SORS-JEGY

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

SORS-JEGY

Viszockij énekli egy dalában: „Nem hiszek a sorsnak, magamnak még kevésbé.”

A lottót sokáig a hülyék adójának tekintettem, de egyszer Z azt mondta: „Ennyi esélyt kell adni a szerencsének.” ─ azóta lottózom ugyanazokkal a számokkal. Jó számok. Rendszeresen kidobják őket, csak nem egyszerre. Csapda. Nem merem abbahagyni.

Mivel fegyelmezett, sőt, túlfegyelmezett alkat vagyok, nagyon vigyázok, hogy ne váljak függővé: kivéve a pedagógiát és a cigit. A tornát is csak mértékkel művelem, egy intenzív szakasz után fel kellett ismernem, hogy az egészséges életmód is tud drog lenni: főzés közben is lábujjhegyre álltam vádlim erősítendő, s a leves kavarása közben a konyhaszekrényre ragasztott angol szavakat ismételtem. Nehéz volt leszokni, mikor észrevettem, hogy tanóra közben is edzeni kezdtem. Az osztály mit gondolt, nem tudom.

A hülyék adója tehát esély a metafizika oltárán. Ezért néha veszek sorsjegyet. Két napja 500 forintot invesztáltam egybe, s nyertem 7000, azaz hétezer forintot. Rögtön vizionálni kezdtem a sorsjegy ígérte 50 milliót. Mit is csinálnék vele? Befektetém? Abbahagynám a tanítást a KSH szerinti magyar átlagkereset majdnem feléért?

Hm. Racionális ember lévén, zsebre duktam a hivatástudatot, szóval ott hagynám az iskolát, a rabszolgalétet, amit a küldetéstudattal emelek a minimállét fölé…azután elkezdtem alkudozni magammal: nem, maradnék tanár, csak félállásban, az 13 óra, plusz ugyanennyi készülés, ergó: 26 óra…jól hangzik, de ekkor közbeszólt a kategorikusz imperatívusz (ásná el a görcs azt is, aki belém nevelte): „Ez menekülés, nem hiteles.” Nem folytatom, ezt úgyis csak tanár érti. Sors-jegy. „és nincs vég semmiben.”

Maradtam nevelész. Talán az -ész kicsit erős lesz.