SZÉCSI MARGIT

„Úgy néztem magamra mindig,

Ahogy csodára nézni illik,

Csodára, az ember fiára,

Kezeire, nyírott hajára.” (Szécsi Margit)

Szécsi Margit (Budapest, 1928. május 28. – Budapest, 1990. november 23.) háromszoros József Attila-díjas magyar költő, „a világ női vagánya”.^[1] Nagy László költő felesége volt, fiuk, Nagy András grafikusművész, könyvtervező.

Pestszentlőrinci származású, édesapja asztalosmester volt. Édesanyja 2003-ban megérte 101. életévét. Budapesten érettségizett. 1945–1948 között tisztviselő volt. 1948-ban népi kollégistaként a budapesti egyetem bölcsészkarán volt hallgató, de ebben a korszakában már verselt. A Fényes szelek nemzedékének tagja volt. 1952-ben férjhez ment Nagy László költőhöz, 1953-ban született meg fiuk, Nagy András, aki 2018-ban halt meg.

Pályafutása

Első verse az Új Időkben jelent meg, ezt követték versei a Csillagban. A folyóirat munkatársa lett, de ezzel egyetemi tanulmányait félbeszakította. 1952-ben az épülő Sztálinvárosban fizikai munkás volt. Pécsett egy kultúrotthon vezetését vállalta el. 1955-ben jelentkezett Március című, első verseskötetével.

Így írt saját magáról:

„Törékeny alakja, királynői tartású, Kleopátra-frizurás feje a Kassák-klubban vagy a Fehérvári úti táncházban szinte hozzátartozott a táncolók forgatagához. Sokszor meghívott vendég volt, de gyakran csak jött, szerette nézni a táncosokat. Egyenrangú, bátor nő volt, nem akármilyen férfiak mellett: Nagy László, Kondor Béla, Csoóri Sándor, Juhász Ferenc, Ágh István és a nagy előd, Kassák Lajos alkották többnyire társaságát. Szép volt a csibészhercegnő a költőkirály mellett, kiegészítették egymást. Szécsi Margit nyersebb, vagányabb verseket írt, mint Nagy László, ő a külvárosból jött, munkás ősökkel”.^[2]

Szerelmi költészete művészi világának különleges erőssége. Versei szuggesztív jelképeivel maradandóak. Külvárosi gyermek- és ifjúkori élményeit fogalmazta meg dalformában, majd életszemléletének átalakulásával megváltoztak költői eszközei is, versei mozaikszerűek lettek, párhuzamosságok jelentek meg bennük. Költészetére nagy hatással volt az „új népiek”, köztük Nagy László és Juhász Ferenc költői forradalma, valamint József Attila és Kassák Lajos öröksége. Késői versei olykor a népköltészet dallamait, képeit idézik, Balassiig is visszanyúlva. A magyarság sorskérdéseivel szembesít, a személyes líra mélyén is közösségi kérdések feszülnek.

„Ünnep volt, ha megjelent a színpadon, vagy mikor kifogyhatatlan energiával ontotta nagy verseit, verskatedrálisait, mert a dalok mellett az volt az ő igazi műfaja. Nem írta, hitem szerint építette ezeket a verseket, amilyeneket ma nem ír már senki. Építette méltóságból, felelősségből, hitből és dacból, mint egy haragvó angyal.” (Tóth Erzsébet)

Verseinek jellegzetes műformája a „hosszú vers”. E versépítészeti jellemzőjét az irodalomelmélet Walt Whitman, Apollinaire, T. S. Eliot, Saint-John Perse, itthon Nagy László, Juhász Ferenc, Szilágyi Domokos költészetével rokonítja.

Szécsi Margit az avantgárd eredetű nyelvi modernitás jegyében alakította hol elégikusan fátyolozott, hol hetyke, játékos, humoros líráját. Verseinek fő szólama a teljességigény veszélyeztetettsége, a morál fenyegetettsége, a szabadsághiány személyiségtorzító volta.

Se oroszlán, se olajág,

se cifra mező –

címeremben, Uram, Uram,

se pénz, se erő,

de én hálok a világgal,

nem énvelem ő.

(Szécsi Margit: Címer) 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9csi_Margit