HAJNÓCZY JÓZSEF

Hajnóczy József Krizosztomusz (Modor, 1750. május 3. – Buda, 1795. május 20.) alispán, ügyvéd, királyi tanácsos, kamarai főtitkár, író. A magyar jakobinusok egyik vezető személyisége volt.


Gróf Forgách Miklósnál, majd Széchényi Ferenc grófnál vállalt titkári állást. Csatlakozott a szabadkőművesekhez. II. József híve lett, tőle várt segítséget a hazai feudalizmus ellen. 1786-ban Szerém vármegye alispánjává nevezték ki.

Az 1790–91-ben kibontakozó nemesi-nemzeti mozgalom viszonylag haladóbb szárnyát igyekezett társadalmi-gazdasági reformokra rábírni. Röpirataiban követelte az örökváltságnak és a jobbágyok birtokjogának törvénybe iktatását. Később a francia forradalom eszméi felé fordult. Az adózásról írt munkájában bírálta a feudális alkotmányt. Követelte a nemesség megadóztatását, az összes egyházi javak szekularizációját, a sajtószabadságot, a polgári állam létrehozását. Hangoztatta a jobbágyság művelődési jogát is.

1792-ben a budai királyi kamara titkára lett. 1793-ban a latin nyelvre lefordított jakobinus alkotmányt terjesztette. 1794 tavaszán Martinovics bevonta a jakobinus mozgalomba mint a Szabadság és Egyenlőség Társaság egyik tagját. 1794 augusztusában elfogták, majd halálra ítélték.

https://www.google.hu/url?sa=i&url=http%3A%2F%2Fhiresmagyar.network.hu%2Fkepek%2Ftudosaink%2Fhajnoczy_jozsef&psig=AOvVaw1gAzd6289mZhmwAWnD0Qb

Május 20-án, reggel hat órára volt kitűzve az elítéltek kivégzése, amely a mai budai Vérmezőn hajtatott végre. Hajnóczy bátorságot és egyúttal méltóságot mutatott. Arcvonásai nem változtak, szelíd mosoly vonult el ajkain, midőn feje a törzstől elvált.

A kivégzettek vagyona az ítéletek szerint a kincstárra szállt, ingóságaikat augusztus 10-én elárverezték. Hajnóczy radikális volt, de nem felforgató, miként francia irányú elvtársai, tisztelte a történeti múltat, és kímélte a magyar alkotmány azon részeit, melyek a haladással nem ellenkeztek. Törekvéseinek végcéljait jól mutatja az 1794. augusztus 29-én beadott vallomása, amely szerint ezek a sajtószabadság törvényes biztosítása, a törvényes eljárás a nem nemesekre való kiterjesztése és hogy a paraszt is kaphasson birtokjogot.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Hajn%C3%B3czy_J%C3%B3zsef_(jog%C3%A1sz)

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük