RADNÓTI MIKLÓS
| Álmomban fú a szél már éjjelente s a hófehéren villanó vitorlák csattogva híznak messzi útra készen. Úgy írom itt e lassu költeményt, mint búcsuzó, ki ujra kezdi éltét, s ezentúl bottal írja verseit szálló homokra távol Áfrikában. De mindenünnen, Áfrikából is borzalmas sírás hallik; rémitő gyermekét szoptatja nappal, éjjel szederjes mellén a dajka idő. Mit ér a szó két háború között, s mit érek én, a ritka és nehéz szavak tudósa, hogyha ostobán bombát szorongat minden kerge kéz! Egünkre láng fut és a földre hull az égi fényjelekből olvasó, fájdalom kerít körül fehéren, akár apályidőn tengert a só. Őrizz és védj, fehérlő fájdalom, s te hószín öntudat, maradj velem: tiszta szavam sose kormozza be a barna füsttel égő félelem! 1937 |
Be First to Comment