GRENDEL LAJOS

„Szolvák évfolyamtársam azt találta mondani egyszer, hogy ha ő magyar lenne, kiugorna az ablakon. Kérdésemre, hogy miért tenne ilyen ostobaságot, előbb hímezett-hámozott, majd a végén azzal rukkolt ki, hogy magyarnak lenni borzalmas dolog lehet. Hirtelen haragom csillapodván, beláttam, igaza van. Magyarnak lenni borzalmas dolog, legalább olyan kétségbeejtő állapot, mint csehnek, szlováknak, románnak, németnek, zsidónak, orosznak, cigánynak lenni, nem beszélve az észtekről, lettekről, s akkor a csecsenekről vagy az azerbajdzsáni örmény enklávéról nem is szóltam.”

(Grendel Lajos: Hazám, Abszurdisztán. 1996.)

Grendel Lajos tág látókörű író, igazi eurepéer tudott lenni kisebbségi-nemzetiségi íróként is. Szemlélete a legnemesebb magyar hagyományokhoz köti. (vj)

ÉLETE

Grendel Lajos (Léva, 1948. április 6.Pozsony, 2018. december 18.)[2] Kossuth-díjas szlovákiai magyar író, kritikus, egyetemi tanár.

Grendel Lajos és Krizsányi Mária gyermekeként született. 1966–1967-ben a Komensky Egyetem matematika–fizika szakos hallgatója volt Pozsonyban. 1968-1973 között magyar–angol szakon tanult. 1970 óta publikál a pozsonyi Irodalmi Szemlében.

1973-1992 között a Madách Könyvkiadó szerkesztője, 1988 óta pedig irodavezető-helyettese volt. 1990-től a Független Magyar Kezdeményezés vezetőségi tagja. 1992-1996 között a Kalligram Kiadó és az azonos című folyóirat főszerkesztője volt. 1994 óta szabadfoglalkozású. 1997-től a Szlovákiai Magyarok Értelmiségi Fórumának szóvivője. 1997-2000 között a Szlovákiai PEN-Centrum elnöke volt. Ugyanebben az évben a Komensky Egyetem adjunktusa lett. 1998-tól a Magyar Írók Szövetségének elnökségi tagja. 1998–ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja lett.

Családja

1974-ben házasságot kötött Sebők Ágota újságíróval. Két gyermekük született: Zsuzsa (1977) és Gábor (1980).

Munkássága

Korai novellái, kisregényei humorral és iróniával teltek. Regényei a szlovákiai magyarság mai életét, problémáit a messzi történelmi időkbe visszanyúló előzményekkel szembesítik. Valóságból, meséből, mítoszból és intellektuális elemzésből teremt eleven sodrású új prózát.

Művei

·         Teniszlabda (novella, 1970)

  • Hűtlenek. Regény; Madách–Szépirodalmi, Bratislava–Bp., 1979
  • Éleslövészet. Nem(zetiségi) antiregény; Madách–Szépirodalmi, Bratislava–Bp., 1981
  • Galeri (regény, 1982, 1998)
  • Áttételek (regény, 1985, 1999)
  • Bőröndök tartalma (elbeszélések, 1987)
  • Szakítások (regény, 1989)
  • Thészeusz és a fekete özvegy (regény, 1991, 2000)
  • Elszigeteltség vagy egyetemesség (esszék, cikkek, interjúk, 1991)
  • Einstein harangjai. Abszurdisztáni történet (regény, 1992, 2000, franciául: 1998)
  • Rosszkedvem naplója. 1990 november–1991 október; JAMK–Új Forrás, Tatabánya, 1992 (Új Forrás könyvek)
  • Az onirizmus tréfái (novellák, 1993)
  • Vezéráldozat. Válogatott novellák; vál. Temesi Ferenc; Nap, Dunaszerdahely, 1996 (Metszet)
  • És eljön az Ő országa (regény, 1996, 2003)
  • Hazám, Abszurdisztán (esszék, 1998)
  • Tömegsír (regény, 1999, 2006)
  • Prikk és Pantheosz / Valóság, fantasztikum, mágia. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1999 március 1-jén és 8-án elhangzott „Arany János előadások” írott változata; Anonymus, Bp., 1999 (ELTE Magyar Irodalomtörténeti Intézet füzetei)
  • Nálunk, New Hontban. Regény; Kalligram, Pozsony, 2001
  • Szép históriák (novellák, 2001)
  • A tények mágiája. Mészöly Miklós időskori prózája (2002)
  • A szabadság szomorúsága (novella, 2002, 2009)
  • És eljön az Ő országa. Szomorú játék; Kalligram, Pozsony, 2003 (Grendel Lajos művei)
  • Mátyás király New Hontban (regény, 2005)
  • A kutya fája; Nap, Dunaszerdahely, 2006 (Kaleidoszkóp könyvek)
  • Szlovákiai magyar szépirodalom (2007)
  • A modern magyar irodalom története. Magyar líra és epika a 20. században; Kalligram, Pozsony, 2010
  • Négy hét az élet. Regény; Kalligram, Pozsony, 2011
  • Távol a szerelem; Kalligram, Pozsony, 2012
  • Az utolsó reggelen; Kalligram Polgári Társulás, Dunaszerdahely, 2013
  • Utazás a semmi felé. Regény; Kalligram Polgári Társulás, Dunaszerdahely, 2014
  • Rossz idők járnak. Novellák; Kalligram Polgári Társulás, Dunaszerdahely, 2016

https://hu.wikipedia.org/wiki/Grendel_Lajos

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük