ÚJÉVI FOGADALMAS

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ÚJÉVI FOGADALMAS

„A tanárnő milyen újévi fogadalomra készül?” Nézek nagyot. Nézésem pogány. „Semmilyenre.” – vágom rá azonnal. Soha nem teszek újévi fogadalmat. Eleve vesztes csatába nem rohanok.

Most, hogy a nebuló kérdésének immár egy hete  ─ kezd esni tantuszom. Szokás szerint a tömegvonzást taszító lassúsággal, mert bár elég értelmes volnék, megvilágosodásaim nem üstökösként nyargalnak át (amúgy eléggé magas) lelkemen.  Szóval tényleg. Soha.

Talán kétszer határoztam el, hogy mepróbálkozom a nikotin csökkentésével, akár sikerülhet is, ha kéznél van a jó öreg szkepszis. Annyi eszem azért volt (elvégre mire való a borúlátás), hogy nem tettem publikussá, csak a kudarc után pöffeszkedtem egy kicsit a héroszi viadallal. Hisz a kudarc nem érdekes, hanem a hozzá vezető út…az igen! (Lila hajat kapok, amikor a Tragédia eszmei mondanivalójaként „s az élet célja e küzdés maga” sort idézik a tizenharmadikból. Tényleg? Akkor mi a jó fenének írt még hozzá két színt? Ja, nincs is jobb, mint a l’art pour l’art araszolás, csak izzadjon az ember! Az jó. Méregtelenít. )

És most egy  lassan derengő epifániám kezdődik: merthogy én igazából naponta fogadkozom ökölbe szorított haraggal, hogy na most elég, és dögöljek meg, ha törődöm a világgal, a világ ezer bajával (igaz, ezt nem ősi nyolcasban gondolom), szóval naponta legalább négyszer hányok füttyöt.

Fiatalon profi voltam az Epilógus negyedik versszakában, persze, ma is lócsiszár legyen a talpán, szóval letörlöm.

Egyszer egy tanácsot komolyan megfogadtam: csak vidám történeteket írok, de valahogy csak előbú a mélabú. Hogyne búna az a szerencsétlen, ha reggel fél nyolctól kettőig dagonya könyékig az emberi lélekben (irodalomtanítás címén), legfeljebb néha egy kis Fejenagy, meg mi vagyunk az új undokak, meg a pókok szeme koppan, de amúgy nemzethalál mindhalálig, hadd örököljön az a gyerek egy életre szóló pesszimizmust!

Szóval, akár meg is próbálhatnám: a súlyegyen nevében hátra lévő létem a HON van az a DERÜ? jegyében élem. Istenuccse, szertenézek s meglelem. Na persze, nem lesz könnyű, különöst, ha szétnézve kiül a „gyászkönyű”. Nem baj: félreállok, letörlöm. Szánj meg derü, de most rögtön!