DÉCHY MÓR

DÉCHY MÓR

földrajztudós, alpinista

1851. november 4.

„A Kaukázus egyik első kutatója…1884. Ő volt az első magyar, aki 5000 méter feletti csúcson járt (augusztus 23., Elbrusz nyugati csúcs, 5642 m)… Ő volt az első magyar hegymászó, aki a Matterhorn és a Mont Blanc tetején állhatott…

1872-ben részt vett a MAGYAR FÖLDRAJZI TÁRSASÁG alapításában. E társaságnak később alelnöke, majd tiszteletbeli ELNÖKE volt. Kitűnő alpinista volt és igen sokat utazott. Bejárta az Alpokat, a Kárpátokat, Boszniát, Algériát, Marokkót, a Pireneusokat, a Kaukázust és a Himalája hegyvidékét, valamint a Spitzbergákat. Leginkább azonban a Kaukázust tette tanulmány tárgyává. Ide szaktudósok társaságában hét nagy utazást vezetett, s ezek eredményeit fő művében adta ki: Kaukázus. Kutatásaim és élményeim a kaukázusi havasokban (1907) címen, mely németül bővítve megjelent.” (Wikipedia”)

„Déchy élete utolsó időszakában felemelte szavát a természetvédelem ügyében, és sürgette Magyarország első nemzeti parkjának létrehozását. Életműve alapján lett a MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA levelező tagja. A berlini, párizsi, szentpétervári, bécsi, római, brüsszeli, amszterdami és madridi földrajzi társaságok tagjukká illetve levelező tagjukká választották.

Részt vett az MKE alapításában is. Tagja volt a Club Alpin Francais, a Club Alpino Italiano szervezeteknek és az Erdélyi Kárpát Egyesületnek. A LONDONI ROYAL GEOGRAPHICAL SOCIETY és a MAGYAR FÖLDRAJZI TÁRSASÁG tiszteletbeli tagjává választotta. A kolozsvári egyetemen tiszteletbeli doktorrá fogadták. Tevékenységét számos magas állami kitüntetéssel méltányolták. …

Kaukázusi utazásainak gazdag néprajzi és természetrajzi gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumnak és a Földtani Intézetnek adományozta. Tudományos könyvtárát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Földrajzi Intézete őrzi. Személyes hagyatéka, kéziratai, naplói, feljegyzései a második világháború során sajnálatos módon elkallódtak. Sírja a Nemzeti Panteonban, a Kerepesi temetőben található.”

http://www.fsz.bme.hu/mtsz/mhk/csarnok//d/dechy.htm

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük