DOKUFILM

VASS JUDIT

DOKUFILM

Most hatvannégy éves vagyok.

Nyár van.

Talán ez, amire vártam.

Lassan merengek, ülök a balkon,

elmém csupa idézet −alkony.

Menőben a nap lefelé,

kezemben kávé, ez a lé

már nem tart ébren,

csak kívánkozik, éppen

verset pötyögök, de messze van

amit szeretnék, amire fan

vagyok így alkonyúlva,

valami hazát, újra meg újra

megfogadom, nem figyelem

ami történik velünk,

na jó, szóval legbelül

nem lehet elszakítani,

taní

tani

csesszétek meg a hatalmatok,

középső ujjat mutatok

minden kegyetlenségnek,

a szeretet nem téved

ekkorát,

és nem hiszem, hogy van odaát,

itt van és most

akarok boldog lenni

Nyár van.

Valami másra vágytam.

Szabad szerettem volna lenni.

Ez jutott.

Jambusok és lopott lázongások,

Majd ássatok

nekem egy Házsongárdot.

Apáczai mellett.

Tótfalusi Miklós közelében.

Az is haza jött, a szerencsétlen.

Már szinte unom, ami végzetes.

Csokonait kicsapta a Sedes,

itt mindig győz a nagyszájú melák,

a henye, a tahó, a prostituált.

Ez hát a sors, és nincs vég semmiben?

Véremben kávé, apátia pihen.