GYŐRFFY BARNA

Apja, a botanikus Győrffy István – akit rendszeresen elkísért növénytani gyűjtőútjaira – keltette fel benne a növények biológiája iránti tudományos érdeklődést. Tudósi pályájának fő kutatási területe a növényi genetika, főként a poliploidia (kromoszómatöbbszöröződés) biokémiai alapú, illetve fiziológiai vizsgálata volt. Életművét különösen jelentőssé teszi a tény, hogy a korszerű genetikai kutatások megalapozottságát és létjogosultságát tagadó, az 1950-es évek Magyarországában is egyeduralkodó liszenkói tudományos felfogás ellenében harcolt a mikrobiális örökléstani kutatások, molekuláris genetikai kísérletek hazai elterjedéséért.

Pályája első szakaszában, 1932 és 1936 között gazdag mohagyűjteménye molekuláris kromoszómavizsgálatán keresztül megállapította az egyes mohafélék főbb genetikai bélyegeit, fejlődéstani ismérveit. 1938 után elsősorban a ploidia élettani kutatásával, az őszi kikerics (Colchicum autumnale) alkaloidja, a kolchicin génmutációs hatásmechanizmusával és a poliploidizálódás összefüggéseivel foglalkozott, illetve a C-vitamin-képződés örökléstani hátterét tanulmányozta. Kimutatta az összefüggést a kromoszómaszám, a kromoszómadifferenciáltság és az evolúció foka között, leírta a kromoszómaszám-alakulás törvényszerűségeit fajhibridekben, illetve di- × tetraploid keresztezésekben. Már ekkor poliploidok és termékeny amfidiploidok kikísérletezésén dolgozott. 1941-ben sikeresen állított elő tetraploid cukorrépát, ez szolgált alapul a triploid cukorrépahibridek később kibontakozó heterózisnemesítésének.

1944-től nemesítési céllal különféle kolchicinezési eljárásokkal és oxidáló rendszerekkel foglalkozott, sejtgenetikai vizsgálatokat végzett paradicsomon, paprikán és dohányon, valamint behatóan tanulmányozta a boglárka (Ranunculus) kromoszómadifferenciálódását és -speciációját (fajfejlődését). Az 1950-es évek második felétől – intézeti munkatársaival együtt – elsősorban a mikrobiális genetikai kutatásokra helyezte a hangsúlyt. Munkatársaival vizsgálta a Pseudomonas és Xanthomonas baktériumok növénypatogenitását, ennek során új bakteriocint – azaz baktérium által termelt, antibiotikus hatású fehérjét – fedeztek fel. A Rhizobium baktérium és gazdaspecifikus bakteriofág vírusainak kölcsönhatását vizsgálva fággéneket azonosítottak és írtak le.

Növénygenetikai munkái mellett jelentősek voltak evolúciógenetikai tanulmányai, az 1960-as években már humán- és populációgenetikával is foglalkozott.

1952-ben a biológiai tudomány kandidátusa, 1957-ben doktora lett. Széles körű publikációs és tudományszervező tevékenységet fejtett ki, Magyarországot képviselve részt vett számos nemzetközi konferencián. Oktatói munkássága szintén jelentős volt, egyetemi tanárként és intézetvezetőként egyaránt hozzájárult több genetikusnemzedék szakmai elindításához.

Társasági tagságai és elismerései

1954-től haláláig irányította elnökként a Magyar Tudományos Akadémia genetikai bizottságának munkáját. 1967-ben az MTA levelező tagjává jelölték, de politikai nyomásra, tudománypolitikai szempontokra hivatkozva végül nem választották akadémikussá. Két évtizeddel halála után, az MTA 1990. évi közgyűlésén rehabilitálták, és kimondták, hogy Győrffy Barna 1967-től az MTA levelező tagjaként tartandó számon.

1949-ben a Kossuth-díj ezüst fokozatát vehette át, 1953-ban Szocialista Munkáért érdemérmet, 1990-ben pedig a hosszú éveken át végzett nemzetközileg is elismert, a hazai modern növénygenetika megalapozásáért és a magyar genetikus nemzedék nevelésében végzett kiemelkedő tevékenységéért posztumusz Széchenyi-díjat kapott.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%91rffy_Barna