VARRÓ DÁNIEL

Varró Dániel (Budapest1977szeptember 11. –) József Attila-díjas magyar költő, műfordító.

Első verseit 12 éves korában (1989) írta, mely meghozta számára első költői sikerét is – a Bögre azúr című kötet fülszövege szerint – egy eposztrilógiával. A XII. kerület – Németvölgy lakója és a „Mackós” iskola tanulója volt. Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban érettségizett le 1996-ban. Gimnazista kora óta publikál verseket és műfordításokat különböző irodalmi lapokban és folyóiratokban.

1996-tól az ELTE-BTK magyar–angol szakára járt, a JAK műfordító füzetek szerkesztője. Öt önálló kötete jelent meg, és emellett több (főleg gyerekeknek szóló) kötet társszerzője is. Első verseskötete Bögre azúr címmel 1999-ben, 21 éves korában jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában. Második könyve, a Túl a Maszat-hegyen című verses meseregény 2003-ban látott napvilágot. A műből azóta készült a budapesti Bábszínházban bábmusical, amely alapja egy azonos címmel megjelent kalandlemeznek is, melynek zeneszerzője Presser Gábor.

Harmadik kötete, a Szívdesszert 2007 decemberében került a könyvesboltok polcaira, melyben változatos költői formákban jeleníti meg a szerelem témáját, az elégiától a makámiáig. A kötetből Mácsai Pál felolvasásával hangoskönyv készült. A Kerge ABC című verseskötete, amely Szabó T. Annával és Tóth Krisztinával közös munkája, az óvodás és kisiskolás gyerekeket segíti az ábécé elsajátításában: a kötetben szereplő állatok neveinek kezdőbetűi megegyeznek a magyar ábécé 44 betűjével. Ezt követte az Akinek a lába hatos – Korszerű mondókák kisbabáknak címmel jelent meg 2010-ben. Ennek folytatása az Akinek a foga kijött (2011). 2012-ben megjelent az Agócs Írisz által illusztrált, gyermekverseket tartalmazó Nem, nem, hanem című könyve.[1]

Műfordítói tevékenységet végez, verseket, színdarabokat fordít. Drámafordításait és egyéb (önálló vagy másokkal közösen írt) színházi munkáit számos budapesti és vidéki színház tűzte műsorára.

2005 óta tagja a Szépírók Társaságának2008 óta pedig a MAOE (Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete) tagja.

Három gyermek, Misi, Jancsi és Béni édesapja. Második kisfia születését követően Pilisszentivánra költözött.

Önálló kötetei

  • Bögre azúr (1999, Magvető Kiadó ) ISBN 9631421597
  • Túl a Maszat-hegyen (2003, Magvető Kiadó ) ISBN 9631423484
  • Szívdesszert. Kis 21. századi temegén; Magvető, Budapest, 2007 ISBN 9789631426113 (Rácz Nóra nonfiguratív rajzaival)
  • Vesztegzár a Grand Hotelben. Zenés vígjáték két részbenRejtő Jenő regényéből írta Hamvai Kornél, zeneszerző Darvas Benedek, versek Varró Dániel; Nemzeti Színház, Budapest, 2008 (Nemzeti Színház színműtár)
  • Akinek a lába hatos – Korszerű mondókák kisbabáknak (2010, Manó Könyvek ) ISBN 9786155028052
  • Akinek a foga kijött – Még korszerűbb mondókák kevésbé kis babáknak (2011, Manó Könyvek) ISBN 9786155028502
  • Nem, nem, hanem (2013, Manó könyvek) ISBN 9786155220708
  • Akinek a kedve dacos – mondókák apró lázadóknak (2014, Manó Könyvek)
  • Mi lett hova?; Jelenkor, Pécs, 2016
  • Nie, nie, nie, veruveru nie (Nem, nem, hanem); szlovákra ford. Vlado Janček, Eva Andrejčáková; Verbarium, Bratislava, 2017
  • Aki szépen butáskodik; ill. Szűcs Édua; Jelenkor–Central, Budapest, 2018
  • A szomjas troll. Kis viking legendárium; Jelenkor, Budapest, 2018
  • Csütörtök, a kisördög; Jelenkor, Budapest, 2019

Egyéb költői munkái[szerkesztés]

Hangfelvételek

  • Túl a Maszat-hegyen – hangoskönyv (előadja: Mácsai Pál, Kossuth, 2004)
  • Túl a Maszat-hegyen – zenés kalandlemez (a Budapest Bábszínházban bemutatott bábmusical alapján, zeneszerző: Presser Gábor 2005, Sony BMG 82876743692)[2]
  • Bögre azúr – hangfelvétel a szerző előadásában CD-n (hangoskönyv 2007, Magvető, ISBN 9789631425833)
  • Szívdesszert – hangoskönyv (Előadja: Mácsai Pál, 2007, Magvető, ISBN 963-142-656-4)
  • Túl a Maszat-hegyen – zenés-verses minekmondják (CD + szövegkönyv melléklet, a Pesti Színház előadása alapján)
  • Bociboci így búgtok ti – versmegzenésítés (Kosbor Trió CD-je, közreműködik: Rudolf Péter, Hangvető, 2013)

Színházi munkái[szerkesztés]

  • A csoda (Pavel Chmiral bábjátéka alapján, Budapest Bábszínház, 2001)
  • A brémai muzsikusok (librettó Csemiczky Miklós meseoperájához, 2003)
  • Túl a Maszat-hegyen (Presser Gábor zenéjével, Budapest Bábszínház, 2005)
  • Vesztegzár a Grand Hotelban (Hamvai Kornéllal közösen, Nemzeti Színház, 2008)
  • Líra és Epika (Szabó Borbálával közösen, Budapest Bábszínház, 2009)
  • Túl a Maszat-hegyen (Teslár Ákossal és Presser Gáborral, Pesti Színház, 2010; Miskolci Nemzeti Színház, 2011; Hevesi Sándor Színház, 2011)
  • A zöld kilences (Darvas Benedekkel és Hamvai Kornéllal közösen, Vígszínház 2012)
  • Leányvásár (Vinnai Andrással közösen, Szegedi Szabadtéri Játékok, 2013)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Varr%C3%B3_D%C3%A1niel

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük