VASS JUDIT
EGYSZER CSAK
másképp ülünk a széken,
hátunk a hátlaphoz engedékeny
vonalba hajlik karunk a karfán,
alig nyúlva át a széken túli térbe,
ó, idők rugalmas érverése,
jaj rugalmas tárgyalázat,
meg nem dönthető egyszeregy:
kivet magából minden költői mázat.
Ülünk a széken, agyban botladozva
mint Vojtina jambusokon,
dobnánk magunk mögé a gondot,
de az rögvest visszaoson,
de hisz, lehet még…
ugyan, mi lehetne…
egy pogány nép keresztet vetve
alszik-böfög a romokon
rokon, ismerős, boldog őse
csak nézzük: micsoda képtelenje
horkol itt halotti torokon.
Közöny, gyűlölség, jóra rest,
kinézi magából, mint a pestisest,
aki másképpen ül a széken,
másképpen szól, másképpen él,
szájából nem lóg kapanyél,
a meg nem dönthető egyszeregy,
a többi hallelújázva sírba megy,
azámhazám
Be First to Comment