PACALORSZÁG

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY

PACALORSZÁG

„Minden méltóságunk a gondolkodásban rejlik.” – mondta Pascal, amíg ki nem vették a nevéből az s-et és maradt a pacal.

Kezdetben volt a filozófia, és a szellem szabadsága lebegett a vizek, akarom mondani a gimnazisták lelke felett. Juli kolléganőm filozófiai teaházába péntek délutánonként sereglett a diákság beszélgetni, vitatkozni az élet nagy dolgairól. De ekkor jöttek a gondolat rendőrei, és kivették a filozófiát a tantárgyak közül. Minek méltóság, gondolkodás? „Majd mi megmondjuk a tutit az élet nagy dolgairól.” Mondják is folyamatosan, gigaplakátokon. Spinóza pedig elvonult lencsét csiszolni.

És akkor jöttek Pacalék, és törölték a média tantárgyat, de ekkor már akkora volt a fölhördülés, a méltóság maradéka, hogy végül meghagytak heti egy órát. Hamarosan azt is elveszik. Nehogy már a diák kiigazodjon a médiában, ne adj isten, gondolat és méltóságébresztő filmeket lásson.

És akkor jöttek Tahóék, és törölték a művészettörténet tantárgyat. Menjen az a magyar utazó ithhon vagy külföldön McDonald’s-ba zabálni, vagy ha pénze van rá, több emeletes jachtján ringatózni az Adrián, és messze kerülje el a múzeumokat, képtárakat. És van képük a megmaradt rajzórát vizuális kultúrának nevezni!

Tahók országa leszünk, hacsak a megszállott tanárok nem lopják vissza a gondolkodás és művészet méltóságát az iskolába.

Nehéz lesz. A jelenlegi kötelező tanári óraszám mellett alig marad energia szakkörre, tehetséggondozásra. Persze, nem is ez a céljuk. Tuggyukmi.

Marad a pacal és az évenkénti kolbásztöltő verseny. Pacalország – mondaná  „kortárs” költőnk, Ady Endre. „Zsír-szívű rém” – tenné hozzá Karinthy Frigyes – szintén libsi. Ki velük a tananyagból!