SZEMERE BERTALAN

„Cselekedjünk, mert élet csak a tett,

mert csak a tettnek van emlékezete.” (Szemere Bertalan)

„előbb az első felelős magyar kormány belügyminisztere, majd a Magyar Királyság második miniszterelnöke az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja…

Több jelentős és fejlett várost meglátogatott (például Berlin, Amszterdam, Dublin, Lausanne), de Párizsban majdnem fél évet, Londonban pedig egy hónapot tartózkodott). Csehországon át beutazta Németország nagy részét, Franciaországot, Nagy-Britanniát és Írországot, Németalföldet, Belgiumot, a Rajna-vidéket, Svájcot, Bajorországot, és csak 1837 októberében tért vissza Bécsbe…

Úti élményeit (Utazás külföldön) és a külföldi demokratikus intézmények működéséről, felépítéséről esszéit színvonalas útinaplójában írta meg még Bécsben, és csak 1838. február elején tért haza. Bár a mű szerkesztett változata 1839-re elkészült, a cenzúra miatt a könyv kiadása egészen 1840-ig váratott magára…

Minisztersége alatt indult a kormány hivatalos lapja, a Közlöny.

1849. május 2-ától miniszterelnök és belügyminiszter Kossuth Lajos kormányzó mellett, egészen a kormány lemondásáig…

Hivatalba lépésük után megszüntették a statáriumot, visszarendelték a kormánybiztosokat, továbbfejlesztették a jobbágyfelszabadítást. 1849. július 28-án elfogadták a nemzetiségi törvényt, amely szabad nyelvhasználatot engedélyezett a nemzetiségeknek a helyi közigazgatásban és az oktatásban. Céljuk ezzel a nemzeti kisebbségek megnyerése volt a forradalom számára…

A világosi fegyverletétel után a gondjaira bízott Szent Koronát és a koronázási ékszereket 1849. augusztus 23-án Orsova mellett, a Cserna torkolata alatt emelkedő Allion-hegy tövében, a Habsburg és az Oszmán Birodalom közötti senki földjén elásatta, amelyet később, 1853. szeptember 8-án egy román nemzetiségű magyar határőr, Ion Morosina talált meg.

„Bár szétszórtam volna inkább, hatalmamban állott, de azt gondoltam, ha alku tárgyául nem szolgálhat, egykor ha győztünk, mit bizonyosnak tartok, jó lesz a nemzeti múzeum számára”

– Szemere Bertalan 1853. szeptember-októberi naplóbejegyzésében, arra reagálva, hogy az osztrák rendőrség szeptember 8-án megtalálta a koronát

…Párizsba ment, ahol aztán sok akadály és egy évi várakozás után családjával egyesülve, több évig lakott szerény anyagi körülmények között. Az angol és a francia kormányhoz az osztrák törekvések ellen intézett felvilágosító emlékiratai és hírlapok útján dolgozott a magyar ügy érdekében.

1851-ben távollétében (in contumaciam) halálra ítélték…

Kiterjedt levelezést folytatott, támogatta a kiegyezést, ezért szembekerült Kossuthtal. A magyar emigráció, majd a Politikai jellemrajzok című írásában nyíltan támadta a szabadságharc vezetőit, elsősorban Kossuth Lajost. Szakított a Kossuth által követett iránytól, melyet kárhoztatott, és az 1859-es Pesti Hírnökben melegen ajánlotta az év október 20-ai császári kiadványok elfogadását, a jövőbeni fejlődés alapjául. 1862-ben pedig erősen kikelt a volt kormányzó által megpendített konföderáció terve ellen…

Neje és befolyásos barátai amnesztiát eszközöltek ki számára, Szemere pedig 1865. január 24-én Pestre érkezett.

1869. január 18-án reggel 4 órakor hunyt el. Budán, a krisztinavárosi sírkertben temették el január 19-én délután, a református egyház szertartása szerint, de – végrendelete értelmében – 1871. május 1-jén Miskolcra szállították hamvait, és ott az avasi templom temetőjében helyezték örök nyugalomra. (Wikipedia)

1849-ben az ő javaslatára mondta ki az országgyűlés a zsidók egyenjogúsítását.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szemere_Bertalan