LAJTORJA

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

LAJTORJA

Harmadik napja vasalom alvással a tanév során meggyűrődött idegeimet, amely gyűrődéseket nem a diákok okozták, de ezt most hagyjuk…”mit sírnak a tanárok már megint”…nem sírnak barátom, hanem nyögnek-hörögnek, és akkor még nem beszéltem gyerekről-szülőről, mert ők is.

Szóval vasalgatom-vasalgatom…egyszer csak dalolni kezd a telefon…Bé az…”Tanárnő, felvettek az egyetemre!”…”Beszarás”… fakad ki belőlem, elfeledkezvén a beszédhelyzet követelte stílusról. Igaz, amikor rájuk szólok a suliban: „Melyik az az arany szájú?”, hozzá szoktam tenni: „Én is tudok cifrákat mondani, megfelelő helyen, megfelelő időben. Például, amikor odaégetem a rántást.” Most egy mentségem van: épp a konyhában állok, Bé már három éve leérettségizett, három éve dolgozó felnőtt, de olyan helyre jelentkezett, ahová ritkán van felvételi, nagyon keveset vesznek fel, és egyébként is érti a beszédhelyzetet, tud disztingválni.

Bé (aki bosszúból fejezte be a gimnáziumot, hogy szülei és én ne idegeljük annyit…”a te eszeddel…stb stb”) négy évig nem tanult, csak gondolkodott, ezért számomra nem meglepő módon „kimakszolta” az érettségit, hogy divatszóval is éljek.

Az utolsó évben ízléstelen, virágos anyagból készült kalapot hordott rabbis szakállát és anarchista kiegészítőit ellensúlyozandó, legutóbb egy Szűzmáriás zománc lógott a füléből, és épp a politológia érdekelte, de csak úgy l’art pour l’art, mert igazi álma mindig is az volt, hogy egy pékségben dolgozzon. Idén már ez is megadatott, és akkor „ereklye, piff!” – nem felvették dramaturgnak?

Jaj, fiam, olyan boldog vagyok! Na, most jönnek az inasévek. He-he. Nincs több lógás öregem, meg a gondolat elefántcsonttornya…oda fel kell mászni, öcsém… mit mászni!… kecmeregni, fiam!…újra és újra… visszazúgások után … nehéz lajtorja ez … Jákob a megmondhatója … Igaz, ott angyalok járnak föl-le … Boldog vagyok, fiam… na ezt akartam mondani.

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük