A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

  Először csak anyuka jól nevelt fiacskája mosolyog rám tisztelettudóan. Másodszor rájövök, hogy felsőfokon beszél angolul. Harmadszorra megnyeri a matekversenyt, de akkor telik be a pohár, amikor anyuka megmutatja PÉ díjnyertes rajzait, figyelmeztetve, hogy én azokat „nem láttam”, mert a gyerek nem szereti, ha mások tudnak róla. Szóval, még szerény is. Hja, van neki mire. Lesz is irigye, gondolom, de láss csodát, nem lett. A háromdimenziós Antigoné-jelenete azonnal lefegyverzett mindenkit.
A legkönnyebb tanítványaim egyike volt a 37 év alatt – csak békén kellett hagyni. Békén, ha késett, ha bohóckodott, ha lógott, márpedig azt nagyon tudott─ egyik osztálytársa szerint tízalkalmas bérlete volt az iskolára. Hát körülbelül. Ő volt az, akinek szinte fölösleges volt iskolába járni. Abból lett volna ötös, amiből akar, alig tanulással. Vágott az esze, mint a penge, de többnyire türelmesen kivárta, míg a többi is kapcsol. Mennyi elveszett idő!   Mert nem mindenkinek való a közoktatás.

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük