’79

VASS JUDIT                         

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY: 79’

79 nyara. Egy csopaki buli után Pest felé a vonaton állva, másnaposan. Ifjúkorunkat meghazudtoló gyűrött arcok. Az üléseken népes család egy izgága gyerekkel. Már mindenkinek az idegeire megy. Anyu, hol vagyunk. Zolika ne köpdöss. Zolika annál inkább. Zolika, ne rugdosd a nénit. Csakazértis. Megfojtom. Zolika nyalja a redves vonatablakot. Micsinász! A szádra verek! Zolika kinéz az ablakon, és szól. A világ egy nagy erdő. Sic. Egymásra nézünk. „Sok.”

79 Záhony. A vámos oroszul: Hoztak valamit? JJ a legvidámabb barakkból magyarul: csak szőnyegeket és néhány farmert. Az utolsó papírzsebkendőig kirámolnak. Közben G csendben gitározik: Vörösödik az égalja, hollári lárihó, mert Brezsnyev elvtárs úgy akarja, hollári lárihó. Ezek a barmok. El fognak vinni minket. A vámos rezzenéstelen arccal el.

Lvovban 1 órás pihenő. Már majdnem bepisilek. Tízemeletes ház tetején neon Lenin-profil lüktet. A párt szíve. Hányni kell, de végre budi. Pottyantós. Hányok. Haza szeretnék menni az anyukámhoz. Végre, Odessza. T mondja, megyünk a bányába, vagyis a fürdőbe. Remek. Szájtáti séta Odessza platános körútjain. A bányában fehérkötényes bárisnyák meztelenre parancsolnak, beletúrnak a hajunkba, nem vagyunk-e tetvesek. Szappant bevinni tilos. Gulágérzet, de ekkor még nem tudom, mi az.

Első este tengerpart. Hirtelen reflektorfények, hangszórós üvöltés. Miazisten van? Rohanunk el. Ja! Kikötő, hadi terep. Muhammad: csornaja nocs: A csajok vihognak. Nekem énekel. Tegnap meg lenázictak a teázóban a „germán” fejem miatt. Haza szeretnék menni. Muhammadot rendszeresen leköpték Odesszában az internacionalizmus jegyében. De mi már Viszockijt hallgattunk. Hazafelé JJ, a legvidámabb barakkból ugyanazt adja elő. Vodka, ikon. Megölöm, ha megússzuk.