GULÁCSY LAJOS

Félek, egy nap elvész anélkül, hogy önző, vad vágytól egészen áthatva szívjam magamba azt a sok szépet, amit a kert illatos virágai a szobrokra rácsókolnak, elvész egy nap anélkül, hogy a kert elzenélte volna nékem azokat a szent hazugságokat, melyekért egy évig érdemes élni – s egy évig még élek. Hiszen a méreg, mit a mámor lihegő perceiben, redős bíbor virágok kéjjel túlontúl átitatott szirmaiból, mohón, reszketve szívtam magamba, nemsokára hatni fog…” (Gulácsy Lajos: A virágünnep vége, 1909.)

https://webzone.ee/aurin/proza/glaviragunnepvege.html

ÉLETE

„Mindig színesebbnek láttam és értékesebbnek kedvenceimet a valóságnál. Elkényeztetett a művészi látás…  Egyik szememmel a hazug, édes álomképek káprázatába bámulok, a másik szemem mindig a valóságot figyeli. Így tudom értékelni a hazugságok erejét és nagyságát. A valóság sokszor fakó és hazug. A művészet hazugsága, szín gazdag, tartalom dús… Az érdek nélküli hazugság szent. De kell hozzá az észrevétel lehetősége…” (Gulácsy)

 

A „spirituális” művészet mestere, eredeti tehetségű, tragikus sorsú, víziós festő – Gulácsy Lajos, „Angyali lélek egy szatír testében…” – mondta róla barátja, Juhász Gyula. Nem sorolható meghatározott stílusirányhoz, de megegyezett a múltba vágyó angol festőkkel abban, hogy ő is a múltat, a középkort áhította, vonzódott a reneszánsz, a barokk és a rokokó világához. A budapesti mintarajziskolában kezdett tanulni, lényegében azonban autodidakta volt. Megjárta Párizst is, de jobban szeretett Itáliába barangolni, a középkori hangulatot árasztó városkákban visszaálmodta magát a rég elmúlt századokba. Idegennek érezte magát korában, félt tőle, a modern élet üteme, zaklatottsága felőrölte idegeit. Mindig vándorolt, utazott, teste kötöttségét is nyűgnek érezte, mindig mássá akart válni. Életműve – az eddig ismert művek alapján – csupán rendkívül töredékesen rekonstruálható.

 

 

 

Édesapja lelkes bíztatása mellett végigrajzolt gyermekkor után 1900-ban a „Tökériának” becézett Mintarajziskolában Balló Ede növendéke lett. Alakrajzot tőle, mintázást Loránffy Antaltól tanult. Professzorai szerint nem sok eredménnyel. El is tanácsolták a művész-pályától. A következő évben kimaradt a Mintarajziskolából. A rendszeres stúdiumok helyett családja szülőföldjén

Beregben festegetett. Dombvidék című, Lehel Ferenc szerint böcklini hangulatú festményét a Szépművészeti Múzeumnak ajánlotta fel. Az ajándékot elfogadták és ki is állították. E siker némi elégtétellel szolgált az akadémikus mesterektől elszenvedett sérelmekért. A Mintarajziskola könyvtárában azonban hasznos órákat töltött, többnyire az esti aktrajz helyett. Itt ismerkedett meg Böcklin és Segantini művészetével.

„A művészetet tanítani vagy tanulni nem lehet. Ez nem pálya – ez élet.”

 

 

 

 

  A tizenkilencedik életévét 1901. október 12.-én betöltött Gulácsy Lajos 1902 januárjában érkezik először az örök városba, Rómába, ahonnan júniusban haza jött, de decemberben ismét útra kelt, ugyancsak Rómába, ahol 1903 tavaszáig maradt.

 

 

 

 

Ekkor volt az első gyűjteményes kiállítása Budapesten, az Uránia műkereskedésben, Márffy Ödönnel közösen. A huszonöt éves művészt a kritika meglepően lelkesen fogadta.

 

 

 Elnyerte a 4000 koronás Ferencz József jubileumi ösztöndíjat. A pénzt természetesen itáliai utazásainak költségeire fordította. 1907-ben szeretett bele az észak-itáliai tájba, és az 1908-as évet ismét a Comói-tó vidékén, illetve Padovában és Veronában töltötte. Amíg korábbi, firenzei és római tartózkodásainak idején elsősorban – jó részt a preraffaelita minta miatt – az itáliai reneszánsz művészete nyűgözte le, addig 1907-19088-ban már a hol inkább vadregényes, hol meg árkádiai táj bűvölte el.

 „A szép és szent hazugságok: nemes, nagy álmok, melyek a valóság, az élet értelmét teszik, olyanok, mint a gyümölcs hamva, a virág hímpora. Tünékenyek, mert hiszen csalóka jelenségek. Valóságnak kitérői.”

   

Nagyszabású kiállítást rendezett Nagyváradon, amelyet szokás szerint matiné kísért. A felolvasásokon Juhász Gyula és Dutka Ákos méltatta Gulácsyt és a modern magyar művészetet, maga Gulácsy is felolvasott költeményeiből, és még Ady Endre is megtisztelte verseivel a kiállított festményeket. A több mint nyolcvan mű közül ráadásul huszonhárom még a kiállítás ideje alatt vevőre is talált.

 

 

Gulácsy a MIÉNK és a Művészház kiállításain is szerepelt.

„Illuzionikus látás nélkül nincs művészet.”

 

 

Ismételten  sikeres kirándulást tett Nagyváradon és Temesváron, 1912-ben Szegeden állította ki műveit. A festmények kedvező kritikai és mecénási fogadtatása azért is örömteli volt Gulácsy számára, mert újabb itáliai utak finanszírozását tette lehetővé számára. Finom festői hang, lágy tónusok, néhány képén még zománcos színmegoldás jellemzi meseszerűen átfogalmazott olasz történelmi és zsánerjeleneteket ábrázoló festészetét. Gulácsy igen sok női portrét készített. Erotikusokat is, éterieket is. Nő gyertyával című kép tragédiát, feszültséget sejtet. A kép földöntúlian lilás színű és időn kívüli hangulatot áraszt. Úgy tűnik, hogy a múlt és a jelen egyszerre van jelen rajta. Egészen más hangulatot áraszt a Pécsi Modern Képtárban található Fiatal nő rózsafával. A nőalak könnyedségében vibráló káprázatnak tűnik. A lábak nem fontosak ebben a rózsák közötti lebegésben. Reneszánsz szimbólum az elöl lazán összekulcsolt kezek a rózsafa virágaitól átölelten és a finom selymekre utaló, mély kivágású ruha. Ám a nő kacér mosolya, magabiztos tekintete, hajviselete a művész korának valósága. Gulácsy festői világa – múlt és jelen harmonikus egybeötvözése.

Gulácsy művészetét különös álomvilág, sajátos líra jellemzi, az általa teremtett álomországnak, álomvilágnak nevet is adott.

 Juhász Gyula szavai szerint:
„NAKONXIPÁN volt az ő hazája, ez a furcsa ország, amely szerinte Japán és a hold között fekszik és amelynek nyelvét ő tudta csak beszélni az összes földi emberek közül. Beszélt is, írt is sokat nakonxipánul, és képein is gyakorta szerepelnek ennek az álomtartománynak apró, mulatságos lakói.”

 

 

A háború kitörése annyira megrázta, hogy ideggyógyintézetbe került. Több helyen gyógyították, végül 1917-ben a Lipót mezei elmegyógyintézetbe szállították, amelyet többé el sem hagyott. Amikor Gulácsyn az elmezavar tünetei jelentkeztek, egyes korábbi műveit átfestett vagy átalakított. Ideges érzékenység remeg színeiben, fátyolszerűen lebbenő rajzában.

 

 

 

Az Ernst Múzeumban rendeztek gyűjteményes kiállítást műveiből. Ekkor írt megrázó verset Juhász Gyula Gulácsyhoz.

 

 

 

1924-ben bekövetkezett vaksága véget vetett festészetének. Ebben az évben készült el utolsó festményével a Sétalovaglással…

 

 

1941-ben Borsos Miklós készített síremléket az 1932-ben elhunyt művésznek. A sírkövön a relief alatt ez a szöveg olvasható:

Gulácsy Lajos
pictor
csodálatos
szent tiszta művész
Giotto jó utóda
1882 – 1932

Kortársak gondolatai: – Juhász Gyula:
„Gulácsy igazi tragédiája, amely elől a téboly lárvája mögé menekült: egy tiszta művész egy tisztára művészietlen korba született bele és megpróbálta azt a maga számára elviselhetővé tenni, sőt a maga képére és hasonlatosságára szépíteni. Túlságosan gyönge és gyöngéd volt ehhez, és túlságosan erőszakos és kíméletlen a kor, hogy ez sikerülhessen. Így menekült lassan, de biztosan egy másik dimenzióba innen, a halál életéből az élet halálába: az őrületbe. De mint Oféliáé, az ő tébolya is szép volt. Dalolva merült el az örvénybe és virágokat hintett a habok közé,”

– Kosztolányi Dezső nyilatkozata Gulácsy művészetéről:
„Azt mondják, az az ember próbája, milyen részeg korában. Az őrület, mely az önfegyelem teljes bomlása, még nagyobb próba. Micsoda pipogya részegek vannak s micsoda józan szürke őrültek. Ő azonban finom, szertartásos, nemes úriasságát nem vesztette el. Most tetszik ki, e dicső romok között, hogy a mindig természetes, nem szenvelgett finomság volt ősi lényege.”

https://www.irodalmiradio.hu/femis/gulacsy/gulacsy.htm

 

 

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük