KEVESET

VASS JUDIT

KEVESET

alszom,

hajnalban kelek,

irigykedem,

mint az öregek.

Elment a nyár,

a hatvanötödik,

fenekem lapos,

mellem nem

gömbölyödik,

tükröm fonnyadt,

nézem aszottan,

hej, valaha

mennyit csavarogtam,

most fog a korlát,

ha felfele megyek,

pimasz vagyok,

mint ősszel a legyek,

nézem, aki ül,

miért nem adja át,

pihenteti

serdülő valagát,

a sofőrnek köszönök,

mint az öregek,

döbbenten bólint,

ez itt a kevesek

megállója a létben,

még mozgunk,

de már létlen

bennünk az emlék,

fiacskám,

egy kis sajtot ennék,

meg minden,

isa pur homu,

valamiféle isten

lóbálja itten,

se tegnap se holnap

sohase hittem,

de sok más egyebet,

na, alszom rá még egy

KEVESET