MATURÁLUNK

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

MATURÁLUNK

Csoda történt. Épp nem volt érettségiző osztályom. Kicsit idegesített, sokszor az volt az érzésem, hogy valami nincs rendben, valamit elfelejtettem. De nem, tényleg.

Foszlányok múlt idők maturájáról, úgy is, mint időkapszula egy kevesek által értett nyelven, és kereng majd a végtelenben.

A TÖRTÉNELEM a kedvencem, talán mert értem a bakköpéseket és aranylövéseket. Második világháború, magyar csapatok hatolnak a SZU-ba, egészen a…na meddig is, kérdi a tanár, én értem lemondó tekintetét, hiszen a térképen írva vagyon, nézi is maturandus piszkosul és nagyon, s végül homlokára csap: Ja, Don-kanyon! (De meglehet, hogy kötőjel nélkül mondta.)

RÁKÓCZI SZABHARC, na ki várta a fejedelmet a határon, a kérdés, mint a fuldoklónak dobott mentőöv lebeg a nemzethalálon, hát persze, hogy Tamás a talpasok Esze, de az elnök már nem várja ki, súg és a  fejét böködi: Ja, villan maturandusunk: „tököli!”

„A dzsentrik egy külön KASZT alkottak.”  Hallom kolléga fejéből a rímet, de arcunk rezzenetlen, már öt perce látom jegyzetein a könyörtelen és talpas kettest.  Mert legyünk őszinték: a második mondat után eldőlt, nem a vizsgán, jóval előtte. A kivételek a mi babérkoszorúink. Ma úgy mondják: hozzáadott érték.

Kérdem én: mi? Ami nem pontozódik: azt csak mi látjuk: az embert, aki…na mindegy: és most mégis útjára bocsátjuk, és mi tudjuk, miért. Ez egy SZAKMA, még ha ért is hozzá boldog-boldogtalan.

Mi, összeszokott vizsgáztatók, már nem akarjuk bizonygatni intelligens kérdéseinkkel sem az Elnöknek, sem egymásnak, hogy ezt az épületes marhaságot nem mi generáltuk, mi tudjuk, de genere, és ez is belefér. Bár csak ennyi veszett volna Mohácsnál. Az érettségin a zseni is mond sületlenséget, és a gyengébb is tud nagyot villantani.

Vizsgázó már percek óta hiteti el a nem magyar szakosokkal, hogy ő Örkényből verhetetlen, csak én tudom, hogy nem készült. Mondá: „Írt drámákat is: például Macskajaj.” Mellettem az angolos kolléga kipukkad ─ vége a varázslatnak.

Maturandusunk Radnótit húzta, szépen, intelligensen értelmezi az Erőltetett menetet, mikor is bekattant neki valami: ” Jaj, erről jut eszembe, Örkénynek van egy egypercese, mi is a címe…”. „In memoriam Dr. K.H.G.” – mondom. Dicséretet sugárzó tekintettel néz át az asztal másik oldaláról: „Á, hát a tanárnő is olvasta?” Elnök borul a röhögéstől, én nem ütöm le a magaslabdát, hogy igen, én ott voltam az órán.

Maturandus Balassiból felel, s megjegyzi, hogy Károlyi Gáspár lefordította és kinyomtatta a teljes Bibliát a 16. században. Belém bújik az ördög, és bár nem szokásom, beleszólok, hogy „1590-ben”. Maturandus rám néz kicsit feddőn: „Igen, az a 16. század.” Nevetek és bocsánatot kérek. Neki van igaza.

Lejárt a mosógép. A tanár is ember. „Mossa, mossa…”