VASS JUDIT
NEM A VALÓ HÁT
csak redundanciája,
istennő segélye, emelni átba,
ahol még elviselhetők
a bugyrok absztrahálva.
Leejt vagy emel a hullámzó idő,
emelt, hát asztalod megteríthető.
Időnként vendéget hívsz,
s a tálba batiszt szalvétát teszel,
ahogy az illem kívánja,
aztán ahogy sora jön: a hallhatók,
tányércsengés közt vicces jambusok,
s bár két fogás közt a sznobot lenézed,
nem úszod meg a csattanót:
mert holnap maradékaidra gyűlnek
leejtettek, fedél nélküli szörnyek,
csavargók, népek páriája
komfort szemét közt guberálva,
a láthatók.
De jönnek láthatatlan, egy szintről följebb,
ahol még telik, ki tudja, miből:
a plebejus gőg.
Nem guberál, csak áll a járdaszegleten,
hol élni-halni már esélytelen,
s mért marad innen, íme a tényleg-bökkenő.
Talán mert biztosabb.
Kezed puritánul, gép nélkül mosogat.
Be First to Comment