JÓNÁS
imáját hallgatom,
az ablakon cet-sötét az ég.
Sövényt, felhőket, Ninivét
háborgat kint a zápor:
Ki az, mi az? − bent csücsülök:
menekülésre bátor.
Könnyű dsidások állnak őrt
kerítés-polcokon,
a Gazda hangját hallgatom
barna, bús szobámban…
most teszi fel az Esti kérdést,
magyarul, rezignáltan.
Szava villámló átok:
pengő sziszifuszi kő,
Ninivében…
Íme, a feltöltött idő −
rezeg a virtuális térrel.
És én már régen nem leszek,
mikor rátalálnak.
Talán egy földön kívüli…
a hang, a ritmus elbűvöli,
és mit se tud Jónásról, Mihályról…
Talán utód lesz, neveti akcentusát,
hamar ráun, és görget tovább…
Megint lehull az ékezet:
Domine, miserere.
Kyrie eleison.
Be First to Comment