KLAUZÁL GÁBOR

„A fiatal Klauzál Gábor a gimnázium mind a hat évfolyamát a pesti piaristáknál végezte 1812 és 1818 között, eminens tanulóként. Egyetemi tanulmányai után 1824-ben tett ügyvédi vizsgát, és Csongrád megye törvényszéki ülnöke lett. A tehetséges fiatalember elismertsége gyorsan nőtt. Már 1827-ben országgyűlési követté választották, de ezt betegsége miatt nem fogadta el. Csak 1832-től lett Csongrád vármegye országgyűlési követe, és három nevezetes országgyűlésen, (1832-1836, 1839/1840, 1843/1844) a liberális ellenzék oszlopos tagjává, sőt 1843-1844-ben egyik vezetőjévé vált. 1844-ben lényegében visszavonult, politikai tevékenységét csak a forradalom kezdete után folytatta, mint a pesti közcsendi bizottmány tagja.

Az első felelős magyar Minisztérium földművelés-, ipar- és kereskedés osztályának minisztere volt 1848-ban. Miniszterként egyezkedő, mérsékelt politikát képviselt, fellépett a szélsőséges, az udvarral szakítani kívánó politika ellen, követelte, hogy Lamberg Ferenc Fülöp gróf gyilkosait vonják felelősségre. Egészségi állapotára hivatkozva a fegyveres harcok kezdetén visszavonult birtokára és gazdálkodott. Az 1850-es években Kistétényben vásárolt magának telket. 1861-ben és 1865-ben Deák Ferenc pártjának tagjaként, Szeged képviselőjeként részt vett az országgyűlésen.” (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Klauz%C3%A1l_G%C3%A1bor

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük