BÖKÉS

BÖKÉS

Nem

a való hát,

de virtualitása,

és megint ott vagyunk,

ahol a kutya szimulálva,

hol temetetlen fekszik az eb,

tán megdöglött, tán mi öltük meg,

talán már nem is bökken ő,

de olvad a jég, emelkedik a tenger,

na most jön a rím: ó, ember,

ez itt az ismert tartomány

és tény-tömény:

olvad a jég, emelkedik a tenger.

Nem hiszem el,

hogy ennyire seggfej,

hogy ilyen barmok voltunk.

S EZ

már a tizenkettedik.

Mert a képzelet előbb befutja,

amit az értelem

visszabont szakaszokra:

mér, cölöpöl, jegyez.

De ez már a múlt.

„Készüljetek a Marsra”,

miképp a tizenharmadik

(Hawking a riadót fújja),

már mindenkit elhülyít

a fent és a lent zsarnoka-foglya.

És ímé az ébredés

két színnel előbbre hozva:

tán egy isten épít a tudatosságokra ─

ám legyen.

Szóval,

jegyezd le gyermekem:

a létből már nem ballag tisztán

se értelem, se embere haza.

Mert ímé, igazat beszél

Madách, s persze a Biblia.

És ne feledd: volt elég fóka,

de hallgatni kellett róla.

S hogy ne unatkozz majd

a nagy kényelemben,

kutasd az okát,

eszed ne térdepeljen,

és mindennap megemlékezzél róla:

az „íziglen” nem volt „metafóra”,

de mindegy, hogy hogyan írjuk.