FARKAS ÁRPÁD

FARKAS ÁRPÁD

VÉNEK TIVORNYÁJA 

Ma nem ügyeletes az elmúlás, hancúroznak a  
vének, csúnya, nyáladzó öregek labdáznak 
ragacsos labdacsokkal, füstölt sonkát rágnak 
a takaró alatt, a lázmérőt megfejik, ugye, 
nővér, velünk marad reggelig, mond ellenünk 
néhány imát, nem bántjuk a horgasinát——- 

ej, haj, ma nem ügyeletes az Elmúlás, ma tivor- 
nyáznak a vének, a kór steril kocsmáiban 
elzüllött galamblelkű prédikátorok, susz- 
terek és nyugalmazott törzsőrmesterek 
kiskanállal már az ágytálat verik, pimm- 
pamm, csutora, künn a világ ostoba, adjon 
isten egészséget, másnak, másnak, Júdásnak 
meg Kleofásnak, nos pajtások, melyik pisil 
kukkra?——————————————— 

ó, jaj, ma nem ügyeletes az Elmúlás, ma szörnyű 
orgia készül, ágyból, hámból kirúgnak mind 
az elnyomorodottak, és csontrázó tánccal 
fölindulnak az egészség lassú vasárnapjai, 
az értelem fürge rafinériái, parádés nyúj- 
tózó futballmeccsei, pontos tülekvésre 
beállított autóbuszjáratai, gyöpös udvarai, 
kertes házai, kínosan mosolygó gondozóasszonyai, 
pirkadatai és alkonyatai ellen, üvöltenek az  
elhalványuló szívűek immár: 

éljen a cukorbaj és 
agy-ér-el-me-sze-sedés! 

És midőn legvígabban valának és ígyen csik- 
landozák lába között a Halált, 
elhalada a kórterem előtt egy hordágy – 
És lőn  csönd  mély. 
  Síri. 

(1985) 
  

„Úgy véltem, képességem van a világ titkainak megfejtésére, holott semmi titok birtokába nem jutottam, s ezért vagyok ma is egy tisztességes fejalkatú, szegény ember. Nem azért, mert felismertem volna, hogy nem sikerült titkok birtokába jutnom, hanem mert idejében ismertem fel, s ez egyúttal emberi tragédia is. A költők ugyanis haláluk után ismerik fel, ott lenn, mélyen a sírban vagy fönt a mennyben, hogy teljesen fölöslegesen működtek, mert minden úgy maradt, ahogy azt kapták. Én sajnos túl korán ismertem fel ezt, lebénított. S most abszolút jó ízléssel élő, az életet fogyó egészséggel számbavevő embernek tartom magam. Különben azért dolgoztam volna egész életemben, hogy úgy éljen az ember, semmiféle ellényegülése, megrázkódtatása, semmiféle ellényegtelenülése ne legyen, ha nincs rá különösebb oka. Ha pedig van, akkor legyen. Nagyon bennfentesen kívülállónak érzem magam, mindig csak annyit szerettem volna, hogy az embereknek jusson annyi élmény, amennyit megérdemelnek…Magyar költő – jelzi a kérdés, ezt én most felejteném, még azt is, hogy erdélyi, mert a világ legtermészetesebb dolgának tartom” (1997)

https://www.google.hu/url?sa=i&url=http%3A%2F%2Fwww.naputonline.hu

„Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte, majd a Babeș-Bolyai Egyetemen magyar szakos tanári oklevelet szerzett. Az 1960-as évek elején a Gaál Gábor Irodalmi Kör tagja Kolozsvárt. A napilapok és folyóiratok 1963 óta közlik verseit és irodalmi publicisztikáját.

Majdhogynem „rövidnadrágos víg kölyök”-ként fogadta be az irodalmi közvélemény, jóval bemutatkozó kötete, a Forrás második nemzedékének rangot adó Másnapos ének (1968) megjelenése előtt. Mestereit, József Attilát, Illyés Gyulát, a közvetlen példaképek közül Lászlóffy Aladárt és Kányádi Sándort még nem tagadhatná le, de már ekkor feltűnik rendkívüli képteremtő ereje, lírájának népköltészetre emlékeztető tárgyias egyszerűsége, tisztasága, emberközeli melege s ugyanakkor mívessége. Első verseinek alaphangját a feltétlen hit, bizalom adja önmaga, nemzedéke és a társadalom iránt; Így című ars poeticájában írja:

„ Szedd össze magad, indulj. Kezed ügyében minden: a táj, a bot meg ez a mitikus keleti szél. Legfennebb megcsusszansz még egyszer a szakadékok széleinél.”

A táj, a szülőföld, a székely népélet és néphagyomány elkötelező erővel hatnak írásaira, de felül tud emelkedni az etnográfiai külsőségeken, a regionalizmuson („Mifelénk a suvadásos dombok / a férfiakban éjjel mélyre szállnak”).

Kérlelhetetlen tisztaságigénye (Cipőfűzőárus, Jó férfiak) második kötetében, a Jegenyekörben (Kolozsvár, 1971) már jelentős valóságismerettel társul, megőrzött eszményeit a megvalósítás lehetőségével szembesíti. Nemzedékéből ő vállalja a legkövetkezetesebben a nemzetiségi költő szerepét, földközelben, de mítosztalanul, megismerve „Európa kivilágított ablakai”-t is. Irodalmi igényű publicisztikája (főképp A Hét és az Igaz Szó hasábjain) ugyanerről tanúskodik.

Legjobb verseiben plebejus valóságszemlélete és határozott történelmi érzéke formateremtő erővé válik; a puritán leírásokból kihull minden fölösleges cifrázat, a realista képsor pszichológiai dimenziót nyer, gondolatilag kiteljesedik, mint például kiemelkedően szép prózaversében, a Mikor az öregemberek mosakodnak kezdetűben:

„úgy mosakodnak az öregemberek, mintha háromnegyed század szennyét kellene magukról lemosniuk, mint akik mindig tisztán szerettek volna élni, friss törülközés utáni hangulatban”.

A Jó férfiak igazságkereső ifjú poétája már átérzi az idősebbek átélte mély tragikumot, s hivalkodásmentes emlékművet állít a sokféle kísértéssel megkísértett, tisztaságra vágyó embernek. Alagutak a hóban című újabb verskötetét (1979) elégikus hangulat lengi be, s elődök példáját, kortársak útját kíséri végig, magyarázatot, megoldást keresve egy átmeneti kor dilemmáira.

Beke Györggyel, Fodor Sándorral és Kovács Györggyel közös riportkönyvében (Bővizű patakok mentén, 1972) a költő prózában fogalmazza meg erkölcsi magatartás-elvét:

„Én régóta úgy igyekszem szelídséggel bebútorozni magam, hogy gondjaim ne bántsák azokat, kik segíteni – helyzetüknél fogva – tehetetlenek, akiknek meg ehhez hivatalt adtak s hivatást, azokat – bántsák!” (Gyalogolni kell).

 Válogatásában jelent meg a Szeretni tehozzád szegődtem című antológia (200 magyar szerelmes vers, 1972); Ion Vinea Árnyékok malma című verseskötetének egyik fordítója (1976).  

2021. febuár 7-én halt meg.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Farkas_%C3%81rp%C3%A1d_(%C3%ADr%C3%B3)