KÖSZÖNJÜK MARGÓ

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

KÖSZÖNJÜK, MARGÓ

Margó mondja-mondja, már megjártuk Nagyszombatot, Pozsonyt, a Szilikon-völgyet is ─ volt diákjai életútjával. Rákérdez, hogy a templomot, amiből épp  kijöttünk, rendesen felújították-e (nem, giccsreál), közben kiderül, hogy ugyanolyan nevű gimnáziumban tanított, csevegünk, gyerekeink veszik a lapot, felajánlják a segítségüket, egy kukászsákban visz egy nagy kukát valahol, a 36 fokban, és megdicséri kölykeinket, hogy el mertük hozni őket 3 napra kirándulásra −ritkaság, mondja. Hja, mondom, a mieinket mindig megdicsérik. És tényleg.

Mondom Zé-nek, az öregeket meg kell hallgatni, akkor is, ha unnak minket. Zé odamegy, hallgatja, de szerintem nem nagyon fogja, hogy a konzervatív habituson át egy szabadabb-árnyaltabb beszédet hall, egy csudanyelven, úgy hívjuk: magyar. Talán érzik, hogy ezt már alig beszélik. A minimalista propaganda már megtette a hatását.

Margó mondja-mondja, én jól tudom, amiről beszél, ők azonban nem értik, hogy épp az igazi örökségüket hallják. Európai magyart, semmi szittyaság, újsztyeppeség. Alkonyatkor Bé elgitározza- az Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk-et −furcsa, nagy magyar dal ez. „Kérdésem volna” – de nem teszem fel. Nem kedvez neki a jelenlegi magyar éghajlat, provokálni meg nem akarok.

Este, ötszáz, bizony dalolva ment, és megverte a wales-ieket, tombol az osztály egyik fele a boldogságtól ─ de én nem hatódom meg. Mondom L-nek, majd akkor szóljanak, ha legalább Európa-bajnokok az aranylábúak. Ezzel tartoznak apámnak, aki 1986-ban majdnem infarktust kapott a második gól után, de ezt el kell nekik magyaráznom, még gondolat sem voltak. És tartoznak másik apámnak, aki Montgomery díszpolgára immár. De nem stadionnal tartoznak, hanem futballal, ha már balladával nem.

Várunk a vonatra, 5 percenként közlemény arról, hogy épp hány percet késik. Nevetünk. Nem tudják, hogy mi már 70 éve várjuk ezt a vonatot.

Hirtelen befut Margó, és mondja-mondja. Egy idő múlva kapcsol, hogy mi a tegnapiak vagyunk, boldogan folytatná, de már nincs kinek. Már nincs kinek. Érti a testbeszédet és a nyelvet, arrébb húzza „kocsiját”, cseresznyét visz az unokáknak. Sírni tudnék. „Más szózat, más keblű nép…”

Köszönöm, Margó.