EGY MEG NEM ÍRT VIHOGÁS

EGY MEG NEM ÍRT VIHOGÁS

PADTÁRS

a továbbiakban PT

PT azzal nyitott, hogy elsőben azt írta az ofő által kiosztott kérdőívre rólam, hogy nem vagyok gimnáziumba való. Aztán egy hónap múlva elválaszthatatlanok lettünk. Sokat köszönhetek neki, sok-sok nevetést, de inkább nevezzük vihogásnak.

Különleges érzéke volt a gaghez, a helyzetkomikumhoz.

Kívülről tudta A helység kalapácsát, annyiszor olvasta, és annyiszor kényszerített fuldokló röhögésbe a legzordabb tanárok óráin, bizonyítván, hogy tényleg nem vagyok gimnáziumba való. Egyszerűen csak odamormogta : „s a pókok szeme koppant”, vagy: „Keblem kápolnájában /A hűséges szerelemnek /Az öröklétnél /Fél rőffel hosszabb gyertyája lobog”. De ez utóbbit el kellett magyaráznia, még ma is el-eltétovázom, tényleg ekkora svihák-e Petőfi. (Igen.)

Már elég jól ismertem, de PT mégis meg tudott lepni. A közértből kifelé tartva hangosan odasúgta nekem, hogy mindenki hallja: ”A szajrét eldugtad?” Vagy belép az olvasóterem sírbolti csendjébe, és kurjongatva odarohan az asztalomhoz: „Hát itt vagy?” Úgy vágtak ki mindkettőnket, mint azt a bizonyos macskát.

Aztán elege lett a létező szocializmusból, és abból, hogy kétszer nem vették fel az egyetemre, „kitántorgott” nyugatra, ahol azzal a kevés angolsággal, amit itthon magára szedett, a felvételin értekezésbe fogott Van Gogh festészetéről, Kierkegaard-ról, és a világ egyik vezető egyetemére rémülten és azonnal felvették. Az igazság nagy pillanata volt.

Hatalmas gag.