IDEGROHAM

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

IDEGROHAM

Kezdjük a spoilerrel: mindenki nyugodjon le, jó lesz a vége. Vagy nem.

Ma kivételes napnak indult a tegnap vagy a holnap, ez hajnalban még nem volt egészen tiszta, de szokatlan nyugalom jelezte a szokatlant. Ja. Nem nulladikra megyek, van idő szöszmötölésre, kávézás közbeni eszmélkedésre, számvetésre, ahogy az kell.

Érkezem tehát frissen és kisimultan, kicsit még megtréfálom a titkárnőket: „Megjött a Mikulás!” Fülig szalad a szájuk: „Hoztad?” Igen, hoztam. A nyolcadikosok kijavított felvételi dolgozatait. Írta is volt tanítványom, immár tanárkollégám a facebookon, hogy elege van már a századik Luca-napból − hja, fiam, a fagyi visszanyal.

Továbbra is derűs megelégedéssel nézek a nap elébe, mint Berzsenyi az égre, mikor is nem találom a szemüvegem. Sebaj, már minden gyerek arcát ismerem impresszionistán is, a ppt-t meg tökéletesen látom a kivetítőn, a többi meg a fejemben van. Hopp. Hoppá. Otthon hagytam a pendrive-ot is. A francba. Nem baj, akkor fejből. A képeket majd máskor. Na, mennyi időm van még, emelem bal csuklóm: hja, hogy az órát is. Kezd süllyedni az indulatküszöb: Afffenébe. Hogy utálom a mobilon nézni az órát. A mobilon. Se ebben, se abban a táskában. Namégegyszer. Sem itt, sem ott. Nammégegyszer, az nem lehet (hogy annyi szív és oly szent akarat, nyugodj meg, lehet – súgja Márai, mert a belső hang nem ismeri a szakralitást, összehord hetet-havat) szóval, az nem lehet, hogy mindent otthon hagytam. De lehet.

Érzem galoppra váltani véredényeimben az idegrohamot, már üget, már vágtat. Csak semmi pánik! Nézem az órát a tanáriban, nem látom – és hirtelen megnyugszom.

Mégsem olyan félelmetes a jövő: A mesterséges intelligencia ezt nem fogja tudni soha. Ezt az idegrohamot, haragot, lecsillapodást, megbocsátást.

Szépen, racionálisan, hibátlanul végzi majd dolgát, olyan rend lesz, mint egy „szép, megszerkesztett jövő”-ben. Semmi para. Jó lesz, mint egy szabályos négyszög, mint „az egek fogaskereke”. Nem felejt el semmit.

Csak az ember tudja, hogy a négyszög „mindig fölfeslik valahol”. A szabadságot csak mi fogjuk tudni, a tökéletlenség humánumát. Úgy segéljen.