MARCEL PROUST

(Franciaország, Auteuil, 1871. július 10. – Párizs, 1922. november 18.) francia regényíró, esszéista és kritikus, akit leginkább, mint Az eltűnt idő nyomában című regény szerzőjét ismernek. A hétkötetes mű, melyet a 20. század egyik legjelentősebb regényeként tartanak számon, 1913-1927 között jelent meg – az utolsó három a szerző halálát követően.

AZ ELTŰNT IDŐ NYOMÁBAN

A hétkötetes, közel 3200 oldalas és több mint 2000 irodalmi karaktert felvonultató regényt Proust 1909-ben kezdte el írni, és valamivel a halála előtt fejezte be. Első kötete, a Swann, 1913. november 13-án jelent meg. Graham Greene a 20. század legnagyobb regényíróját látta Proustban, míg Somerset Maugham az időről megírt leghatásosabb műnek nevezte a regényt. Proustot halála megakadályozta abban, hogy az utolsó három kötetet ellenőrizze, ezért azokat testvére, Robert szerkesztette és jelentette meg a szerző halála után.

Az első két kötet 1919-es közös kiadása (Swann; Bimbózó lányok árnyékában) Goncourt-díjat eredményezett a szerzőnek, melynek révén széles körben ismertté és elismertté vált Proust művészete.

A regény leghíresebb részlete az a jelenet, ahol az elbeszélő egy madeleine-nek nevezett süteményt merít a teájába, és a sütemény íze felidézi a Combray-ben töltött gyermekévek ízeit és hangulatát. Az önéletrajzi regény főbb eszközei az emlékezés, az öntükrözés és a gondolatok szabad áramlása az idősíkok egybemosásával. Proust monumentális munkája James Joyce Ulyssesével és Robert Musil Tulajdonságok nélküli emberével vetekszik. A szerző számos magyar és nemzetközi íróra, költőre volt hatással; az utóbbiak között volt Virginia Woolf, Samuel Beckett, Harold Pinter, Luigi Pirandello, Miguel de Unamuno és Jack Kerouac.

Magyarországon Proust művét elsőként és elsősorban Gyergyai Albert fordítása és tanulmányai tették ismertté.

ÉLETE

Proust Auteuilben született, Párizs déli részén, nagybátyja otthonában. Születése idején zajlott a párizsi kommün elnyomását követő erőszakhullám, gyerekkora egybeesik a harmadik francia köztársaság megszilárdulásával. Az eltűnt idő nyomában nagy részében azokat a hatalmas változásokat írja le, melyek az arisztokrácia hanyatlásához és a középosztály felemelkedéséhez vezettek Franciaországban a harmadik köztársaság idején és a század végén.

Proust apja, Achille Adrien Proust, katolikus hitű, híres doktor és járványkutató volt, aki a kolera okait, és annak európai és ázsiai továbbterjedését tanulmányozta, gyógymódot keresve a betegségre. Számos cikket és könyvet írt a gyógyszerekről és a higiéniáról. 1870-ben házasságot kötött Jeanne Clémence Weil-el, egy gazdag és művelt zsidó család sarjával. Proust anyja irodalmilag képzett és olvasott volt, levelei jól fejlett humorérzékről árulkodnak. Fia az ő ösztönzésére kezdte meg John Ruskin műveinek fordítását.

Kilencéves korában volt Proust első komoly asztmarohama, mely után saját maga, családja és barátai betegeskedő gyerekként kezelték. Proust hosszú pihenőket töltött Illiers faluban. Ez a falu és nagybátyja Auteuil-i háza szolgált a képzelt Combray város modelljéül nagyregényében, mint legfontosabb helyszín. (A prousti centenáriumi ünnepségek alkalmával Illiers-t átkeresztelték Illiers-Combray-re).

1882-től Proust a Lycée Condorcet diákja volt. Allergikus asztmája ellenére Proust egy évet szolgált a francia hadseregben (1889-90). Az Orléans-i Coligny Caserne-ban szerzett tapasztalatait regénye harmadik kötetében egy hosszú epizódban írta le. Leszerelése után jogi tanulmányokba kezdett a Sorbonne-on. Még ugyanabban az évben ismerkedett meg Henri Bergson filozófussal. Proust fiatal korában dilettáns és sikeres törtető volt, azonban írói törekvéseit a még kialakulatlan stílusa erősen akadályozta. Ekkoriban szerzett hírneve, mint irodalmi sznob, szintén hozzájárult ahhoz, hogy Az eltűnt idő nyomában első kötetét csak saját költségén tudta kiadatni (1913, Bernard Gasset kiadó).

Proust elsősorban anyjához kötődött, de mindkét szülőtől ösztönzést kapott a hasznos munkára. Hogy apja egy komolyabb karrier iránti elvárását leszerelje, befejezte jogi tanulmányait. 1896 nyarán önkéntesnek jelentkezett a Mazarine Könyvtárba, de mivel betegeskedése miatt több időt töltött betegállományban, mint munkában, eldöntötte, hogy felmond. Valójában soha nem dolgozott, soha nem mozdult ki szülei lakásából egészen addig, míg azok mindketten meg nem haltak.

Proust homoszexuális volt, és bár nyilvánosan nem vállalta szexuális hovatartozását, ő volt az egyik első európai író, aki terjedelmesen foglalkozott a homoszexualitás témájával. Többek között szexuális kapcsolata volt Reynaldo Hahn zongoraművész és zeneszerzővel.

1900 és 1905 között Proust élete és családi környezete jelentősen megváltozott. 1903 februárjában testvére, Robert elhagyta a családi otthont, és megházasodott. Apjuk ugyanannak az évnek a szeptemberében halt meg. Végül pedig, és ez érintette Proustot a legmélyebben, 1905 szeptemberében anyja is meghalt. Jelentős öröksége, melynek révén milliomossá és függetlenné vált, megváltoztatta életét. Ennek a váratlan szerencsének, gazdaggá és függetlenné válásának ellenére egészsége ezt követően mindinkább romlott.

Proust élete utolsó három évét betegsége miatt jórészt elzárkózva, parafával bélelt hálószobájában töltötte, ahol nappal aludt, este pedig regényén dolgozott, kisebb sétákkal megszakítva az írást. A nappali zajok és a fények súlyos asztmarohamokat okoztak nála. 1922. november 18-án halt meg tüdőgyulladásban. November 22-én a párizsi Père-Lachaise temetőben temették el szülei mellé.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Marcel_Proust