VELEJÉIG

VASS JUDIT

VELEJÉIG

Velejéig romlott itt minden. Egy túlélésre berendezkedett értelmiség mindkét oldala lesi a széljárást. Akárhogy is számolom, legalább 50 év, miután vége lesz a tahók orgiájának.

Addigra a fiatalok egy része letörli a saruját a határon, vagy megpróbál jól élni a nyakikg érő sárban. Hja, van az a pénz. Emberi jogok? Szólásszabadság? Ugyan kérem! Hagyjuk a felvilágosodást!

Ülök a buszon, előttem két, jól öltözött idős úr zsidózik hangosan. „Soros?? Az ellen elfogató parancs van Izraelben.” (Nincs) „Megmondták már sokan: az írmagjukat is ki kellett volna irtani!” – mondja a másik. 2023 Magyarország. Szédülök az émelygéstől.

Velejéig süllyed a közbeszéd, és már kristálytisztán látható-hallható az alja. Itthon. A határontúli magyarok jelentős része elégedett, mert pumpálják a Magyarország fejlesztésére szánt euro milliárdokat. Stadionok épünek, miközben itthon kórházi osztályok zárnak be. Velejéig nacionalista lett a közbeszéd az innen és túl szolidaritása nélkül. Ez lenne a nemzetegyesítés?

Tanár vagyok. Nem tehetem meg, hogy velejéig elkeserítsem a diákjaimat. Kultúraéhséget, hazaszeretet kell beléjük nevelnem. Miért? Csak.

Velejéig.

„S ha rám dől a szittya magasság,

ha száz átok fogja a vérem,

ha gátat túr fel ezer vakond,

az Óceánt mégis elérem.”