LEHET

VASS JUDIT

LEHET

riasztó a jelen,

én is aggódva figyelem,

próbálva újak szemével nézni.

„A facebookon túl sok a szöveg” −

mondja egy young lady.

„Too many notes”,

ahogy a császár

Amadeusnak mondja.

Miért is nyúlna,

kapaszkodna valamibe –

a szót sem érti,

de görcsös kezekkel

tömnénk fejébe idézni,

talán ha, hátha, −  

és nincsen hátha.

„Nyugodj meg, lehet.”

„Too many notes”.

Ez itt a lassú lejtmenet:

lemarad Shakespeare,

Mozartnak,

túl sok hangjegye,

kihull a szó és eredete,

már csak

egy ritka szerzetesrend

őrzi betűkbe-kottákba bújva,

neked s nekem még rímel

„a béke ujja”,

Nyugodj meg, lehet.

Arany, Petőfi,

„tompa” emlékezet,

poros polcokra

„isa pur homu”,

görögök nem bújnak

Homéroszukba,

Goethe, „na hagyjál”,

régóta „smafu”.

Halunk.

Ez itt a lassú lejtmenet.

Mindig is így volt:

a múlt öregedett.

Ha fáj, ne hidd el.

Bennem is

nagyon boldogtalan,

hogy lassan vége van.

És jött a Holnap,

fején a headset,

kezében kütyü,

mellesleg rám se nézett,

de előre engedett.

Nem volt robot, de ember.

Nem értem őt, ő értett engem.

Hogy előre engedett,

szépen megköszöntem.

Nyugodj meg, lehet.

Ne légy a létnél türelmetlenebb.