YEHUDI MENUHIN

„Yehudi Menuhin javasolta 1975-ben, hogy október 1-én tartsák a zene világnapját, legyen ez az a nap, amelynek főszereplője a zene.

„Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói.” – mondta Menuhin…

Hároméves korában kezdte a hegedülést, első tanára Sigmund Anker volt. Hétévesen mutatkozott be a közönség előtt, MendelssohnHegedűversenyével a San Franciscó-i Szimfonikus Zenekarral, annak székhelyén. Sidney Ehrman ottani jogász felfigyelt a csodagyerekre, és támogatta taníttatása és utazásai költségeit. Így került Európába és tanulhatott Enescu és Busch hegedűművészektől. A következő néhány évben végigturnézta Európát a legjobb zenekarokkal, mindenhol ámulatba ejtve hallgatóit.

Tizenegy évesen mutatkozott be a Carnegie Hallban, Beethoven Hegedűversenyét játszotta Fritz Busch vezényletével. A közönséget és a kritikusokat is megragadta kivételes zenei intelligenciája és érzékenysége.

…A II. világháború alatt több mint 500 alkalommal játszott a szövetségi erők katonáinak, és Benjamin Britten angol zeneszerzővel a bergen-belseni koncentrációs tábor túlélőinek is adott koncertet. Németországban Wilhelm Furtwänglerrel is dolgozott, hozzájárulva a náci-szimpátiával vádolt karmester rehabilitációjához. 1949-es fellépésén, a Luzerni Szimfonikus Zenekarral, találta meg igazi, egyéni stílusát, fejlesztette ki különleges technikáját és hangvételét.

Mély emberségéért Menuhint több ország becsületrendjével is kitüntették, és számos lovagrend tagjává választotta. II. Erzsébet brit királynő tiszteletbeli lovaggá ütötte. Megkapta a Nehru Békedíjat is a nemzetközi megbékélésben vállalt kiemelkedő szerepéért.

…Kedvelt zeneszerzői sorába tartozott Bartók Béla is, aki az ő felkérésére írta a Szonáta szólóhegedűre című művét, amelyet természetesen Menuhin előadásában ismert meg New York közönsége 1944-ben, majd a magyar közönség, 1946-ban.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Yehudi_Menuhin

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük