HÖLDERLIN

„A tübingeni egyetemen teológiát tanult, de mégsem a lelkészi hivatást választotta. Jobban érdekelte a filozófia és a költészet. Itt megismerkedett többek között Hegellel és Schellinggel, a kor kiváló filozófusaival. Együtt lelkesedtek Rousseau-ért és Kantért, a francia forradalom eszméiért….

Tanulmányai befejezése után házitanító volt, kezdetben a türingiai Waltershausenben, majd Jénában, 1796–1798-ban Frankfurt am Main-ban egy Jakob Gontard nevű bankár négy gyermekénél. Itt szeretett bele élete egyetlen szerelmébe, a bankár fiatal, törékeny alkatú feleségébe, Susette Borkensteinbe, akit műveiben Diotimának nevez…

1799-ben lapkiadással próbálkozott; miután kísérlete kudarcba fulladt, ismét házitanítói állást vállalt, Svájcban, majd a franciaországi Bordeaux-ban. Elszakadása szerelmétől, magánya, sikertelensége, kortársai közönye egyre érzékenyebbé és sebezhetővé tették. 1802 júniusában tért haza kimerülten, ekkor halt meg rövid betegség után Susette. Ekkor jelentkeztek rajta a megomlott lelki egyensúly első tünetei. A kórházi kezelések sem tudtak rajta segíteni. 1807-ben barátai súlyos elmebetegként egy tübingeni asztalosmester gyámságára bízták, aki élete végéig becsülettel gondozta.

Közel negyven évig élt itt, fennhangon deklamálva a Hüperiont, közben hangosan beszélve, vitatkozva önmagával. (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Friedrich_H%C3%B6lderlin

Hölderlin versei magyarul és németül

http://www.babelmatrix.org/index.php?page=authorPage&auth_id=687 oNormal

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük