SZENTÁGOTHAI JÁNOS

Szentágothai János, eredeti nevén Schimert János (Pestújhely, 1912. október 31. – Budapest, 1994. szeptember 8.) Kossuth-díjas magyar anatómus, egyetemi tanár, professor emeritus, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke 1976-tól 1985-ig, a magyar szkeptikus mozgalom atyja. Antal Géza orvos unokája és Lumniczer Sándor (akinek nagybátyja Schöpf-Merei Ágost volt) orvos dédunokája.

Apai ágon erdélyi szász, anyai ágon székely származású, evangélikus orvosdinasztia második gyermekeként született. A budapesti Német Gimnáziumban érettségizett 1930-ban, majd felvették a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára (jelenleg Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar). Ugyanitt tanult négy fiútestvére is. 1936-ban avatták orvosdoktorrá. Már egyetemista korában, 1932-től 1936-ig demonstrátorként dolgozott az anatómia tanszéken Lenhossék Mihály alatt, aki nagyra becsülte némettudását. Az Anschluss Bécsben érte, majd a háború után fölkérték az ottani orvosegyetem tanszékvezetőjének, de ő a pécsi katedrát választotta, ahol hallgatóinak rendszeresen tartott bibliaórákat is. 1956-ban a pécsi Értelmiségi Forradalmi Bizottság elnöke volt.

Családja

1938. június 7-én kötött házasságot Biberauer Alice-szal, akivel a Pro Christo Diákszövetségben ismerkedett meg, s akitől három leánya született: Katalin (1939), Klára (1941) és Mária Krisztina (1951); mindhárman az orvosi pályát választották. Szentágothai János négy orvos fivére az Egyesült Államokban és Németországban élt, gyermekeik közül már csak egy választotta az orvosi pályát. Szabadidejében szívesen bíbelődött révfülöpi hétvégi telkén a növényeivel.

Tudományos pályafutása

Oktatási pályájának kezdetén új technikákat dolgozott ki a degeneráció kutatásával kapcsolatban, ezzel a neuroanatómiában elismert szaktekintéllyé vált. Egy évet Bázelben tanult posztgraduális képzés keretében. 1942-ben magántanári képesítést szerzett a neuroanatómia tárgykörében. A második világháború alatt (karpaszományos) orvos-őrvezető volt, hadifogságba került, ahonnan 1946-ban tért haza. Ekkor a Pécsi Orvostudományi Egyetemre került, ahol az anatómiai tanszék vezetőjévé nevezték ki. A tanszék háború utáni újraindítása után a vesztibuláris rendszer és a neuroendokrinológia témakörével foglalkozott. Pécsi évei alatt iskolateremtő munkát végzett a neuroanatómia terén. 1948-ban az MTA levelező tagjává választották. 1961-ben az ő tanszékén kezdték hazánkban az elektronmikroszkópos agykutatást.

1963-ban visszatért Budapestre, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem anatómia tanszékének vezetését vette át. Itt elsősorban a kisagy– és nagyagykéreg működésével foglalkozott. Emellett többek között kísérleti agykutatással, a gerincvelői és agytörzsi pályákkal és a reflexmechanizmusokkal is foglalkozott, kutatott. 1967-ben az MTA rendes tagjává választották. A tanszéket 1977-ig vezette, majd 1986-ban hivatalosan nyugdíjba vonult, de a tanítást nem hagyta abba és professor emiritusi címet kapott. 

Leghíresebb tudományos munkája a Kiss Ferenccel készített Az ember anatómiájának atlasza című, általa rajzolt tankönyv, amelyet tizenhárom nyelvre fordítottak le és száznál több kiadást ért meg. Azt hirdette, hogy az ember beszédfejlődésének zöme féléves korától másfél éves koráig tart, és benne a kommunikációigény a legfontosabb tényező.

A hazai szkeptikus mozgalom alapítója

Jó kapcsolatot ápolt a nemzetközi szkeptikus mozgalom egyik vezéralakjával, James Randivel, aki a csalók és áltudósok leleplezésével szerzett nemzetközi hírnevet, és aki Magyarországra is ellátogatott 1992-ben. Ugyanebben az évben Szentágothai professzor egyik alapítója és – haláláig – első elnöke lett a Tényeket Tisztelők Társaságának (TTT), amely az akkoriban rohamosan terjedni kezdett áltudományokkal szemben igyekezett a tudományos szkepticizmus elvei alapján fellépni.

Bár az 1995-ben – részben a TTT által – szervezett Szkeptikusok Első Országos Találkozóját már nem érhette meg, emlékezete áthatotta a következő években Szkeptikusok Országos Találkozója, majd Szkeptikusok Országos Konferenciája címen megrendezett események sorát. Szintén az ő általa – és a TTT számos más, nagyformátumú alakja által – fémjelzett mozgalomból nőtt ki a Budapesti Szkeptikus Konferencia, valamint a 2006-ban megalakult Szkeptikus Társaság.

Közéleti pályafutása

1956-ban a pécsi Értelmiségi Forradalmi Bizottság elnöke volt. A közéletbe majd csak 1973-ban tért vissza, amikor a Magyar Tudományos Akadémia alelnökévé választották. A korábbi elnök, Erdey-Grúz Tibor halála után 1976. október 26-án megbízták az Akadémia elnöki teendőinek ellátásával, majd az 1977. május 5-én tartott közgyűlésen a tudományos köztestület elnökévé választották, emiatt távozott tanszékvezetői pozíciójáról. 1985-ben távozott onnan, amikor országgyűlési képviselő és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja lett (utóbbinak annak megszüntetéséig tagja volt).

A rendszerváltás során bekapcsolódott a Magyar Demokrata Fórum munkájába. Az 1990-es országgyűlési választáson már a rendszerváltó párt színeiben, annak országos listájáról szerzett mandátumot. A külügyi bizottság tagjaként dolgozott. A ciklus lejárta után pár hónappal hunyt el.

1912 – Szentágothai János orvos, anatómus, egyetemi tanár, az MTA tagja