SCHULEK FRIGYES

Schulek Frigyes (Pest, 1841. november 19. – Balatonlelle, 1919. szeptember 5.) építész, műegyetemi tanár, az MTA tagja. Schulek Vilmos szemészorvos bátyja, Schulek János építész apja, Reuss Endre mérnök nagyapja.

Schulek Frigyes felvidéki, szepességi családból származott. Édesanyja Zsigmondy Auguszta, édesapja Schulek Ágoston kereskedő, akkori értelemben véve közgazdász, Kossuth Lajos pénzügyminisztersége idején a minisztérium osztálytitkára. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején Schulek Ágoston a kormánnyal együtt Debrecenbe tette át hivatali székhelyét, majd visszatért Pestre. Érintettsége okán a szabadságharc bukását követően nemkívánatos személlyé nyilvánították, és családjával együtt újból Debrecenbe költözött.

Életpályája

A gyermek Schulek Frigyes Orsován az újgörög iskolába járt, ahol elemi tanulmányait román, görög és francia nyelven kezdte. 1851-ben és 1852-ben Lőcsén tanult német nyelven. Apja a kereskedelmi kamara titkáraként Debrecenbe került, így a gimnázium öt osztályát itt végezte el. Itt szerette meg a reál tantárgyakat. Szenvedélyesen vonzódott a rajzművészethez. 1857-től a pesti főreáliskolában fejezte be tanulmányait.

Fiatal korától fogva tudatosan készült az építészeti pályára. Az iskolai szünidőkben kőműves-segédként helyezkedett el, hogy kitanulja mesterségének kézi művességét. Kőművesgyakorlati felkészültségéről bizonyítványt is kapott 1861-ben, a budai Polytechnikumban. Akadémiai tanulmányait Bécsben Eduard van der Nüllnél, majd Friedrich von Schmidtnek, a bécsi neogótikus városháza építőjének mesteriskolájában végezte, egyebek közt barátjával Steindl Imrével, az Országház későbbi tervezőjével egyetemben. Schmidt professzor ültette el benne a középkori építőművészet ismeretét, és szeretetét. 

1866-ban tanulmányútra indult. Párizsban, majd Itália-szerte, később ismét Bécsben tanulmányozta az építőművészet remekeit. Része volt a híres Wiener Bauhütte megalapításában, amely az akkori Bécs építészeti életének egyik központja lett, és amelynek a középkori műemlékeket ismertető és felvételeit tartalmazó kiadványaik nagy hírre tettek szert Európa szerte.

Közben a festészetben és rajzolásban is fejlesztette képességeit a bécsi Szépművészeti Akadémián, miközben művészettörténeti előadásokat hallgatott a bécsi Tudományegyetemen. 1867-ben a párizsi kiállításon nagy sikerrel szerepelt a regensburgi székesegyház felméréseiről készített rajzaival.

Bécsből, barátja Steindl Imre hívására érkezett Pestre, aki az akkori Lipót utcai új városháza tervezési munkáihoz vette maga mellé Schuleket. Még nem volt harmincéves sem, amikor végleg letelepedett Pesten, 1870-ben. Az ulmi székesegyház restaurációs munkáira szóló felkérést már visszautasította, mert tudását a hazai műemlékek megőrzésére kívánta fordítani.

1871-ben a Mintarajziskola tanára, majd a későbbi Képzőművészeti Főiskola, ún. Ékítményes és Építészeti tanszék rajztanára lett. Ott ahol Kelety Gusztáv, Székely Bertalan, és Lotz Károly festőművészek, valamint Izsó Miklós szobrászművész tanártársaként oktathatta a művésznövendékeket. 

1872-ben Henszlmann Imrének, a magyar művészettörténet nagy úttörőjének vezetése alatt létrejött Műemlékek Országos Bizottságának alapító tagja, építésze lett. E minőségében vált ő az ország első restaurátorává. Az ő tervei nyomán állították helyre egyebek mellett a visegrádi Salamon-tornyot, amelynek tervrajzait Bécsben is kiállították, és a nemzetközi zsűri művészeti érmével tüntettek ki. Számos vidéki templom helyreállítási terveit, vizsgálatát készítette el. Restauráló tevékenységének egyik legkimagaslóbb alkotása, az 1893-ban befejeződő, budavári Mátyás-templom helyreállítási munkálatai voltak.

1895-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, majd 1917-ben rendes tagjává választották. Steindl Imre halála után nevezték ki a Műegyetem professzorának. 1903 és 1911 között a középkori építészet tanára volt a budapesti Műegyetemen. 1913-ban nyugdíjazták, de kinevezett utód híján továbbra is tanított a Műegyetemen. Stílusa a historizmus volt, bizonyos eklektikus elemekkel. Testi – szellemi frissességét élete végéig megőrizte. Az utolsó éveinek javát Balatonlellén töltötte. Itt halt meg és temették el 1919. szeptember 5-én. Schulek Frigyes hamvait 1959-ben a visegrádi temetőbe helyezte át a család.

Házastársa Riecke Johanna (1850–1944) volt, akivel 1872. április 2-án Stuttgartban kelt egybe. Tíz gyermekük született, de közülük csak öten élték meg a felnőttkort; egy fiú és négy lány. Felesége 25 évvel élte túl, 1944. március 25-én hunyt el Budapesten, 94 éves korában.

Önálló munkái

A magas kort megért művész életútjához képest is feltűnő, hogy lehetőségeihez képest is mennyire kevés eredeti mű készült el, keze nyomán. Módja lett volna pedig számos megbízást vállalni, és elvégezni. De őt nem ragadta el a mohóság és nem vonzotta a hírnév sem. Anyagi értelembe vett sikerre sem vágyott, de nem is volt része benne. Szerény volt, de csak mint magánember, munkájában, művészetében magas követelményeket állított önmaga, és tanítványai elé. Középkori emlékeink elhanyagoltsága indította őt azok tanulmányozására és védelmére.

„Tettekre, áldozatokra van szükségünk, mert csak ezekkel tarthatjuk fenn a romlásnak, végpusztulásnak kitett műemlékeket” – írta Schulek visszaemlékezésében, és ő valóban tettekkel, áldozatokkal szentelte életét a múlt emlékeinek.

Schulek Frigyes mester teljesen egyedi alkotásai közül az első, az 1883-ban elkészült legérdekesebb a szegedi „kakasos” református templom, amely a mester elmélyedő, mégsem utánzó történeti érzékének egyik igen szép példája. A korában szokatlanul anyagszerű, tiszta téglaarchitektúra az észak-német gótika komoly, ünnepélyes egyszerűségét idézi fel bennünk. A kétkaréjos szentély kiképzés meglepő ugyan, de megfelel a protestáns liturgia szellemének. Sajátos műszaki megoldásként a torony nem a talajban gyökerezik, hanem a csillagbordás szentély boltozatára huszártoronyként telepedik rá, amely szervesen kapcsolódik a gerincvonal és a tetősíkok felületéhez. Schulek a templom mellé állítólag egy sudár jegenyét is tervezett, amelyet néhány évvel később el is ültettek, nagymértékben fokozta az épület harmonikus hatását. Hamarosan magassága azonban a kakasos toronnyal vetekedett, amikor egyszer csak kivágták. Mondják, amikor az építész Szegeden járva ezt megtudta, könnyek szöktek a szemébe.

Közismert műve a neoromán stílusban felépült Jánoshegyi-kilátó, amelynek környékén barátjával, Székely Bertalannal oly gyakorta sétálgatott.

A budai Mátyás-templom nagyszabású felújítási műveletek kapcsán került elő a Halászbástya terve, amelynek több lépcsőben elkészült épületegyüttese önálló építészeti alkotásai közül, élete főművének számít. A Halászbástya megépítése kapcsán elmondható, hogy a budai Várhegynek ezt az alapvetően és eredendően hadi célokat szolgáló területét Schulek úgy alakította át békés sétánnyá, és kilátó objektummá, hogy a Várhegy építészetileg, és városképileg elhanyagolt szakasza, a Várhegy egyik jelentőség teljes építészeti egységét alkossa a mögöttes és felújított Mátyás-templom egyberendezésével.

A pusztulóban lévő bástyafalnak még ép és hasznavehető szakaszait az újonnan létesített bástyafal tömegeivel egyetlen megszakíthatatlan, de arányosan tagolt tömegbe foglalta össze, úgy, hogy a régi falak merevségét fellazította, és támaszfalként is, városszépítő elemként is megfelelő bázist alkotott. A műhöz tartozó tereprendezés során alkalmazkodott a környezet adottságaihoz. Az a mód, ahogyan a bástyafalak alján lévő természetes alakban megmaradt régi, súlyosan nagy tömegű kőtömbből a bástyaalap kiemelkedik és lendületesen átnő a faragott kő részletekbe, s ahogyan a bástya a tömör kőtömegből felfelé magasodva egyre áttörtebbé, egyre könnyebbé válik, egészen a bástyával egy összképet alkotó templom csipketornyáig – az architektúra olyan nagyvonalúságáról tanúskodik, amely igazi mesterre vall. A részletek finomsága, kidolgozottsága a középkori céhmesterek műveinek áhítatos műgondjával és ízlésével vetekedik.

A Halászbástya – mint Budapest idegenforgalmának egyik leglátogatottabb objektuma – vonzását nemcsak a mű látványának, hanem a róla táruló csodálatos panorámának is köszönheti. A várhegyi sáncok kőfalán, ahol egykor ágyú dörgött, és csatazaj harsogott, ma békés látogatók ezrei gyönyörködnek a főváros és az épület nyújtotta szépségben, hála Schulek Frigyes nagyszerű építészeti képzelőerejének.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Schulek_Frigyes