Grósz Emil (Nagyvárad, 1865. szeptember 30. – Budapest, 1941. december 8.) orvos, szemész. A magyarországi szemészet jelentős alakja, több szembetegség kórtani leírása és gyógykezelésének kidolgozása fűződik a nevéhez. Több szemészeti műtéti eljárást dolgozott ki, világszerte elterjedt az öregkori szürke hályog általa bevezetett sebészeti kezelése. Három évtizeden keresztül, 1905 és 1936 között töltötte be a Budapesti Tudományegyetem I. számú szemklinikájának igazgatói tisztét.
A szemészet több ágában jelentős eredményeket ért el, diagnosztikával, patológiával, sebészettel és terápiával egyaránt foglalkozott. Behatóan vizsgálta degeneratív szemlencse-elváltozások (szürke és zöld hályog), a szivárványhártya- (iritis) és a szaruhártya-gyulladás (keratitis), a retinaleválás (ablatio retinae), a retinadaganat (glioma retinae), a tábeszes látóideg-sorvadás (tabes optica), a pangásos pupilla, az üvegtestgyulladás (hyalitis) kórtanát, de foglalkozott a kancsalság és a vakság patológiájával is. Kormánybiztosként sokat tett a népbetegségként számon tartott fertőző kötőhártya-gyulladás, a trachoma leküzdéséért.
Jelentős tevékenységet fejtett ki a tudományszervezés és az orvostovábbképzés terén. Tudományos kapcsolatokat épített ki több külföldi szemészeti intézménnyel és társasággal. A budapesti szemklinikát elismert iskolává és tudományos műhellyé fejlesztette. Maga a klinika is az ő irányítása mellett költözött át 1908-ban egy új épületbe (Mária utca), illetve az Üllői úti klinikai telep felépítését is ő érte el. Az országban ezenkívül is több szemkórházat és kórházi szemosztályt létesített. Személyében tisztelik a magyarországi intézményes szemorvosképzés megteremtőjét.
Az Orvosi Hetilap mellékletének, a Szemészet című folyóiratnak a szerkesztője volt, illetve 1911-ben az Orvosképzés alapító társszerkesztője lett. Ez utóbbi, a tanfolyamok programja mentén haladó lapot 1938-ig szerkesztette Scholtz Kornéllal közösen. Állandó munkatársa volt nemzetközi szemészeti folyóiratoknak, például a Zeitschrift für Augenheilkunde és az Archiv für Augenheilkunde című szaklapoknak is. Hoor Károllyal szerkesztett háromkötetes szemészeti monográfiája, önálló kötetei és egyetemi jegyzetei mellett szaktanulmányai jelentek meg a fenti folyóiratok mellett az Egészség, a Budapesti Szemle, az Egyetértés és a Magyar Orvosi Archívum lapjain.
Élete vége felé önéletrajzot írt Ötven év munkában címmel.
Sírhelye a Kerepesi temetőben először az 50. parcellában, majd a 47. parcellában volt. Mai sírja a Fiumei Úti Sírkert 29/2-es parcellájában, a 4-19. sírhelyen található, ahol feleségével és 34 éves korában elhunyt világbajnok teniszező fiával, Takáts (Grósz) Imrével (1896–1931),[4][5] valamint az ugyancsak szemész főorvossá, egyetemi oktatóvá vált fiával, Grósz Istvánnal(wd) (1909–1985) nyugszik.
Társasági tagságai és elismerései
1905-től 1919-ig töltötte be elsőként a Magyar Szemorvostársaság elnöki tisztét, melynek egyben alapító tagja is volt. Emellett 1911-től alelnöke, 1926-tól pedig tíz éven át elnöke volt a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium által 1912-ben is elismert Orvosi Továbbképzés Központi Bizottságának (a bizottságot 1936-ban megszüntették). Aktívan részt vett nemzetközi szemészeti társaságok munkájában is, tagja volt a heidelbergi Német Szemészeti Társaságnak (Deutsche Ophthalmologische Gesellschaft), a Francia Szemészeti Társaságnak (Société Française d’ophtalmologie) és az Egyesült Királyság Szemészeti Társaságának (Ophthalmological Society of the United Kingdom).
1909-ben Budapesten nemzetközi orvosi kongresszust tartottak, melynek főtitkára lett. A kongresszuson végzett tevékenységéért jutalmul magyar királyi udvari tanácsosi tisztséget kapott.
Tudományos érdemei elismeréseként 1930-ban Corvin-koszorút vehetett át, 1932-ben pedig a Lyoni Egyetem díszdoktorává avatták.
1933-ban Kaczvinszky János-plakettel jutalmazták az orvostovábbképzés terén szerzett érdemei elismeréséül.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gr%C3%B3sz_Emil
Be First to Comment