GIORDANO BRUNO HALÁLA

Giordano Bruno „Bárhol is tartózkodott azonban, mindig konfliktusba keveredett…

1592. május 26-án Brunót letartóztatták, eretnekséggel vádolták, kihallgatásai során utolsó írásait visszavonta, és hajlandó volt eskü alatt megtagadni „tévedéseit”, csakhogy szabadon engedjék. De a velenceiek számára túl kényes és bonyolult volt az eset. Bruno szerzetesként – mivel egykor engedelmességi fogadalmat tett és hivatalosan soha sem bocsátották el a rendből – a Római Inkvizíció joghatósága alá tartozott, így végül 1593 elején Rómába vitték. Tanait nem vonta vissza, ezért hosszú per után a 1600február 17-én a katolikus egyház veszedelmes eretneknek nyilvánította és elevenen elégettette Rómában, a Campo de’ Fiori-n.[4][5] Bizonyos források szerint[forrás?] kivégzése előtt kivágták nyelvét, hogy ne tudjon lázító szavakat intézni a néphez…

Sajátosan panteista-naturalista-monista, esztétikai enthuziazmust (enthuziazmus: ihlet, elragadtatás, lelkesedés) képviselt. Sok szempontból tekinthető Spinoza és Schelling előfutárának is…

Felfogása szerint az univerzum mozdulatlan, egyszerre lehetséges és valóságos, lélek, ősok, lényeg, cél és végtelen. Végtelenül sok világból áll, anyag és forma együttese, melynek alapja a passzív anyag. Ezzel azonos az Isten, más néven az aktív forma vagy világlélek, világszellem. A világszellem az univerzumot belülről való kibontakozással (explicatio ab intra) hozza létre. Ettől a világszellemtől vagy Istentől különbözik – az egyetemes gondviselés értelmében – a természet fölött lévő Isten.

Az univerzum és a tér szükségképpen végtelen, ugyanis az abszolút őselv természetének és méltóságának csak így képes megfelelni. Rendszerében nincs központi jelentősége a Naprendszerünknek…

Cusanus rendszeréből a szélsőséges panteizmus következtetését vonja le. Isten transzcendenciáját már teljesen megszünteti, az istenség azonosul a természettel. („Natura est deus in rebus.”) Isten a végtelen teremtő természet (natura naturans), mely a dolgok csodálatos rendjét mutató érzéki természetben (natura naturata) fejezi ki magát. Az anyag az isteni világlélektől elválaszthatatlan. A világegyetem végtelen és örökkévaló, melyben a különböző formák egymást föltételezik, s a szabadság és a szükségszerűség is teljesen egybeesnek. Így valósul meg a természettel azonos istenségben az ellentétek egybeesése, a coincidentia oppositorum.” (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Giordano_Bruno

„But Bruno made a mistake that cost him his life: went to teach the art of memory, a Venetian nobleman, Giovanni Mocenigo, who, in 1592, wrote a complaint against him to the local Inquisition:

“I, Giovanni Mocenigo, bring on the debt of conscience and by order of the Confessor, heard many times from Giordano Bruno when we interviewed him at his home that the world is eternal and there are infinite worlds… that Christ committed the alleged miracles and was a magician that Christ did not die willingly, and as far as I could trying to avoid death, retribution for the sins do not exist, that the soul, created by nature, moving from one living being to another. He talked about his intention to become the founder of a new sect called “New philosophy.” He said that the virgin could not give birth, the monks are a disgrace to the world that they are donkeys that we have no evidence whether our faith merits before God.”

https://www.google.com/url?sa=i&url=https%3A%2F%2Fearth-chronicles.com%2Fhistori%2Fhe-tried-to-cover-up-the-vatican-burned-giordano-

lásd még.:

https://www.google.com/url?sa=i&url=http%3A%2F%2Fwww.ujakropolisz.hu%2Fcikk%2Faz-emlekezet-kepzelet-

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük