VASS JUDIT
MARADT
időm, gondom,
jutott kötelesség is bőven,
s idő, hogy rezzenetlen arccal
a bizonyosságon eltűnődjem.
Mert tétova leszel s nyugtalan,
egyszer csak átszakad a vétek
pókhálója és nekizúg
a cella-szűk térnek.
Se ajtó, se ablak, csak tompa döbbenet.
Segítenék, de nem lehet.
És újra körbejárlak:
se ajtó, se ablak, se hajszálrepedések.
Csak Isten habarcsa enged
az emberi résnek.
És újra körbejárlak,
se ajtó, se ablak.
Csak dolgok közt idő,
míg tűnődöm rajtad.
Be First to Comment