CIGI, BÉKESEJT

VASS JUDIT 

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

CIGI, BÉKESEJT 

Egy robot pontosságával és egy beszélő szerszám alázatával érkezem reggel hat húszkor a villamos-megállóba ─ abszolút fölöslegesen, tudhatnám már, hogy az 1-es az orrom előtt füstöl el…ja, az a 3-as metró, az 1-es még csak a pótlóbusz-meglepetést tudja, igaz, már hetente kétszer.

A kukánál két közterület-felügyelő cigizik, kicsit tétovázom: mégiscsak kínos: nő létemre, ráadásul egyedül közéjük állni… na de: minden függő egyenlőnek és szabadnak érkezik, tehát kellő távolságra megállok. „Nézd, öregem – közben elnyomja a cigit, és a kukába dobja ─ mi sem vagyunk hülyék, de szerintem a nők okosabbak” …a többit már nem hallom, mert távolodnak az utcazajban, csak az tűnik fel utólag, hogy a hangjában sem irónia, sem …sem …gyakorlatilag semmi nem volt, csak tényközlő nyugalom, olyan csend, amit, már nem is tudom, milyen időmélyben hallottam utoljára. Hm. A hanghordozás…izé…a hangszín…ja, nem: a hanglejtés mágiája. Jé. Egészen otthonosan érzem magam a villamoson.

Egy rövid megálló erejéig meg sem hallom az alvó testvérek szendergésébe fejhangon mobilozó hölgytársat (mellesleg mindig nők csinálják)…és nem látom azt a tahó izomagyút, akinek esze-ágában sincs levenni a hátizsákot a tömegben…ne hagyj el idegsejt…

 Hm. Az idegsejt mágiája. Békesejtek.

2019.