ÉS LÁTOM ŐT

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ÉS LÁTOM ŐT

Én nem tudom, min meditált folyton, de mindig így idéződik fel az alakja: hátrakulcsolt kezekkel, leszegett fejjel, szájában cigarettával rója a köröket a tanáriban, a folyosón, a szalagavató bálon a diszkózene üvöltő hangjaira a táncolók sűrűjében…sok jóra emlékezhetnék, emberi gesztusaira, humorára, de gonosz a lélek, leginkább mégis a „nagy pillanatok” villannak be.

Imádott szónokolni, ezért készült hetekig a Nőnapra, amikor kiélhette a hatásszünetek drámaiságát, mi pedig a visszafojtott röhögés kegyetlen kínjait.

„Üdvözlöm a szépeket, a jókat, az okosokat…(férfi kolléga súgva: És mi lesz a kolléganőkkel?)…És látom őt (a nőt): egyik kezében a szatyor, a másikban a gyertya…( kollégám kezét tördelve: Jaj, most jön a porszívó, a porszívó – mivel már olvasta a szöveget előtte)…Mert van valamijük a nőknek, ami nincs a férfiaknak…(Édes istenem – sóhajt fel nyugdíjas vendégünk. Már nem tudta máshogy leereszteni a pukkasztó röhögőgörcsöt)…Amit mi magunk is meg tudunk csinálni, azt csinálja meg a Sándor…(mármint a gondnok)…És köszöntöm Őket is…(Édesjószüzanyám, hát ki maradt ki?)

Noémivel, mindketten ünneplő fekete ruhánkban sétálunk a Szalagavató színes forgatagában, már egy perce azon vihogunk, hogy olyanok vagyunk, mint Lédával a bálban, amikor a táncosok villódzó hullámainak sűrűjében meglátjuk Őt öltönyben, nyakkendőben, hátrakulcsolt kezekkel, cigivel a szájában, öles léptekkel meditálva…ő volt az első igazgatóm, nagyon szerettük.

 R.I.P.