POLÁNYI JÁNOS

Polányi János Károly ([John Charles Polanyi] Berlin1929január 23. –) Nobel-díjas magyar származású kanadai vegyészkémikusfizikus.

Iskolai tanulmányait Németországban kezdte. A család a nemzetiszocializmus térhódítása elől 1933-ban Manchesterbe költözött, ugyanis apja, bár katolikus hitre tért – de zsidó származású volt. A manchesteri egyetemen (vegyész apja munkahelyén) tanult.

1949-ben kapta meg a BSc diplomáját. Egy évvel később (1950) MSc diplomát szerzett. 1952-ben PhD tudományos fokozatot kapott. 1952–1954 között a Kanadai Nemzeti Kutatási Tanács posztdoktorális ösztöndíjasa volt. 1954–1956 között a Princetoni Egyetem tudományos munkatársa volt. 1956-tól az egyetem kémiai tanszékén dolgozott.

1956-ban a kanadai Torontóban telepedett le. 1956–1957 között a Torontói Egyetem előadója, 1957–1960 között tanársegédje, 1960–1962 között docense, 1962-től kémiai professzora, 1974-től intézetvezető lett.

1958-ban Kenneth Cashionnal együtt tették meg első felfedezésüket a kemolumineszcencia területén, amikor egy gerjesztett állapotú atom fényt bocsát ki. 1974 óta kémia és fizika professzor. 1979–1980 között Guggenheim-ösztöndíjas volt. 

1986-ban kémiai Nobel-díjjal tüntették ki „az elemi kémiai folyamatok dinamikájával kapcsolatos felfedezéseiért”. 2001 óta a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja.

Kanada egyik legkiemelkedőbb vegyésze, elismerten kiemelkedő tehetség a kémiai reakciók dinamikájában. Az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, az USA Nemzeti Tudományos Akadémia külföldi tagja.

Családja

 

Magyar szülők gyermekeként született Berlinben. Apja a neves polihisztor, Polányi Mihály, nagybátyja pedig Polányi Károly gazdaságtörténész, szociálfilozófus, társadalompolitikus. Édesanyja Kemény Magda. 1958-ban feleségül vette Anne Ferrar Davidsont.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Pol%C3%A1nyi_J%C3%A1nos

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük