PARTIUM

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY

PARTIUM

In memoriam Szendrey Júlia, Kaffka Margit, Lesznai Anna, Brüll Adél, Szabó Magda, szóval a partiumi lányok

Ízlelgetem a szót: „A RÉSZEK”. Mire megint alaposabban körbenézek, jelentését veszíti majd ez is. A szó elszáll, a betű megmarad, de jelentéseink kivesznek belőle, felülnek a végtelen időre, mint Kaffka Margit lompos szoknya-versei, talán odaát még kiejtik az író-olvasón, ki tudja. Kultúránk még él, „bizantinikusan”, ahogy Babits mondja, de „az ifjúságot nem érdekli többé”.

És jót súgtak-búgtak a Nyugat-asztal kerek lovagjai, mert pletykál ám a hím is, Móricz is odavág az „asszonyi” jelzővel, miközben égbe meneszti. Ment is szegény Margit hamarosan. Színek és évek… egy magát túlélő idézet: „Ott laknak, onnét terpeszkednek el közönséges, rideg és korlátolt életformáik egyre nagyobb befolyásával ezen a nyomorult városon. És engem figyelnek onnét most, a múltamat fürkészik, a lépteimet lesik előre elítélő rosszakarattal.”


PARTIUM. Na, soroljuk csak fel őket:

JúliaMargitAdél ǁ Anna a négyzeten és ǁ Magda a sárga ruhában.

Műszempillákkal ezt azért tegyük hozzá, a ruha pedig fehér volt, de a verslábakon az nem állt volna jól. Ám Margitot, Magdát nem lehetett kinézni holmi kis nőiségért, lobogtatni persze, mint feminista zászlót, azt igen.

És  Margit vagy Magda csak úgy menet közben magára tekert egy függönyt szoknyának, lédásan körbepillantott, de azért margitosan-magdásan várta őt. Talán nagyŐvel, mert el kell jönnie, talán egy buja spanyolban, ám a partiumi lányok foga valahogy entellektüelre vásott, szóval, Margitunk is ellibbent egy biológus karján, hogy metszetekben keresse a kisimult boldogságot, és egyre jobban állt rajta függöny-abrosz s egyéb lebernyegek, álmodott is még újabb gyermekeket, de eljött a buja, a halálosan perverz spanyol nátha alakban, elragadta Margitot, és vitte magával fiát.

De miért pont Margit, amikor végre boldog? Ilyet nem kérdez kálomista, se katolikus-félvér, se Margit, se Anna, legfeljebb, ha MAGDA, A PARTIUMBÓL.

Műszempillákkal. Ragaszd csak szemedre, ha jő a halál. 

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük