BRUCKNER GYŐZŐ

Bruckner Győző (Késmárk, 1900. november 1. – Budapest, 1980. március 8.) Kossuth-díjas magyar kémikus, gyógyszervegyész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

A 20. századi magyar szerves kémia tudományának kimagasló jelentőségű alakja, az analitikai kémia iskolateremtő egyénisége volt. 1938-tól 1949-ig a szegedi, 1949-től 1970-ig a budapesti tudományegyetemeken folyó szerves kémiai kutatásokat irányította, az általa vezetett intézményeket szakterületének fontos tudományos műhelyeivé, központjaivá fejlesztette. A mikroanalitikai vizsgálatok magyarországi meghonosítása, a hazai peptidkémiai kutatások elindítása, számos gyógyhatású vegyület izolálása és szintetizálása fűződik a nevéhez. Bruckner Győző (1877–1962) jogtörténész, művelődéstörténész unokaöccse, Csűrös Karola (színésznő) nagybátyja.

1927–1928-ban a berlini Collegium Hungaricum ösztöndíjával a Berlini Műszaki Egyetemen folytatott szerves kémiai tanulmányokat, Alexander Schönberg irányításával. Hazatérve még 1928-ban megvédte fizikokémiai tárgyú disszertációját (egyetlen nem szerves kémiai dolgozatát), és sub auspiciis gubernatoris, vagyis kormányzói kitüntetéssel megszerezte bölcsészdoktori oklevelét Szegeden, és folytatta az oktatómunkát a város egyetemén. 1929–1930-ban módja nyílt a Nobel-díjas Fritz Pregl vezette grazi orvoskémiai intézetben mikroanalitikai biokémiai kutatásokat folytatni, 1930–1931-ben, illetve 1933–1934-ben pedig belföldi kutatási ösztöndíjas volt.

1935-ben magántanári képesítést szerzett, s a szerves kémiai módszertan előadója lett a szegedi egyetemen, ezzel párhuzamosan egy évig, 1937–1938-ban a város polgári iskolai tanárképző főiskoláján a kémiai tanszék vezetője volt. A szegedi egyetemen 1938-ban a szerves kémia nyilvános rendkívüli, 1940-ben nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Egyidejűleg 1938-tól a Szerves és Gyógyszerészkémiai Intézet igazgatói tisztét is ellátta, 1948–1949-ben a matematikai és természettudományi kar dékánja volt. Szegedi évei alatt Szent-Györgyi Albert közeli munkatársa volt.

Tudományos kutatásai a szerves kémián belül elsősorban a farmakológiailag aktív, gyógyhatású természetes szerves vegyületek vizsgálata területén jelentősek. Grazi tanulmányai alapján Magyarországon elsőként alkalmazott korszerű és hatékony mikroanalitikai módszereket (például égetőberendezést) ezek térszerkezetének, összetételének és tisztaságának vizsgálatára. Első jelentős, a fenolétereken végzett kísérletei eredményeként kimutatta a reverzibilis (megfordítható) nitrogén–oxigén-acilvándorlást, vagyis azt a jelenséget, hogy a hidroxil- (—OH) és aminocsoportot (—NH2) tartalmazó vegyületek acilszármazékaiban lúgos közegben az acilcsoport (RCO—) a nitrogén-, savas közegben az oxigénatomhoz kapcsolódik. Ez a felfedezés több, a papaverinalapú görcsoldószereknél hatékonyabb gyógyszerek kifejlesztését tette lehetővé, egyúttal előkészítette a szegedi egyetemen folyó későbbi sztereokémiai vizsgálatokat.

A N–O-acilvándorlás hasznosításával az 1940-es évek első felében felismerte az egyetlen lépésből álló, új típusú gyűrűzárási reakciót, a róla elnevezett izokinolinszintézist (Bruckner-reakció), ami elvezette a görcsoldó hatású izokinolinváz szintetizálásához. Ugyanebben az időszakban Kovács Józseffel vizsgálta a Diels–Alder-reakciót (más néven diénszintézist), vagyis a dién és valamely dienofil reagens között lezajló, gyűrűs vegyületet eredményező cikloaddíciós reakciót, s a folyamatot megvalósították aromás rendszereken is. Bruckner 1947-ben elhangzott akadémiai székfoglalóját is e tárgyban tartotta meg (A diénszintézis átvitele aromás rendszerekre). A Szent-Györgyi Albert által felfedezett citrinről (P-vitamin) kimutatta, hogy az voltaképpen két, korábban is ismert flavonoglükozid keveréke, emellett nevéhez fűződik a platánfa kérgéből kinyerhető betulinsav azonosítása is.

Szerves kémiai munkásságának jelentős vonulata volt a természetes poliglutaminsavak vizsgálata. A világon elsőként, Ivánovics Györggyel még 1938-ban izolált és szintetizált poliglutaminsavat, a lépfenebacilus (Bacillus anthracis) tokanyagából. Mikroanalitikai módszerek segítségével ő ismerte fel ezt a polipeptid-vegyületcsoportot, leírta szerkezeti jellemzőit és sikerrel állította elő egyes képviselőit, ezzel megvetette a magyarországi peptidkémiai kutatások alapjait. Később, 1951–1952-ben Kovács Józseffel a poliglutaminsav beható szerkezetvizsgálatát is elvégezték. 1959–1961-ben irányítása alatt sikerült magyar tudósoknak a világon elsőként a peptidhormonok közé tartozó, az agyalapi mirigyben termelődő adrenokortikotrop hormont szintetizálni, azaz laboratóriumi körülmények között előállítani.

A szegedi, de különösen a budapesti egyetemen munkatársaiból és tanítványaiból nemzetközi szinten is elismert szerves kémiai tudományos műhelyt hozott létre. Kutató- és oktatótevékenysége mellett 120 szakcikket publikált, 1942 és 1949 között a szegedi Acta Chemica et Physica szerkesztője volt. Előadásain alapuló, munkatársai által sajtó alá rendezett egyetemi jegyzetei, köztük – az 1990-es évekig hét kiadást megért és reprintben is kiadott – háromkötetes szerveskémia-tankönyve mindmáig a legteljesebb összefoglalásai e tudományágnak. Német nyelvű tanulmányai többnyire Viktor Bruckner név alatt jelentek meg.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bruckner_Gy%C5%91z%C5%91_(k%C3%A9mikus)

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük