NEMES NAGY ÁGNES

NEMES NAGY ÁGNES

KÖZÖTT

A levegő nagy ruhaujjai.

A levegő, amin szilárdan

támaszkodik madár s madártan,

az érvek foszló szélein a szárny,

egy percnyi ég beláthatatlan

következményű lombjai,

az élő pára fái, felkanyarodva

akár a vágy, a fenti lombba,

percenként hússzor lélegezni

a zúzmarás, nagy angyalokat.

És lent a súly. A síkon röghegyek

nagy, mozdulatlan zökkenései,

amint feküsznek, térdenállnak

az ormok és a sziklahátak,

a földtan szobrai,

a völgy egy percnyi figyelem-lazulás,

aztán megint a tömbök és a formák,

meszes csonttól körvonalig

kővé gyűrődött azonosság.

Az ég s a föld között.

A sziklák roppanásai.

Amint a nap átlátszó ércei

már-már magukba, fémmé a követ,

ha állat járja, körme füstölög,

s köröznek fent a sziklafal fölött

az égő paták füstszalagjai,

aztán az éj a sivatagban,

az éj, amint kioltja s kőmivolta

magváig ér, fagypont alatti éj,

s amint hasadnak és szakadnak

a porcok, forgók, kőlapok,

amint feszítik véghetetlen,

széthasgató önkívületben

a fehér s a fekete mindennapos

néma villámcsapásai –

A nap s az éj között.

A szaggatások, hasgatások,

a víziók, a vízhiányok,

a tagolatlan feltámadások,

a függőlegesek tűrhetetlen

feszültségei fent és lent között –

Éghajlatok. Feltételek.

Között. Kő. Tanknyomok.

Egy sáv fekete nád a puszta-szélen,

Két sorba írva, tóban, égen,

két sötét tábla jelrendszerei,

csillagok ékezetei –

Az ég s az ég között.

Nemes Nagy Ágnes (Budapest, 1922. január 3. – Budapest, 1991. augusztus 23.) Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, esszéíró, pedagógus, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja; Lengyel Balázs műkritikus első felesége.

Budapesten született 1922. január 3-án. Mindvégig eredeti nevén publikált. Budapesten élt. 1939-ben a Baár–Madas Református Leánylíceumban kitüntetéssel érettségizett. Ezt követően a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin–művészettörténet szakos hallgatója lett, s itt szerzett diplomát 1944-ben. Egyetemi éveiben munkakapcsolatba került Szerb Antallal és Halász Gáborral.

 Lakóháza a XII. kerületi Királyhágó utca és Böszörményi út sarkán. 33 éven át szerkesztőségi és baráti összejövetelek rendszeres színhelye volt a harmadik emeleti lakás

Diákkorától kezdve írt verseket, folyóiratokban 1945-től publikált. Első verseskötete 1946-ban jelent meg. 1946-ban lépett be a Magyar Írószövetségbe, később tagja volt a Magyar PEN Clubnak is. Ez évben alapította – férjével közösen – az Újhold című irodalmi folyóiratot, amely csak 1948 őszéig jelenhetett meg, de betiltása után mintegy emblémája lett a babitsi Nyugat eszmeiségét és minőségigényét vállaló írói-irodalmi törekvéseknek. 1947–1948 augusztusa között ösztöndíjjal – a magyar tudomány és művészet, az irodalom nagyjaival együtt, mint Pilinszky János, Károlyi Amy, Ottlik Géza vagy Weöres Sándor – a Római Magyar Akadémián, illetve Párizsban tartózkodott tanulmányúton, mintegy a háború szörnyűségeit feldolgozandó.

Elsősorban francia és német nyelvű műveket fordított (így Corneille, Racine, Molière drámáit, Victor Hugo, Saint-John Perse verseit, Rilke és Bertolt Brecht műveit), de antológiákban számos más nyelvből is készült fordítása megjelent. 1946-tól a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa volt, 1954–1958 között pedig a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára. 1958-tól szabadfoglalkozású író.

A költői életmű terjedelmét és a kötetek számát tekintve keveset publikált. További új verseit az 1967-es Napfordulóban, majd pedig három gyűjteményes kötetének egy-egy új ciklusában adta közre. Ebben az időszakban írta (sokak által főművének tartott) versciklusát az „Ekhnáton jegyzeteiből”-t.

Költői munkája mellett a magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt. 1975-től kezdődően több kötetben publikálta esszéit, verselemzéseit és a vele készült interjúkat. Önálló kötetet szentelt Babits Mihály költői portréjának. Műelemzései, a költészet rendeltetéséről, a vers belső természetéről szóló írásai a szakszerűség és az érzékletes, sőt élvezetes eleven szemléletesség példái, a tárgyszerűség és személyesség finom ötvözetének mintái.

 Az 1970-es–1980-as években mértékadó és meghatározó személyisége lett a magyar irodalmi életnek. Kapcsolatot tartott a magyar irodalmi emigráció számos jeles tagjával is. Több ízben képviselte hazája irodalmát külföldi felolvasóesteken és nemzetközi írótalálkozókon, 1979-ben pedig 4 hónapot töltött Iowában, az egyetem nemzetközi írótáborában.

1986-ban Lengyel Balázzsal közösen – évkönyv formában – újraindították az Újholdat Újhold Évkönyv címen. A 12 kötet arról tanúskodik, hogy Nemes Nagy Ágnes az Újhold-eszme megvalósítását életműve részének tekintette.

Élete utolsó évében meghívott alapító tagja lett az MTA-n belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.

1998-ban posztumusz megkapta Izrael állam Világ Igaza-kitüntetését, Lengyel Balázzsal együtt, mert a Holokauszt idején zsidókat mentettek.” (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Nemes_Nagy_%C3%81gnes i