amikor a Nemzeti Színház az ő fordításában először adta azt elő magyarulNémetre viszont hetedikként ő fordította le Madách Imre Az ember tragédiája című munkáját (1892Hamburgban mutatták be). 

Ellinor királyleány című vígjátéka (1896) megnyerte a Teleki-pályadíjat. Munkatársa volt az akkori valamennyi számottevő magyar nyelvű szépirodalmi és napilapnak. Különösen a Neues Pester Journalban Onkel Tóbiás álnéven megjelent írásai voltak népszerűek.

Egyéb művei: Névtelen levelek Tisza Kálmánhoz (1872); Költemények (1890); Beszélyek és vázlatok (1890.); Carmela Spadaro (novella, 1890); Friedrich Schiller összes költeményei (1902); Wallenstein-trilógia (a Nemzeti Színház számára, 1904); Goethe költeményei (1906). 

Arany János és Vörösmarty Mihály számos költeményét fordította le németre, több operaszöveget magyarra fordított és Johann Strauss számára ő írta a Pázmány lovag szövegét.

Álnevei: Omikron, Claire, Omega, Onkel Tóbiás.

https://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%B3czy_Lajos

december 7, 2023 / Évfordulók

Tamás Gáspár Miklós (TGM) (Kolozsvár, 1948. november 28. –) erdélyi magyar filozófus, politikus, közíró.

Apja Tamás Gáspár író, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, anyja a nagyváradi Krausz Erzsébet, műtősnő. Első felesége Fränkel Anna, akivel 1969-ben kötött házasságot, második felesége Nina Elston, akivel 1987-ben házasodtak össze.

Életpályája

A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófiai diplomát 1972-ben, itt Bretter György tanítványa volt.

1978-ig irodalmi folyóirat szerkesztője volt, majd Magyarországra települt. 1980-ig az ELTE Bölcsészkarán tanított a filozófiatörténeti tanszék tudományos munkatársaként, de „ellenzéki magatartása” miatt az állását elvesztette. 1981-ben kiutasították Romániából. Ezután az USA-ban a Yale Egyetemen volt vendégprofesszor, majd angol és francia egyetemeken tanított.

A Kádár-korszak demokratikus ellenzékének egyik legismertebb tagja. 1985-ben résztvevője az ellenzéki csoportok monori találkozójának.

A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) jelöltjeként 1989-ben Budapest 14. választókerületében az ott visszahívott és lemondott képviselő, Várkonyi Péter helyén bejutott az egypárti parlamentbe. 1988-tól 1990-ig az SZDSZ ügyvivője, 1992–94 között a párt Országos Tanácsának elnöke volt. 1990-től 1994-ig országgyűlési képviselő. 2000-ben kilépett az SZDSZ-ből.

1989-től az ELTE Jogtudományi Kara filozófiai tanszékén docens, majd a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének főmunkatársa. 2007 óta a Közép-európai Egyetem (CEU) vendégprofesszora.

2002-től az ATTAC Magyarország alelnöke. 2008-ban a Szociális Charta egyik alapítója. 2009-ben a Zöld Baloldal Párt Európai Parlamenti (EP) képviselőjelöltje; ez év október 23-án Húszéves a Köztársaság Díjjal tüntették ki. 2010 májusától a párt megszűnéséig ellátta a Zöld Baloldal Párt elnöki posztját; ezt a tisztségét később ő maga pusztán szimbolikusnak nevezte.

TGM politikai-filozófiai munkássága markánsan elkülönülő korszakokra osztható. Fiatalkori művei a fenomenológia hatásáról árulkodnak. A 80-as évek második felében liberális, majd a rendszerváltáskor konzervatív–liberális nézeteket fejt ki. Híres cikke ebből az időszakból a Búcsú a baloldaltól. A patriotizmus szükségességét hangoztatta. A 90-es évek végére eltávolodik a nemzeti liberalizmustól, és a 2000-es években egyre inkább sajátlagos „marxizmus” kezdi jellemezni, ami a kapitalizmus és az akkori véleménye szerint államkapitalista keleti blokk kíméletlen baloldali kritikájában nyilvánul meg.

A Ceaușescu-rendszert 2007-ben fasisztoid szociálnacionalizmusnak tekintette. 2008 áprilisában a kommunista mentalitás eltörlésének a szükségességéről beszélt, és a Ceaușescu-rendszert kommunista társadalomnak tekintette, az előző véleményével ellentétben. Korábban a kommunista társadalmat a proletariátus legnagyobb vágyának tekintette.

Élesen elítéli a magyarországi jobboldali szervezeteket és rendezvényeit. A magyar radikális jobboldal létjogosultságát nem ismeri el, tagjait fasisztának, önmeghatározásukat álcázásnak tartja. Szerinte az országban egyre erősebben jelen van a rasszizmus, amely ellen gyakran szót emel.

Amikor Fodor Gábor, az SZDSZ 2008 júniusában megválasztott új elnöke vissza kívánta hívni a Szabad Demokraták alapító tagjait, köztük TGM-et is, ő úgy nyilatkozott, hogy nem tartja magát liberálisnak és nem ért egyet az SZDSZ politikájával.

Idézet egy 2016 őszén megjelent cikkéből: „Az én politikai paszkvillusaimban az a paradox, hogy én nem vagyok (én se vagyok…) a szabadelvű-alkotmányos jogállamnak a híve, legföljebb a kisebbik rossznak (bár védelemre talán érdemes kisebb rossznak) tekintem a sovén féldiktatúrával szemben. Hiszen semmilyen polgári rendszernek nem vagyok a híve már régen.”

2019-ben egyik provokatív publicisztikájában megállapította, hogy míg „a zsidók zöme valaha a tágan értelmezett baloldalon állt”, addig újabban „a zsidóság politikai jobbra terelése folyik Magyarországon”.

2021-ben Életmű Díjat kapott

https://hu.wikipedia.org/wiki/Tam%C3%A1s_G%C3%A1sp%C3%A1r_Mikl%C3%B3s

december 7, 2023 / Évfordulók

Sára Sándor (Tura, 1933. november 28. – Budapest, 2019. szeptember 22.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, filmrendező, érdemes és kiváló művész. Sára Balázs operatőr, és Sára Júlia filmrendező édesapja.

Dokumentumfilmekkel kezdte pályáját, majd a hatvanas és a hetvenes években egyéni látásmódjával hozzájárult a magyar filmművészet nemzetközi elismertetéséhez. Leggyakrabban Kósa Ferenccel és Szabó Istvánnal dolgozott együtt. Képein az emberi arc és a magyar táj árulkodó módon vall arról, hogy mi történik az emberben és az emberrel a történelmi kataklizmák során.

Apja aljegyző volt Turán, majd jegyző lett a közeli Ikladon, ahova 1941-ben az egész család követte. Másodikos elemista korától Aszódra járt iskolába, de a gimnáziumot már a jászberényi nagyszülőknél lakva fejezte be, mert apját pozíciója miatt internálták a második világháború végén. Csak három év múlva került vissza Aszódra, majd Berettyóújfaluban tanult, végül Budapesten érettségizett 1952-ben.

A budapesti Vörösmarty Gimnáziumban osztálytársával, Bácskai Lauró Istvánnal határozták el, hogy míg Bácskai rendező, addig Sára operatőr lesz. Könyveken keresztül ismerkedett a szakmával és fényképezni kezdett, valamint egyszer három napra csatlakozott Turán Szőts Istvánhoz, aki különböző szokásokat örökített meg a turai néphagyományból.

A Filmművészeti Főiskola évei alatt rengeteg fényképet készített az elesett, utcán tengődő emberekről. 1956-ban a főiskolán tagja lett a forradalmi bizottságnak és így a felkelés leverése után pályakezdőként azonnal a pálya szélére került. (Apját ekkor internálták harmadszor.) Diplomamunkája a Gaál István által rendezett Pályamunkások című etűd volt.

Pályája

Amikor a hatvanas években enyhülni kezdett a belpolitikai helyzet, Huszárik Zoltánnal csatlakoztak a Balázs Béla Stúdió fiatal alkotókból verbuválódott csapatához. Operatőrként dokumentarista jellegű rövidfilmeket kezdett forgatni. Majd első meghatározó rendezése is elkészült, a 17 perces Cigányok 1962-ben. Filmjeiben korának érzékeny pontjaival foglalkozott: például a tanyasi életről szóló Vízkereszt, majd az ingázókkal kapcsolatos Oda-vissza. A sok kényes téma miatt általában egy-két évvel később jelenthettek meg filmjei, de rövidfilmjeinek nemzetközi sikere felhívta rá a figyelmet Magyarországon is.

Legtöbbször Kósa Ferenc (Tízezer nap, Ítélet, Nincs idő, Hószakadás) és Szabó István (Apa, Tűzoltó u. 25., Budapesti mesék) mellett dolgozott, de részt vett többek között Gaál István, Huszárik Zoltán, Kardos Ferenc, Ranódy László és Rózsa János jelentősebb rendezéseiben is. Első nagyjátékfilmjét 1968-ban rendezte meg Feldobott kő címmel. A Csoóri Sándorral közösen írt – önéletrajzi motívumokban is bővelkedő – film főhőse egy fiatalember, akinek eszmélkedése a magyarországi sztálinizmus legkomorabb időszakára esik. A játékfilmes bemutatkozást később olyan munkák követik, mint a Holnap lesz fácán, a Nyolcvan huszár, a Tüske a köröm alatt, a Könyörtelen idők, a Vigyázók, legutóbb pedig A vád.

A rendszerváltás közeledtével visszatért a dokumentumfilmhez. A televízió megbízásából elkészíti a 2. magyar hadsereg tragédiáját felidéző 25 részes Krónika című dokumentumfilmet, illetve ennek moziverzióját, mely Pergőtűz néven jelent meg. A sorozatot csak a szovjet csapatok kivonulása után hagyják levetíteni. 1984–1985 között Bábolna múltjáról és jelenéről forgat nagyívű szociográfiát, amiért a XVIII. Magyar Játékfilmszemlén elnyeri a Társadalmi zsűri fődíját. Majd figyelme azokra a kollektív történelmi fájdalmakra irányul, amelyekről évtizedeken keresztül tilos volt nyilvánosan beszélni. A bukovinai székelyek közelmúltbeli hányattatásait tárja fel a Sír az út előttem című többrészes filmeposz, míg a Csonka Bereg, a Te még élsz?, a Lefegyverzett ellenséges erők és a Magyar nők a Gulágon című dokumentumfilmjei a háború következtében idegen fogságba került, elhurcolt és meggyötört emberek sorsával figyelmeztetnek múltunk keserves üzenetére.

1993 tavaszán Csoóri Sándor felkérte az akkor induló Duna Televízió vezetésére. Végül Lugossy Lászlóval és Hanák Gáborral hármasban alakítgatták az új intézmény szervezetét, műsorszerkezetét. Hét éven át volt a televízió elnöke.

Filmjeit több mint félszáz országban vetítették, s számos hazai és nemzetközi fesztiválon tüntették ki díjakkal.

Moór Mariannával kötött házasságából született Balázs nevű fia követte őt a pályán. Második feleségét, Szegedi Erikát a Szindbád forgatásán ismerte meg.

2019. szeptember 22-én hunyt el. 2019. október 13-án a budapesti Szent István-bazilikában katolikus szertartás keretében búcsúztatták, majd családja körében helyezték végső nyugalomra szülővárosában, Turán.

https://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%A1ra_S%C3%A1ndor

december 7, 2023 / Évfordulók

„a Bécsi és a Berlini Egyetemen filozófiát, germanisztikát és romanisztikát tanult; 1904-ben „Hippolyte Taine filozófiájá”-ról írt disszertációjával bölcsészdoktori fokozatot szerzett.

Egyetemi évei alatt először verseket írt, 1901-ben jelent meg Ezüstös húrok című kötete, amelynek költeményein elsősorban a francia szimbolizmus hatása érződött. Élénk műfordítói tevékenységet is folytatott, sorra jelentek meg fordításai Émile Verhaeren, Charles Baudelaire, Paul Verlaine, Romain Rolland, stb. műveiből. 1904-ben látott napvilágot első novelláskötete Erika Ewald szerelme címmel.

Zweig nagypolgári életet élt, egyetemi évei után sokat utazott, bejárta Európát, eljutott Amerikába, Indiába, Észak-Afrikába. Útjai során szoros barátságba került írókkal, művészekkel, akikkel éveken keresztül komoly levelezést folytatott, így például a nagy belga költővel, Émile Verhaerennel és a nagy francia békeharcos-humanista íróval, Romain Rollanddal, akinek életéről Zweig 1921-ben könyvet jelentetett meg.

Az első világháború kitörésekor önként jelentkezett katonának, de alkalmatlansága miatt elutasították, és a honvédelmi minisztérium archívumába helyezték, ahol Rilkével dolgozott együtt. A háború szörnyűségei és a francia békeharcos Romain Rolland hatására egyre inkább háborúellenes lett. Zürichbe – a semleges Svájcba – költözött, ahol a Neue Freie Presse tudósítójaként dolgozott, és cikkeket jelentetett meg az 1854-ben alapított német nyelvű magyar újságban, a Pester Lloydban. A Zürichben szerveződött értelmiségi csoport tagjaként a háború befejezéséért és igazságos békéért szállt síkra. Az 1917-ben írt Jeremiás című háborúellenes drámája hűen tükrözi ekkori emberi-politikai állásfoglalását.

1919-ben a háború után visszatért Ausztriába, és Salzburgban telepedett le. 1920-ban feleségül vette Friderike von Winternitzt. Háza értelmiségiek találkozóhelye lett. Vehemensen fellépett a nacionalizmus és a revansizmus ellen és egy szellemileg egységes Európa eszméjéért harcolt. Ekkor kezdte írni esszéit, s így jöttek létre tanulmánykötetei A világ építőmesterei címmel: a Honoré de Balzacról, Charles Dickensről és Dosztojevszkijről szóló Három mester, a Küzdelem a démonnal címmel Hölderlint, Kleistet és Nietzschét értelmező esszék, végül a Casanova, Stendhal és Tolsztoj műveinek szentelt, Saját életének három költője címen összefoglalt tanulmányok.

A húszas években írta meg legjobb novelláit. Az Ámok című elbeszélésben a konvencionális előítéletek kényszere alatt önkívületig fokozódó szerelmi szenvedélyt ábrázolja, az 1927-es Érzések zűrzavara pedig a Halál Velencében problematikáját fogalmazza meg empatikusan és megrázóan. 1927-ben jelent meg a Csillagórák című történelmi tanulmánykötete, amelyben az európai történelem 12 sorsdöntő pillanatáról rajzolt lenyűgöző képet. A húszas évek végén kezdte írni történelmi személyekről szóló regényes életrajzait, amelyek a két világháború között igen közkedveltek voltak. 1929-ben Fouché életéről, 1932-ben Marie Antoinette-ről, 1935-ben pedig Stuart Máriáról jelent meg könyve.

1928-ban Zweiget meghívták a Szovjetunióba, a Lev Tolsztoj születése századik évfordulójára rendezett ünnepségekre. E látogatása indította el műveinek orosz nyelvű kiadását, amelyhez Gorkij írt előszót.

1933 márciusában került a mozikba megfilmesített novellája az Égő titok (Brennendes Geheimnis). A mű címe tekintettel a Reichstag-tűzre alkalmat adott a gúnyolódásra, ezért Joseph Goebbels megtiltotta a film vetítését és megparancsolta Zweig összes könyvének eltávolítását a könyvesboltokból. 1936-ban Németországban betiltották a könyveit. Miután 1934-ben a nemzetiszocialisták hatalomra kerültek Németországban (1933), a már Ausztriát is erősen fenyegető politikai változások miatt Londonba emigrált. Könyvei ettől kezdve nem jelenhettek meg az Insel-Kiadónál. 1933-ban librettót irt Richard Strauss Die schweigsame Frau című operájához. Ugyanebben az évben Dél-Amerikába utazott. 1938-ban elvált első feleségétől és 1939-ben házasságot kötött Charlotte Altmannal.

A második világháború kitörése után Zweig felvette az angol állampolgárságot. Elhagyta Londont, majd New Yorkon, Argentínán és Paraguayon keresztül eljutott Brazíliába. Itt született 1941-ben Zweig utolsó, s talán legismertebb elbeszélése, az antifasiszta tárgyú Sakknovella. Ez a kis remekmű megrázó tiltakozás a hitlerizmus embertelensége ellen. Brazíliában kezdte írni önéletrajzi visszaemlékezéseit, amelyek a személyes vonatkozásokat meghaladóan a korabeli osztrák társadalmi és kulturális élet sokoldalú rajzát adják. E munkája Búcsú a tegnaptól (Die Welt von Gestern) címmel csak halála után, 1945-ben jelent meg. (1981-ben Tandori Dezső fordításában újra kiadták A tegnap világa címen.)

Halála

1942. február 22-én a hatvanéves író második feleségével, Charlotte Altmann-nal együtt a brazíliai Petrópolisban búcsút mondott az életnek és öngyilkosságot követett el. Minden elismerés, tisztelet ellenére, amelyet Brazíliában kapott, nem tudta feledni hazáját, ahol időközben a nácik sárba tiporták a nevét, írásait betiltották, és könyveit máglyákon égették el. Elhatározása, hogy öngyilkos lesz, akkor vált véglegessé, amikor a rádiók és a lapok világszerte a náci csapatok diadalmas előrenyomulásáról adtak hírt. Gondosan készült az önkéntes halálra, a végzetes nap előtt már jó ideje mindig magával hordta a mérget tartalmazó üvegcsét. Megható sorokban elbúcsúzott mindazoktól, akik közel álltak hozzá.

Petrópolisban, Zweig utolsó lakhelyén múzeumot hoztak létre Casa Stefan Zweig néven, amely a neve alapján az író személyiségével és munkásságával kapcsolatos információk gyűjteménye, ugyanakkor minden olyan művészre, tudósra és értelmiségire emlékezik, akik a második világháború idején emigrációba kényszerültek.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Stefan_Zweig

december 7, 2023 / Évfordulók

Gozsdu Elek (Ercsi1849november 28. – Temesvár1919május 26.) magyar író, elbeszélő, drámaíró, ügyvéd, kirendelt főügyész, Gozsdu Manó unokaöccse.

Makedón családból származott. Dédapja Moscopolis városból (ma Voskopoje, Dél-Albánia) a 18. század elején vándorolt Lengyelországba, majd ennek fia Magyarországra, és Miskolcon telepedett le, ahol a család csakhamar elmagyarosodott. Gozsdu Elek iskoláit a negyedik gimnáziumi osztályig a délvidéki Temesvárott végezte, ezt követően pedig Pesten tanult, a református főiskolán. Később a budapesti egyetemen jogi doktorátust szerzett.

Ügyvédként kezdett el dolgozni, de ez az életpálya nem felelt meg hajlamainak. Így hát 1880-tól hírlapíróként a Függetlenség című ellenzéki lapnál dolgozott, majd a Magyar Újság című Tisza Kálmán-ellenes lap alapításában és szerkesztésében vett részt. Az éjszakai munkát nem tudta megszokni, ezért visszatért eredeti szakterületére, és 1883-tól a hivatalnoki és bírói pályára lépett. 1885-ben mint királyi alügyész szolgált a bánáti Fehértemplomban, majd 1887-től hasonló minőségben Budapesten.

1889-ben királyi ügyész lett a bánáti Karánsebesen. 1892-ben hasonló minőségben Temesvárra helyezték át. 1897–1905 között Zombor városában volt ügyész, majd ismét visszakerült Temesvárra.

Hivatalos elfoglaltságai mellett továbbra is írogatott, de 1910 után visszavonult az irodalomtól. 1919-ben hunyt el, 69 éves korában.

Munkássága

 

Nagyon keveset írt. Az 1870-es években versekkel, novellákkal jelentkezett. Az aranyhajú asszony (1880) című regénye a másodrangú francia romantika hatására vall. Köd (1882) című második regényében a francia hatás a romantikus sablonok helyett Charles Baudelaire és a szimbolizmus adaptációjában jelenik meg, és DosztojevszkijTolsztoj tanulmányozása révén jellegzetes „oroszossággal” egészül ki. Ez a tragikus szerelmi regény a dzsentri századvégi válságának és hanyatlásának tükre, és egyben jól mutatja az írónak a darwinizmus iránti érdeklődését. Művészetére nagy hatással voltak Turgenyev művei is.

Főműve a Tantalus (1886), kilenc elbeszélésből álló egységes ciklus. Darabjait a címadó mítoszhoz való kimondott vagy burkolt kapcsolat fűzi össze, főként az eljátszott vagy elveszített jobb életlehetőségek utáni sóvárgás motívuma. Az író kortárs hívei és későbbi újrafelfedezői a szemléleti és szerkezeti bonyolultságban, a lélektani és lélekkórtani megfigyelés pontosságában, az artisztikus, olykor zenei jellegű stílusban keresik máig érzékelhető utóhatásának titkát.

Két drámája (A félisten1908A karrier1911) közül az előbbi Giotto szerelmének felidézésével híven tükrözi a letűnt kultúrákba menekülés szecessziós magatartását. 19061915 között leveleket írt Weisz Annának, egy gazdag temesvári kereskedő fiatal, művelt feleségének, amelyekre a nő ritkán és röviden válaszolt.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Gozsdu_Elek

december 7, 2023 / Vers

VASS JUDIT

Pilinszky János





Ázott plakátok ikon tekintete

legördül és a deszkarésbe pottyan,

az utolsó nap törmelékeire,

hol alvó szegek jéghideg homokban





már készülődnek, hogy az ősi rendbe,

mint figyelő vadállat, oly nyugodtan

megtérjenek a visszahívó jelre,

az infra-éjben szeles csillagokkal.





És visszatérnek majd akkor éjszaka,

és minden úgy marad, mint a lehántott

testetlen idő beomlott udvara,





csorog alá, csorog az üres árok,

míg rímtelen gubbadásba omlanak

az agyperzselő, nádfedeles átkok.

december 7, 2023 / Évfordulók

Pilinszky János (Budapest1921november 27. – Budapest, 1981május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-József Attila- és Kossuth-díjas. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja Nemes Nagy ÁgnesselÖrkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt; a Nyugat, majd szellemi utódja, a Magyar Csillag megszűnése után az Újhold körül csoportosultak. E lapnak 1946–1948 között társszerkesztője is volt. Mindemellett munkatársa volt a Vigilia, az Élet, az Ezüstkor s az Új Ember lapnak is.

Olyan művekről ismert, mint az ApokrifHarbach 1944Ravensbrücki passió, vagy rövid epigrammáiról, mint a NégysorosMire megjössz vagy Harmadnapon. Életművében a 20. század kegyetlen világát elemzi, leképezvén az ember magárahagyottságát, a koncentrációs táborok univerzumát, a létezés szenvedése elől való menekvés hiábavalóságát, az élet stációit átható félelmet és rémületet.

Költészetén megfigyelhető az 1940-es évek alatti lágertapasztalatai, a keresztény egzisztencializmus, a tárgyias líra s katolikus hitének hatása, melyek ellenére nem tartozik a hagyományos értelemben vett, szakrális témájú úgynevezett papi írók katolikus irodalmába, minthogy elutasította a vallásos és a profán irodalmat elválasztó falat („Én költő vagyok és katolikus.”).

A líra mellett az epika és a dráma műfajában is alkotott. Esszéi és esszészerű prózakölteményei (MeditációBársonycsomó) versesköteteiben jelentek meg, 1977-ben adták ki a „Beszélgetések Sheryl Suttonnal” című párbeszédes regényét, 1957-től kezdve pedig gyermekeknek írt verses meséket (AranymadárA Nap születése). Drámái az 1974-es „Végkifejlet” című kötetében szerepelnek először, köztük egyfelvonásosak („Urbi et orbi” – a testi szenvedésrőlÉlőképek) és hosszabb színművek is fellelhetőek. A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja 1998-tól.

 

Családja

 

Pilinszky családfájában két ág a meghatározó. Édesanyja, Baitz Veronika ágáról Észak-Lotaringiából származó katolikus francia család, amely keletre haladva végül Bánátban elnémetesedett; míg édesapja ágán a család legkorábbra visszavezethető őse egy Baján működő, szintén római katolikus, lengyel hentesember, Pilinszky János. 

Az első világháborúban anyja, Baitz Veronika önkéntes ápolónőként dolgozott, ekkor ismerkedett meg idősebb Pilinszky Jánossal. Édesapja családját a névadó lengyel dédapáig, Pilinszky Jánosig lehet visszavezetni, aki Baján dolgozott mint hentes. Guzmics Évával köttetett házasságából négy fiúgyermek maradt meg: József, Ferenc, Gusztáv s a katonatiszti főiskolát végzett Zsigmond. Utóbbi a régi magyar nemesi származású Thury család Ilona nevű leányát vette el, s az esküvőt követően költözött föl a család Budapestre1883május 5-én született meg legidősebb fiuk, a költő nagybátyja, Pilinszky Zsigmond. Szakmai pályáját kezdetben harangöntőként kezdte (édesanyja családja, a szlovák származású Pozdechek haranggyárosok voltak), mígnem 1908-ban színpadi pályára lépett. Kezdetben a miskolci társulatnál játszott, majd egy évvel az első világégés kirobbanása előtt a budapesti Magyar Állami Operaház szerződtette mint Wagner-énekest. Ezt a vonalat meglovagolva indult el a nemzetközi pályája, a húszas évektől kezdve énekelt a tengerentúlon, a harmincas évekre már a világ legnagyobb Wagner-tenoristájaként tartották számon. Vele készült a világ első Wagner-operafelvétele, a Columbia Hanglemeztársaság gondozásában, a Tannhäuser.

Pilinszky kiváltképp kedvelte éneklését, lemezeit gyakorta hallgatta. Edvi Illés Erzsébettel kötött házassága rövidnek bizonyult, a folyton változó munkahelyei miatt a férj állandó háztartást nem tudott fönntartani. Pilinszky másik nagybátyja, Géza szintén a zene világában tevékenykedett, a Zeneakadémia elvégzését követően az Operaházban hegedült, ahol bátyja, Zsigmond tenorista volt. Hangszeres képesítése mellett énekes és zeneszerző is volt, pár zenekari mű is fűződik a nevéhez. A húszas évek számára is meghozták a külföldi karrier lehetőségét, Németország több városában énekelt, majd brácsaművészként helyezkedett el, 1937-től a berlini Metropol Theater foglalkoztatta. A második világháborút követő 50-es években végül ének- és zenepedagógusként dolgozott.

Testvére János, a költő édesapja velük ellentétben mérnöknek tanult, mégis később jogot hallgatott, amiből doktorátust is szerzett. Apja hivatásos tiszti elveinek megfelelően harcolt az I. világháborúban, ami alatt sebesüléseiből gyógyulva ismerkedett meg a háború alatt önkéntes ápolónőként dolgozó Baitz Veronikával. A háború után a postaszolgálatnál talált állást, ahol is a postafőfelügyelőség munkatársa lett, feleségével a belvárosban találtak otthonra, a Gróf Károlyi (ma Ferenczy István) utca 5. szám alatti bérházban. Ide született 1919-ben a költő nővére. Veronika, s két évvel később, 1921november 25-én a költő, Pilinszky János.

Idősebb Pilinszky János katonagyereke volt, akit ő szigorú, kemény elvek mentén nevelt. Gyakran kapott verést, olykor nővére helyett is állta a pofonokat, mivel apja eszményei közé nem fért a nők bántalmazása. Mindezek következtében apja iránt félelemmel vegyes tisztelettel emlékezett vissza. Nővére, Veronika (a családban Erikának nevezték) csak akkor volt hajlandó a szerény és visszahúzódó Pilinszkyvel játszani, ha megígérte, hogy az adott játékokban hagyja nyerni.

A Cukor utcai elemi iskolában (1927–1931) kezdte tanulmányait, ahol kitűnő tanulói magatartást tanúsított, majd a budapesti Piarista Gimnázium (1931–1939) B osztályában folytatta, ahol már főként csak a magyar óra érdekelte, s itt is kezdett el, 1935-től, tizennégy évesen verset írni. A piaristáknál töltött évei alatt öt osztályfőnöke is volt osztályuknak: Nagy Vince, Ferenczy Zoltán, Konszky Márton, Bátori József valamint Szita Imre személyében. Gimnáziumi évei alatt szerzett, későbbi életszemléletére is ható, hittani ismereteit Schütz Antal piarista szerzetes középiskolai tankönyvcsaládjából szerezte; az említett többkötetes könyv 1937-ben még megérte második kiadását, majd a fordulat éve után kiépült rendszer következtében egészen 1977-ig nem született hasonló volumenű magyar nyelvű könyv. Első osztályban rendre közepes tanuló volt, nem akart tanulni, pedig már ekkor jóval több ismerettel rendelkezett, mint társai, ezentúl már az Élet című folyóirat publikált költője volt. Második évében ismerkedett meg Dosztojevszkijjel az 1861-ben megjelent Megalázottak és megszomorítottak című regényét olvasván, amikor is először fordult figyelme az emberi szenvedés felé.

Tanulmányi eredménye sokáig akadályozta, hogy az osztály egészével kapcsolatot alakíthasson ki, mivel ott és akkor a jó tanuló kizárólag a hasonló eredményű jó tanulóval barátkozott, valamint nem is vett részt sem a cserkészetben (paramilitáris jellegűnek tartotta), sem a rendezvényeken.

Később mégis kialakult az a szoros, öttagú baráti társaság, amely sokáig kísérte a költőt; ennek tagjai rajta kívül, Honffy Tivadar, Rékey Tibor, Takáts Vilmos s Rényi Oszkár voltak. Pilinszky ötödik-hatodik osztályos korukban, miután a német Thomas Mann személyében közös témára találtak, egyszerűen megszólította a nála jobb tanulmányi eredményű Rékeyt – akivel a későbbi csoportból Rényi már első gimnazista koruk óta jóban volt –, hogy lesznek-e barátok. Ehhez a hármashoz társult később Honffy (Foxi) és Takáts. Velük együtt járta a kocsmákat, vagy hajnali órákig filozofáltak egymás lakásán. Egyszer Rékey és Takáts elvitték a solymári barlangba, ahol – még Rényi számára is ismeretlenül – eltévedtek, minthogy a főbejárat helyett hátulról közelítették meg. Pilinszky ekkor felszólította az irodalomban szintén jártas osztálytársait, hogy szavaljanak verseket a nagy sötétben. Ott szembesült először azzal, hogy azok a szerzők, akiket korábban nagyra tartott, érvénytelennek hatnak az ilyen jellegű pillanatokban; később, katonaévei alatt élt át egy hasonló szűrőerejű hatást, amikor is csupán a Bibliát tartotta meg magánál, minden más haszontalannak bizonyult könyvét hátrahagyta. Osztályfőnökei közül Bátori József állt hozzájuk a legközelebb, aki azonban 1945 után az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol rendtársaival megalapította az első piarista rendházat a New York állambéli Derbyben, s Gerencséri Istvánnal létrehozta a Magyar Piarista Diákszövetséget. Iskolatársai visszaemlékezéseiben a fiatal Pilinszkynek ekkor, József AttilaAdyVerlaine és Baudelaire szavalása mellett, Homérosz Iliasza volt a kedvenc alkotása, valamint Arany Jánost is nagyra becsülte. Pilinszky és barátai a nyarakat a balatonkenesei Fürdő utca 2. szám alatti nyaralóban töltötték, amelyet egészen a háború végéig megőrzött a Pilinszky család. Mivel akkoriban főként ügyvédek, tanárok, köztisztviselők és mérnökök rendelkeztek nyaralóval a környéken, Pilinszky köre hamar kibővült hasonló hátterű fiatalokkal. A gondtalan fürdés, teniszezés, beszélgetések valamint az esték, amely ekkor Pilinszky saját verseit szavalta a gyerekcsapatnak, alkotta kenesei élmények olyan korai verseire hatottak, mint az Éjféli fürdés, a Kikötőben vagy a Te győzz le! címűek.

Felnőttkora

A középiskola befejeztével a Pázmány Péter Tudományegyetemen, a jogon kezdte, majd a bölcsészkaron, magyar–olaszművészettörténet szakon folytatta. Az egyetemet 1944-ben befejezte, de diplomát nem szerzett.

Első versei 1938–39-ben jelentek meg a Napkelet, az Élet és a Vigilia nevű lapokban. 1941–44-ben az Élet segédszerkesztője volt. 1944 novemberében behívták katonának. 1945 februárjában került a németországi Harbach faluba, ahol – itt és más lágerekben betegeskedve – megláthatta a koncentrációs táborok szörnyű világát, ami meghatározta egész életét és a költészetét. 1945 őszén térhetett vissza szülővárosába.

1946–1948-ban az Újhold társszerkesztője volt, de erős kötődések fűzték a Vigilia és a Válasz csoportosulásaihoz. Az utóbbi és a Magyarok közölte verseit. Első verseskötetét a Szent István Társulat adta ki 1946-ban, mellyel a következő évben Baumgarten-díjat kapott. 1947–48-ban római ösztöndíjjal több hónapot Olaszországban töltött. 1949-től nem publikálhatott. Ez idő alatt verses meséket írt, és egy ilyen típusú könyvvel (Aranymadár) térhetett vissza az irodalmi életbe.

1955. október 12-én feleségül vette Márkus Anna festőművészt, de néhány hónap múlva el is váltak. (Anna az 56-os forradalom után Párizsba emigrált, ahol újból férjhez ment, de Pilinszkyvel mindvégig jó barátságban maradtak.) 1956-ban rövid ideig a Magvető Könyvkiadó lektora. 1957-től az Új Ember katolikus hetilap belső munkatársa volt. Nagyrészt itt jelentek meg tárcái, vallásos és bölcseleti elmélkedései, művészeti kritikái.

Az 1960-as évek elejétől többször utazott Európába (LengyelországSvájcBelgiumÚjvidékBécsLondonRóma), főleg Párizsban töltött hosszabb időt, sőt még az USA-ba is eljutott. Nővérének 1975-ös öngyilkossága is hozzájárulhatott ahhoz, hogy nem írt több verset.

A hetvenes évek végén ismerkedett meg Jutta Scherrer német vallástörténésszel. Szerelmük idejére esett utolsó költői korszaka. 1971-ben József Attila-díjjal, 1980-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. 1978-ban ismerkedett meg Párizsban Ingrid Ficheux gitárművésszel, akivel 1980. június 22-én házasságot kötött. Második szívinfarktusának következtében hunyt el 59 és fél éves korában. A halál váratlanul érte, tele volt tervekkel. Június 4-én hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára a Farkasréti temetőben. Élete utolsó félévében Székesfehérvárott, a Kígyó utca 4. szám alatti házban élt, melynek falán 1990-ben domborművet avattak emlékére.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Pilinszky_J%C3%A1nos

APOKRIF

elmondja: Alföldi Róbert