VASS JUDIT
ÖRÖKSÉG
1.
AZ ÖREGNEK
nem volt már
semmije,
csak ötölt-hatolt,
s a fülét vakarta.
Így lett miénk
kimert világok
kiszáradt,
kavicsos partja.
S hogy nem jutott
zsebkendő csücske se’,
időnként zokogni járunk
a teremtés szélibe.
2.
Ne zsörtölődj, az ősök mindent félreraktak,
vagyont testáltak rád, aranynál súlyosabbat:
konok parasztok öklét, igáslovak nyakát
napestig fáradatlant, s kibírni, hogyha fáj.
És luxust ráadásul, hogy néha elheverj
Egy talpalatnyi égen, mert nem herdáltad el.
3.
Ne válj ki,
vegyülj el
a titkos társaságba,
hol nem füstöl sárgán
a szó alkímiája,
se dacszövetség,
se hordafélelem,
csak önfeledten bíbel
a termő türelem.
Ne válj ki, vegyülj el,
csak ott vagy jó helyen.
4.
Nem roskad össze,
kinek könnyű a reggel,
sohase késik, és türelemmel
babrál a kozmosz kirótt halmazában,
nem siet, nem vár az időnek háttal.
5.
EGY
ideig az én
hasonlít önmagára
de aztán szőni kezd
a gének álruhája
halottak burjánzó
körme-lelke
lemásolt ráncok
hajolnak tükreinkre
úgy járnak-kelnek
ezen a más világon
hogy ami fájt
nekünk is fájjon
s ki tudja milyen
rétegekből törnek
torkunkra-szemünkre
érthetetlen könnyek
egy idegen arc
honnan ismerős
s mért hogy az agy
nem törli őt
a tereket-időket
össze ki kuszálja
s mért hogy az én
nem fér önmagába
Be First to Comment